Vörös hajzuhatag, tétova pap, és megfoghatatlan, európainak megmagyarázhatatlan dél-amerikai hangulat. Hilda Hidalgonak sikerült kihozni valamit Márquez regényéből.
Az kérdéses, hogy valóban műalkotás lett-e az elkészült film, az viszont tény, hogy a fülledt cartagenai hangulatot tökéletesen vissza tudja adni, és a képek önmagukba is megállnák a helyüket. A készítők nem kapkodták el a filmet, így van időnk minden egyes jelenetet és az általuk teremtett barokkos hangulatot kiélvezni. Egyszerűen jó nézni, ami történik, minden annyira szép és komor.
A történetet a rendező a főszereplő fiatal márkilány szemszögéből meséli el, akit 13 éves korában megharap egy veszett kutya. Hogy megmentsék a lelkét, a Santa Clara kolostorba zárják, és ki akarják belőle űzni az ördögöt - ezzel egy fiatal papot, Cayetano Deluarát bíznak meg. Az ördögöt természetesen nem sikerül kiűzni a lányból, mivel nem is szállta meg, ám a két magányos, tétova lélek egymásba szeret.
A történet csak lassan bontakozik ki, és sokkal kevesebb szerep jut a párbeszédeknek, mint a képeknek, jobbára csak háttérmagyarázatként szolgálnak a látványhoz, hogy az is értse, mi történik, aki nem olvasta a könyvet. Ez egyáltalán nem válik zavaróvá, sőt, néha az tűnik furcsának, amikor valaki megszólal, mert a középpontba állított szerelemről nem lehet beszélni, nem mondhatja el sem a pap, sem a lány, mert tiltott. Ezért amikor azt hinnénk, hogy nem történik semmi, akkor rá kell jönnünk, hogy mégis.
Az elfojthatatlan szerelemtől szenvedő pap megformálója, Pablo Derqui kiváló munkát végzett, és végig olyan elesetten tud nézni, hogy bárkinek megesik rajta a szíve, és bár a történetet elvileg Sierva Marián keresztül ismerjük meg, nekem inkább a pap személye és érzelmei tűntek érdekesebbnek.
Sierva Maria alakítójának, Eliza Triananak talán nem is jutott annyi munka, mert ő a filmben olyan, mint egy szép kép, ami nem szólal meg. Az ő érzéseiről, vívódásáról nem tudunk meg annyit, a jelenetek nagy részében pedig csak néz, igaz, azt elég átható módon teszi. Ha nem tudjuk, hány éves valójában a lány, akkor igen nehezen lehet eldönteni, mert ott mozog a gyereklét-felnőttlét vékony hátárán. Végig gyerekként hivatkoznak rá, hiszen 13 éves, és a megformálója is annyi volt a forgatás alatt, de van benne egy nagy adag kortalanság. Talán azért, mert többet tud, vagy többet akar, mint amennyit ebben a korban illik, és amit meg is tapasztal, csak nem a szokványos módon.
A szép, szomorú és lassú film talán még a "legkeményvonalasabb" Márquez-rajongóknak sem okoz majd csalódást, az viszont semmiképpen se nézze meg, aki türelmetlen.
