Laszlo Ispanky-t a művészetek körében jártasabbak Mesterszobrásznak, Az Élő Mesternek hívják, neve Magyarországon mégsem cseng annyira ismerősen, mint az illendő volna. Pótoljuk be a hiányt!
Női figurái mozgékonyak, méltóságteljesek és törékenységükben is kifejezsőek. Portréi élő személyekről, többek között Eugene Ormandy-ról, a Philadelpia-i Zenekar karmesteréről, vagy határtalan fantáziájának szüleményeiről készülnek. Szobrait metssze fából vagy öntse bronzból, mind erőt, karaktert és intenzitást sugároznak.
Alkotásainak felszíne lehet durva vagy akár síma és finom felület, mégis minden esetben érzelmeket vált ki a nézőből. Nincs az a Ispanky szobor, amelyre tekintve ne járna át minket az érzés, ez a szobrász valóban szívét-lelkét leheli alkotásaiba. Bibliai, vallásos témájú szobrai kifejezetten erőteljesek, akárcsak a természetábrázolásai, a Szél, a Vihar, a Mennydörgés. Hasonló mélységeket érintenek drámai témájú alkotásai, mint amilyen az AIDS, a Néma Ima és az Utolsó Ítélet.
Laszlo Ispanky 1919-ben született Budapesten. Tehetségét, kézügyességét le sem tagadhatta, hisz már kisgyermek korában képeket vájt a házuk közelében a budai hegyek homokos-löszös falaiba. Már fiatalon szobrászművészektől vett leckéket és tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Egyetemen fejezte be, szobrász szakon. A II. Világháborúban a magyar hadsereg katonája volt, majd a háború után az ország újjáépítésében is részt vett, szobrok, szökőkutak, emlékművek terveivel.
A művészet szabadsága 1956-ban Amerikába vezérelte, ahol hamarosan ösztöndíjat nyert a Cranbrook Képzőművészeti Egyetemre, Michigan-ben. 1958-ban fejezte be tanulmányait, és az egyetem azonnal állást ajánlott fel számára, oktatóként. Ispanky nemcsak Amerikában, de Kínában is tanította a szobrászmesterséget. 1962-ben amerikai államopolgár lett. Élvezte, hogy alkotásait nem cenzúrázzák, hogy mint vallásos, mint bibliai tárgyű műveit szabadon kiállíthatja. Karrierje szépen ívelt. Saját porcelángyárat is működtetett, de szoborterveit a világhírű Lenox, Boehm és Goebel porcelángyárak is megvették.
Laszlo Ispanky Hopewell, New Jersey-ben telepedett le családjával, feleségével és fiával. Itt él és alkot a mai napig. Élénk fantáziája, érzékeny kezei magánfelkérésekre és saját kedvtelésre is alkotnak. "Itt szabadon dolgozhatok és ennél nincs csodálatosabb a világon."-mondja.
Habár Ispanky szobrairól nevezetes, festményei tehetségének másik oldalát mutatják. A feltűnő, élénk színeket alkalmazó olajfestményeken ábrázolt drámai formák és témák újabb dimenziót nyitnak. Vízfestményeinek kompozíciói visszhangozzák szobrainak stílusát, kifejező, erőteljes vonalait.
Ispanky szobrai megtalálhatóak Erzsébet Anglia királynőjének kollekciójában, Károly herceg rezidenciáján, a Vatikánban, New Jersey kormányzójának irodájában, de hírességek, mint Burt Reynolds, Liberace is állandó vásárlói voltak. Szobrai megtalálhatóak még a Smithsonian Institute-ban Washingtonban, a Cincinnati Állatkertben, A Lengyel Nemzeti Múzeumban, és a Basketball Hall of Fame-ben, Springfield, Massachusetts-ben. Az 1964-es Világkiállításon egyik szobra New Jersey pavillonjában volt látható. Több európai városba tervezett nagyobb szökőkutat.
Szobrai állandó kiállítások darabjai is, a New york-i National Sculpture Society-ban, a New Jersey State Museum-ban, Squibb International Headquarters, Princeton-ban, Lynn Kotter Galleries, New York-ban, Delaney Gallery, Philadelphia-ban, Nelson Rockefeller Gallery, New York-ban.
Laszlo Ispanky továbbra is New Jersey-ben alkot. Fel lehet venni vele a kapcsolatot az Amerikai Magyar Alapítványon keresztül. 2003. november 11-én az Amerikai Magyar Alapítvány George Washington kitűntetését vehette át, a manhattan-i Waldorf Astoria hotelben, Makkai Ádám nyelvész professzor, költô, és Thomas Szasz pszichiáter mellett, mely ünnepségen részt vett Dr. Simonyi András washington-i magyar nagykövet is.
aszlo Ispanky neve nem cseng ismerősen minden magyar számára, a magyar wikipédia még nem tartalmazza életrajzát, a magyar művésztársadalom lehet, nem fogadta be, ahogy Claire Kenneth-et sem ismerte el magáénak halála napjáig, azért reméljük, hogy alkotásai egy nap nagyobb figyelmet kapnak nem csupán a Tengerentúlon, hanem szülőhazájában is, melyet ő sosem felejtett el.
Forrás: quart.hu