Kilencvenhét éves korában elhunyt Agathe von Trapp, a legidősebb gyerek abból a családból, amely „múzsaként" és mintaként szolgált a Muzsika hangja című amerikai színházi és mozisikerhez.
Bár apja nem muzsikus, hanem haditengerész-kapitány volt, egész családja zenélt-énekelt. A família elmenekült hazájából, miután a náci Németország megszállta Ausztriát – ezt a történetet dolgozták fel A muzsika hangja című színdarabban, melyet 1959-ben mutattak be akkora sikerrel, hogy 6 évvel később mozifilmet is csináltak belőle.
A gitározó Agathe von Trappot a filmben a 17 éves Liesl személyesítette meg, alakítója Charmian Carr volt. Figurája nem teljesen élethű, mivel ő maga jóval visszafogottabb volt, mint filmbeli karaktere.
Agathénál egyébként nem aratott nagy sikert a film első látásra: még el is sírta magát, amiért apját túl szigorúnak ábrázolták, nem pedig szerető, törődő szülőnek, amilyen valójában volt.
Forrás: MTI