Vajon hol férnek meg egymás mellett a székely—magyar rovásjelek és a manga stílusú rajzok? Illyés Gyula Hét meg hét magyar népmese című könyvének rovásírással nemrégiben kiadott változatában biztosan. Az illusztrációk a szolnoki Ócsai Angéla keze nyomát dicsérik, aki a rajzolás mellett zenél, énekel, egyetemre jár és japánul tanul.
A könyv illusztrációit ugyanis a szolnoki fiatal lány készítette, ráadásul nem mindennapi, manga stílusú rajzok díszítik a kötetet. Angéla szerint, bár talán szokatlan a „párosítás”, megférnek együtt a rovásjelek és a távol-keleti figurák.
— Talán furcsa, de az a fontos, hogy ebben a könyvben találkozik a múlt és a jelen, a régi és a modern dolgok kapnak együtt helyet — mondja. — Úgy gondolom, hogy a rovásírás egy élő dolog, nem egy elfeledett tárgy. Így miért ne ültethetnénk modern környezetbe, akár egy másik kultúrába?
A cikk a hirdetés után folytatódik
Mégis felmerül a kérdés, hogy miért éppen japán stílus? A válasz igazából egyszerű, nemcsak a képeket készítő Angélához, hanem a kötet átírásában és kiadásában részt vevő Sípos Lászlóhoz, aki egyébként a Rovás Alapítvány elnöke, is közel áll Japán és az ország kultúrája.
— Középiskolásként rendszeresen fogadtam japán cserediákokat, aztán Laci segítségével, aki korábban már járt Japánban, én is eljutottam a felkelő nap országába. Amikor megszületett a mesekönyv ötlete, engem választott ki illusztrátornak, s Laci elmondta, hogy milyen stílusú képeket képzel el, örültem — meséli Angéla, aki egyébként tanulja a japán nyelvet.
A lány összesen tizenhat képet rajzolt a könyvbe, a mesékhez a saját képzelete alapján készítette alkotásait. A borítórajz készült a legvégén, azon fedezhetők fel leginkább a japán stílus jegyei. A rajzok mintegy két hónap alatt készültek el, ez idő alatt Angéla, ahogy mondja, éjjel-nappal alkotott. Persze ez számára öröm, hiszen nagyon szeret rajzolni. Gyermekkora óta készít rajzokat, a Tiszaparti gimnáziumban töltött évei alatt rajz fakultációs volt.
A rajz mellett másik nagy „szerelme” a zene és az éneklés. Nem is véletlen, hiszen szülei zenetanárok, Angéla születésétől a zenével nőtt együtt.
— Édesanyám zongora tanárnő, édesapám pedig hegedűtanár a Bartók Béla Zeneiskolában, és közreműködnek a Szolnoki Szimfonikus Zenekarban is. Én gyermekkoromtól hegedülök, emellett pedig népdalokat éneklek. A húgom furulyázik — meséli Angéla, aki az énekléssel ma is sok helyen fellép. — A zene, az éneklés nagyon közel áll hozzám. Még nem tudom, mit szeretnék majd a későbbiekben dolgozni, de szeretném, ha a zene végigkísérné az életemet — tette hozzá.
Angi a napokban zárta le a téli vizsgaidőszakot, sikeresen teljesítette a nem kevesebb mint 12 vizsgáját. Debrecenbe járt egyetemre, magyar—történelem szakon tanul, jelenleg másodéves. Ahogy mondja, manapság a nyelvészet érdekli, nagyon szeret írni, olvasni, az irodalom közel áll hozzá. A sokoldalú lány tehát rengeteg dologgal foglalkozik, most a sikeres félév végén van néhány napja, hogy pihenjen. — Épp ma van gimnáziumi osztálytalálkozónk, jó lesz kicsit összejönni, beszélgetni — meséli Angi, aki pihenésként, ha ideje van, szívesen kisétál a Zagyva-partra a kiskutyájával.
Forrás: szoljon.hu
