A gitárzsenikkel mindig baj van, vagy túl jó fiúk és inkább tanár bácsik, vagy olyan gitárhősök, akiknek sosem volt papírjuk arról, hogy a hangszerük ifjú mesterei, viszont mindent felégettek maguk körül. Akár magát a gitárt is. Hendrix vs. Satriani...

Volt-e annak tétje 1967-ben, hogy ki milyen technikai színvonalon gitározik? Igen, volt. És van-e annak tétje 2010-ben, hogy valaki nagyon jól gitározik? Nincs, cirkuszi látványosság. Ha valaki nagyon-nagyon jól gitározik, nos az még nagyobb cirkuszi attrakció. Szerencsére a rock and roll maga is cirkusz.
A Black Swans and Wormhole Wizards-on nincs szöveg, nehogy valami elterelje a figyelmet a főszereplőről, Satrianiról. Aki nem él gitárfétisben, annak az album bizonyára olyan, mintha egy kurva jó gitáros jammelgetne. Más irányt is vehetne éppen egy-egy téma, de akkor, az adott pillanatban éppen így szólaltak meg.
Mivel Satriani rajongói pont olyan fanatikusok, mint anno a Take Thatért rajongó tinik, könnyen lehet, hogy felháborodnak, ha olyasmit írunk, mint hogy például a Pyrrhic Victoria című szerzemény afféle sci-fis prog-rock, és hogy leginkább a Solaris zenekart juttatja az ember eszébe, vagy a nyolcvanas évek eleji pop-prog bandát, a budapesti Lobogót, melyben Berkes Gábor bűvészkedett a szintetizátorával.
A mester a kísérletezgetés helyett inkább a rock klisséiből készített zseniális mixtúrát, afféle new age gitármutatványok ezek a dalok, meglepően sok billentyűvel dúsítva. Joe Satriani 14. stúdióalbumát, a Black Swans and Wormhole Wizards-ot Mike Fraserrel hozta össze, aki olyan zenekarokkal dolgozott korábban, mint az AC/DC és a Metallica. Ez mind nagyon jó, ahogy tényleg felülmúlhatatlan Satriani könnyedsége és virtuozitása.
Bámulatos effekkezelés, tremolóbűvészet, de hősünk mégis azon a vékony mezsgyén egyensúlyozik, mint Mike Oldfield a nyolcvanas évek közepén: a giccs és a kísérleti rock között, olyan szintén zseni muzsikusokkal, mint a dobos Jeff Campitelli, a Steve Vai-jel is dolgozó billentyűs Mike Keneally.

A szegények karácsonyára is gondoltak a kiadó derék munkatársai, mert a 45 dalt tartalmazó gyűjteményből megjelentettek egy 15 számos válogatást is. Ez a 15-ös kollekció is tele van meglepetéssel, kiadatlan alternatív verziókkal, demóanyagokkal - ott van Bob Dylan Tear Of Rage című számának eddig nem ismert verziója is.
Aki ezt a lényegre koncentráló, rövidebb zenés életrajzot választja, az Hendrix alkotói fénykorából, az 1967 és 1970 közötti időszakban rögzített dalokból kap egy átfogó mintavételt. Aki viszont a négy órás verziót szerzi be, az a végén kihímezi a farmernadrágja szárát, vagy reinkarnálódik, és lángoló gitárként születik újjá.
Black Swans And Wormhole Wizards
Sony/BMG
11 szám 53 perc
The Jimi Hendrix Anthology
West Coast Seattle Boy
Sony/BMG
15 szám 68 perc