Menyhért Anna által írt kisló-történetek egyik nagy különlegessége, hogy a mesék létrejöttének körülményei cseppet sem mellékesek: mindegyik fejezet anya és Tomi párbeszédével kezdődik, és végig közösen szövik a mese fonalát. A főszereplő kis ló a kezdet kezdetén eltéved, és így keveredik el a tündérek birodalmába, ahol igazán remekül érzi magát, tehát úgy dönt, hogy ott is marad egy darabig, így aztán persze számtalan izgalmas kalandban lesz része! Most itt olvashatjátok nálunk a mesekönyv első meséjét... (Az illusztrációkat Balogh Andrea készítette)
– Milyen ez a Tündérország? – érdeklődött Tomi. Van ott minden, mint itt, csak tündér?
– Igen –, válaszolta anya, és folytatta a mesét.
– Történt egyszer, hogy reggel a tündéralmafán csak három alma volt. Kettő hiányzott. Tanakodtak a tündérek, mi történhetett, talán beteg a fa? A fát jól meglocsolták, megsimogatták, és elosztották egymás között a három almát.
Másnap reggel látták, hogy már csak egy alma van a fán. Értetlenül nézték a fát, mert nem látszott betegnek, sőt, mintha somolyogtak volna a levelei. Felötlött bennük, hogy hátha valaki leszedte az almát. Elhatározták, hogy a következő reggel korábban kelnek, és megnézik, jár-e ott valaki.
Hát ahogy hajnalban kimentek, látták, hogy egy kis ló áll a fa alatt, és almát szed. Nagyon meglepődtek. Odasiettek, és megkérdezték a kis lótól, hogy mit keres a kertjükben. Mondja erre megszeppenve a kis ló, hogy eltévedt. Kirándult a családjával, elbóklászott a patak mentén, egy gyíkot lesett, őt követte, elindult befelé az erdőben, aztán nem talált vissza a többiekhez. Már nagyon éhes volt, amikor a tündérek kertjéhez ért. Este volt, elnyomta az álom a fa alatt, reggel pedig ott mosolyogtak rá az almák. Megevett néhányat, körbeügetett, de a nagy fáradtságtól úgy elaludt a sövény tövében, hogy csak este ébredt fel. Másnap se ment sehová, nem tudta, merre induljon. Nagyon aggódik, hogy mi van a családjával,biztosan keresik őt, szomorúak, mert nem találják, apukája fel-alá üget, dobog a patájával, anyukája meg biztosan sír.
Bevitték a kis lovat a tündérek a házba, adtak neki reggelit, és közben a legnagyobbik elővette a tündérlétrát. Ez egy olyan csodás létra, hogy a tetején mindig még egy fok nyílik rajta, hogy olyan magasra mehessünk, amilyenre éppen kell.
– Fel lehet menni az égig is? – vetette közbe Tomi.
– Igen, de az legalább egy hétig tart – felelte anya.
Felment a legnagyobb tündér a létrán, egészen a fák koronája fölé, hogy belátta az egész erdőt. Akkor előhúzta a zsebéből a tündérmesszelátót. A tündérmesszelátó nagyon pici, mint egy gomb. Ha a szemünk elé tesszük, és megmondjuk, mit keresünk, odafordítja a tekintetünket, és kinagyítja a képet. Rögtön látszódott is a kis ló családja, ott bolyongtak kétségbeesve a patak körül az erdőben, keresték a kis lovat.
Lejött a tündér a létráról, és már indultak is, közrefogták a kis lovat, felemelték, így tündérléptekkel tudtak haladni, három lépés volt az út, és már ott is voltak. Nagy volt az öröm, megölelte a kis ló a szüleit, sírtak is, nevettek is.
– Anya, te hogy találod ki ezt mind? – kérdezte Tomi. – Nekem semmi ilyesmi nem jut eszembe.
– Neked is sikerül, csak gondolkozz – mondta anya. –
Legközelebb te kezded a mesét.
Megjelent a Csodaceruza kiadó gondozásában.
Elolvasná, megvenné a könyvet? Kattintson!
Forrás: Pozsonyi Pagony
