Pár hónappal ezelőtt egy idősödő orosz politikus paradox vállalkozásba fogott: elhatározta, hogy megpróbálja rehabilitáltatni az orosz történelem egyik legkedveltebb személyiségét, Lev Tolsztojt.
Értelmiségiek az orosz ortodox egyház szemére lobbantották, hogy tiltólistára helyezett egy nemzeti hőst. Az egyház ugyanis azzal vádolta Tolsztojt, hogy segítette a bolsevikok felemelkedését. Élete utolsó napjainak melodrámája, amikor elhagyta a Jasznaja Poljana-i családi birtokot, és aszkétaéletet élve barangolt, minden zaftos részletében felelevenítésre került a vita hevében.
És egy olyan országban, amely ritkán mulaszt el ünneplésre kínálkozó alkalmat, Tolsztoj 1910. november 20-án bekövetkezett halálának századik évfordulóján elmaradtak a zajos gálák, nem mutattak be kormánypénzből készült grandiózus filmet. Hivatalosan gyakorlatilag alig történt említés róla.
Szergej Sztyepasin egykori orosz miniszterelnök erre gondolhatott, amikor leült, hogy levelet írjon az orosz ortodox egyház vezetőjének, aki politikai és kulturális kérdésekben egyfajta döntőbíróvá vált. Nagyon pedáns diplomáciai nyelven írt levelében - "e kényes téma különlegesen érzékeny" voltát elismerve - Sztyepasin azt kérte, hogy 110 évvel a kiközösítése után bocsássanak meg Tolsztoj grófnak.
A gondolat, hogy ezt tegye, akkor fogant meg benne, amikor magányosan felkereste Tolsztojnak a Jasznaja Poljana-i birtokon lévő jeltelen sírját. A KGB utódjának, a Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak (FSZB) az igazgatójaként úgy emlékezett a látogatásra, mint ami kitörölhetetlenül mély nyomot hagyott benne. "Nézi az ember a házat, ahol élt és dolgozott, ahol műveit alkotta, aztán elmegy a sírhoz, amely egy egyszerű kis földhányás. Emberi és erkölcsi értelemben is elgondolkodtató volt. Akkor határoztam el, hogy megírom ezt a levelet" - fedte fel az egyházhoz közel álló Sztyepasin a The New York Timesnak.
Az író iránt táplált ellentétes érzelmek együttes megléte új jelenség Oroszországban. A szovjetek irodalmi panteonjuk csúcsára helyezték, főleg azért a radikális filozófiáért, amelyet az októberi forradalmat megelőző időkben hirdetett. A Háború és béke és az Anna Karenina olyan híressé tette, hogy egy kortársa Oroszország második cárjaként említette. Pozícióját arra használta fel, hogy szidalmazza az egyházat, a rendőrséget, a hadsereget, a húsevést, a magántulajdont és az erőszak bármilyen formáját.
Leonyid Iljics Lenin szerette Tolsztoj "felgyülemlett gyűlöletét". Pacifizmusát és istenhitét figyelmen kívül hagyva "az orosz forradalom tükrének" nyilvánította. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága már halálának ötvenedik évfordulója előtt két évvel hozzálátott az ünnepi előkészületekhez, hogy időben kész legyen a neki állított szobor.
A századik évfordulón az utópikus gondolatokba belefáradt Oroszországban semmi hasonló nem történt. Ellentétben például Anton Pavlovics Csehovval: tavaly születése 150. évfordulóján bőségesen kijutott neki a hivatalos tisztelgésből, és ezek közé tartozott, hogy Dmitrij Medvegyev elnök ellátogatott a szülőhelyére.
Az utolsó állomás című, biográfiai ihletésű, közvetlenül az évforduló előtt Moszkvában bemutatott Tolsztoj-filmet, amely sztárok sorát vonultatja fel, Németországban forgatták, britek játszották benne a fő szerepeket, és egy amerikai rendezte. A rendezőként indult Andrej Koncsalovszkijnak, a film orosz producerének elmondása szerint az összes orosz minisztériumot végigkuncsorogta támogatásért, de végül a saját pénzéből kellett megcsinálni a filmet. "Én képviselem Oroszországot" - jegyezte meg fanyar mosollyal a film díszbemutatóján.
Mindezek a dolgok nem lepték meg Vlagyimir Tolsztojt, az író ükunokáját, a Jasznaja Poljana-i családi birtokon működő múzeum vezetőjét.
A 48 éves, karcsú Tolsztojt családneve arra ösztönözte, hogy megmártózzon a politikában. Dolgozott Vlagyimir Putyin miniszterelnök egyik kampányában, és segít a környékbeli hivatalos személyeknek, ha - mint mondja - szükségük van "Tolsztoj tekintélyére és presztízsére".
Tíz évvel ezelőtt kérte az egyháztól, hogy vizsgálja meg az ükapja kiközösítéséről 1901-ben született döntést, de választ nem kapott. Bár erőfeszítéseivel nem hagyott fel - egy Jasznaja Poljanába látogató említést tett egy szépen megterített asztalról, amely a gyümölcsösben a helyi püspökre várt -, az ükunoka saját bevallása szerint nem reménykedik. "Minden hatalom megpróbálja hozzáigazítani a nagy embereket szükségleteihez - magyarázza. - A jelenlegi hatóságok azonban nem ezt teszik, vagy legalábbis nem elég ügyesen. Talán annyira magabiztosak, hogy úgy gondolják, nincs szükségük rá."
Megkönnyebbülést jelentett számára, amikor Sztyepasin csatlakozott törekvéséhez. Mintegy tizenöt évvel ezelőtt találkoztak először, amikor Sztyepasin az FSZB elnökeként a szovjet hírszerzés archívumából előbányászott családi leveleket adott át neki. Sztyepasin, aki tízéves gyerekként két éjszaka nem aludt, hogy egyhuzamban elolvashassa a Feltámadást, egyetért azzal, hogy az íróval kurtán elbántak.
"Nem valószínű, hogy döntés születik az egyházba történő visszatéréséről - vélekedett a volt politikus, aki jelenleg az Orosz Könyvszövetség elnöke. - Pedig számítottam a vele kapcsolatos változásra, mivel olyan emberről van szó, aki sokat tett az orosz kultúráért és az orosz nyelvért."
Az egyház válaszlevele, amelyet a Rosszijszkaja Gazeta című állami újság közölt, azonban elutasító volt. Elismerte, hogy Tolsztoj "feledhetetlen, szép műveket" alkotott, és nem kifogásolta, hogy az orosz ortodox olvasók magányos imáikba foglalják a nevét az évfordulón. Ám az állásfoglalás hangvétele összességében komor volt, és az írót az orosz irodalom története legtragikusabb alakjának minősítette.
A levél szerint Tolsztoj "szándékosan Oroszország hagyományos szellemi és társadalmi rendjének rombolására használta kivételes tehetségét", és "nem véletlen, hogy a bolsevikok vezére rendkívül nagyra értékelte tevékenységének célját". Úgyhogy az orosz ortodox templomokban nem gyújtanak gyertyát Tolsztojért, és nem emlékeznek meg rá - áll a levélben, amelyet I. Kirill pátriárka, az ortodox egyház vezetője nevében a kulturális tanács titkársága írt alá.
Sztyepasin közölte, hogy többé-kevésbé ezt várta, és örül, hogy a levél tartalmaz némi méltatást. Sok értelmiségi azonban nem titkolja megdöbbenését.
"Olyan ez, mintha az egyház a XX. században nem élt volna át olyan üldöztetést, amellyel összehasonlítva Tolsztoj bírálata merő gyerekcsacsogás - szögezte le Pavel Baszinszkij irodalomkritikus, aki új könyvében az író életének utolsó napjait vizsgálja. - Mintha ugyanabban a helyzetben találnánk magunkat, amelyben a múlt század kezdetén voltunk".
Forrás: MTI
