Íme, a pop egyik legbiztosabb receptje: ami egyszer bejött, azon ne változtass. És itt a második recept is: ha változtatsz, csak módjával tedd. KT Tunstall 2010 őszén a második verziót választotta.

Új lemezén, a Tiger Suiton már az általa meghatározott nature techno felé billentette ki a szerethető country-popját. Vannak előadók, akik alapvetően soha nem változtattak semmit a koncepciójukon, ilyen a változatlanságával tüntető AC/DC és a Motörhead, de ott a Rolling Stones, amely lassan 50 éves fennállása során módjával ugyan, de kipróbált ezt-azt, diszkót, funkyt, hardrockot...

A kínai és skót felmenőkkel rendelkező dalszerző-énekesnő, KT Tunstall új lemezén több az elektronikus zaj, mint a korábbi munkáin, de a dalok struktúrái, hangulatai nem változtak. A fontolva haladás remek példája tehát a Petőfi Rádió egykori kis kedvence. A dolog rendben is lenne, a gond csak az, hogy a dalok slágerhányadosai – igaz, csak egy árnyalattal, de – elmaradnak a korábbi lemezek átlagától. 

Általában a Tiger Suit hozza a kötelezőt, de nem lép akkorát, hogy a 35 éves művésznőt kontinentális sztárrá emelje. Persze, ettől még a Bécstől Oslóig minden második H&M-ben a Tiger Suit dalaira fognak átöltözni a vásárlók, de az ún. világsláger-gyanús popdalok hiányoznak a lemezről. Az olyan bomba számok, mint a 2004-es Black Horse and the Cherry Tree, vagy a Drastic Fantastic Funnymann című ellenállhatatlan kedveskedése. 

Pedig a singer-songwriter előadóknál azon áll vagy bukik a dolog, hogy a csupasz dalok önmagukban milyen erősek. Itt nincsenek effektek, trendi loopok, melyek megtámogatnák a dalokat. Vagy bemászik a szám a fülünkbe, vagy nem. Nem lehet hibázni, mert ez a műfaj olyan, mint a biztosító kötelek nélküli légtornászmutatvány. Heather Nova és Susanne Vega is azon „vérzett el”, hogy idő után nem tudták hozni a lemezenkénti 3-4 ellenállhatatlan popdalt. 

Viszont KT még nem fáradt el, a Tiger Suit 11 dala kellemesebb összképet mutat az „egyszálgitáros nők” albumainál. Az új album talán leghúzósabb dala az Uummannaq című felvétel, mely a lemez nyitó száma. Minden dalban van némi „meglepi”, nyitottság, van itt diszkós effekt, world musicos kanyar, életigenlés, dinamizmus. 

Először a hatos tracknél, a Lostnál „ül le” a lemez, de a Come On, Get In-nel visszanyerjük a bizodalmunkat. És el is csodálkozunk, hogy miért száműzték a „hátsó padba”, azaz az album utolsó harmadába a lemez második legjobb, leginkább a Black Horse And The Cherry Tree-re emlékeztető számát. 
Karcosabb, koszosabb, vagányabb lemez a Tiger Suit a művésznő korábbi munkáinál, de nem jelenti azt, hogy jobb. Csak azt, hogy izgalmasabb.