Az univerzum hangjait nem minden esetben halljuk meg. Vagy túl nagy a csend, vagy túl nagy a zaj. A Depeche Mode megtalálta az arányokat, meg is jelentették a Sounds The Universe című lemezeket 2009-ben, és nemcsak egy albumon modellezték ezt, hanem 40-50000-es stadionokban, népes hallgatóság előtt.

Mindezt dokumentálja a napokban megjelent Tour Of The Universe című dupla CD és DVD. A három lemezes kiadványról először azt kéne eldönteni, hogy alapvetően egy DVD, melyhez két CD a bónusz, vagy fordítva. Ha elfogadjuk, hogy alapvetően ez egy dupla hanglemez, filmes dokumentációval, akkor vajon „rendes sorlemezzel” van dolgunk, úgy mint az 1989-ben megjelent 101 című album? 

Készülnek-e manapság „legendás koncertlemezek”? Vagy a koncertlemez mára kizárólag mellékterméke egy-egy életműnek, mely nem szól másról, mint a legutóbbi sorlemez promóciójáról? Ezt most nem fogjuk eldönteni, ugyanakkor az biztos, hogy minden Depeche Mode hanghordozó - legyen az maxi single, vagy éppen egy DVD-, ünnep a rajongók számára, ez ugyebár természetes, a rajongó rajongjon, a zenész játsszon, és mindenki jól jár. 

A zenekar 2009 májusa és 2010 februárja között lezajlott Tour Of The Universe névre keresztelt turnéján 102 koncertet adott, és több, mint 2,7 millióan látták a csapat showját. Világos, egy ilyen gigászi vállalkozást dokumentálni kell. Egy koncertlemez több mindenre jó. Például „bejátssza” a legutóbbi sorlemezt, ami a Sounds Of The Universe esetében kellett is, hiszen minden bizonnyal a zenekar a Violator utáni „érett korszakának” talán leggyengébb albuma. 

Esélyes volt még az Exciter is, de azon több klasszikus (Dream On, Freelove, I Feel Loved) is szerepelt. Szóval, az új lemezről itt az In Chains, a Wrong, a Hole To Feed, a Come Back, a Jezabel – szóval, ez kissé erős vállalás egy valóban szerény teljesítményű lemez esetében, de ebből is látszik: a zenekar szerint jó dalokat írtak legutóbb. Legalább ők biztosak benne. Ugyanakkor jól látható az is, hogy az első alkotói korszak számai szinte teljesen kiszorultak a koncertműsorból. 

Nincsenek olyan kötelező műsorszámok, mint a Just Can’t Get Enough, Leave In Silnece, Everinthing Counts, People Are People, Master And Servant… A „középső periódusból” a Black Celebration, Music For The Masses és a Violator lemezekről több számot is szerepeltetnek, itt van például a A Question Of Time, a Stripped, a Dreesed In Black, a Never Let Me Down Again, a Behind The Wheel, a Personal Jesus, a Waiting For The Night, az Enjoy The Silence, a Policy Of Truth. 

Ebből rájöhetünk, hogy a zenekar a régebbi anyagai közül legjobban a Violatort kedveli, hiszen ennek a lemeznek több mint a felét ma is játsszák. Még három számot (I Feel You, Walking In My Shoes, In Your Room) hallhatunk a Songs Of Faith And Devotion-ről, de az Ultráról, melyet az ún. szakma talán a legjobb Mode-lemeznek tart, csak az It’s No Good szerepel, szintén „kitagadott gyereknek” tűnik az Exciter című 2001-es lemez is, és a Playing The Angel is – utóbbiról csak a Precioust rakták a műsorba. 

A Tour Of The Universe-ön a zenekar hangzása vastagabb, kiérleltebb, egyes dalokban máshová tették a hangsúlyokat, ahogy azt ilyenkor illik, szóval, érdemes megismerkedni ezzel a jó hangulatú albummal is, mert nagyon úgy tűnik, hogy nem egy szuvenírrel van dolgunk, hanem igazi sorlemezzel.