Amikor tavaly áprilisban 80 éves lett Helmut Kohl, egész Németország ünnepelte "az egység kancellárját", akinek kijutott az ünneplésből október 3-án, a két német állam egyesülésének 20. évfordulóján is. Egy dokumentumfilm és egy januárban megjelent könyv nyomán azonban differenciáltabbá válik a kép arról az emberről, aki 16 éven át volt az NSZK kancellárja, és 25 éven át vezette a Német Kereszténydemokrata Uniót (CDU). Az ARD televízióban sugárzott film Kohl és pártbéli harcostársa, Wolfgang Schäuble viszonyát kísérte végig a korai 70-es évektől a XXI. század elejéig.
A Kohlnál 12 évvel fiatalabb Schäuble 26 éven át a pártelnök, majd kancellár árnyékában tevékenykedik, abszolút lojalitással szolgálva a "pfalzi óriást". Az CDU első adománybotránya - az 1983-ban kirobbant Flick-ügy - alkalmával odáig megy, hogy szelíd nyomással rábírja a koronatanúk egyikét, Eberhard von Brauchitschot: a Bundestag vizsgálóbizottsága előtt "ne emlékezzen pontosan Kohl szerepére" az illegális adományok elfogadásában. Azzal érvelt, hogy "a főnöknek sértetlenül kell kikerülnie az ügyből". A CDU elnöke megússza a dolgot, noha utóbb kiderül: hazudott a bizottságnak.Fél évvel a német egység megvalósulása és a megnyert össznémet választások után Kohl értésére adja az akkor már belügyminiszter famulusának: őt tartja méltó utódának a párt és a kormány élén. Schäuble ettől kezdve arra vár, mikor léphet előre - ám az 1994-es választásokon ismét Kohl az uniópártok kancellárjelöltje. Rá egy évre egy tv-interjúban célzást tesz arra, hogy "félidőben", tehát 1996-ban esetleg átadná a kormányrudat Schäublénak - ám 1998 márciusában már nem emlékszik erre, és újból ő vezeti a pártot az őszi választáson. Ez az uniópártok súlyos vereségét hozza, Kohl lemond, a CDU elnökévé Schäublét választja a novemberi pártkongresszus.
Rá egy évre kirobban a második adománybotrány, a szálak elvezetnek Kohlhoz is, aki több millió márkát vett föl törvénybe ütköző módon számos "adakozótól". A nevüket azonban nem hajlandó elárulni, inkább lemond a CDU tiszteletbeli elnökének a posztjáról. Ráadásul zsarolni kezdi Schäublét egy százezer márkás adománnyal, amelyet az 1994-ben vett föl "kampánycélokra" Karl-Heinz Schreiber lobbistától. Schäuble heteken át történő köntörfalazás után végül beismeri, hogy ő is sáros, és lemond a pártelnöki posztról. Kettejük viszonya ekkor romlik meg végképp, azóta - ennek már 11 éve - nem beszélnek egymással. Mint Schäuble a filmben kijelenti: "Nem akarok többé hallani Kohlról, sem találkozni vele."
Walter Kohl most megjelent könyve a magánember, a családapa elé tart tükröt - és ez a kép sem hízelgő. Az exkancellár ma 47 éves elsőszülött fia "Leben oder gelebt werden" (Aktív vagy passzív élet) című kötetében megsemmisítő és roppant szomorú mondatot ír le apjáról: "Az igazi családját CDU-nak hívják, nem Kohl-családnak".
Bár más kancellárok gyerekei, illetve feleségei is megírták már - legutóbb Lars Brandt, illetve Loki Schmidt -, hogy a kormányfőknek nemigen van idejük családi életet élni, Walter Kohl könyvéből megdöbbentő hidegség árad. Apját nemes egyszerűséggel "vendégnek" nevezi, akit csak héba-hóba láttak fiai az oggersheimi családi házban.
Pedig nagy szükségük lett volna rá. Például a beiskolázás idején, amikor Waltert - híres apja miatt - mindjárt az első napon csúfolni kezdik az osztálytársai. Amikor ezért elégtételt akar venni, és nekiugrik az egyik csúfolódónak, megcsúszik és beleesik egy pocsolyába az iskolaudvaron. A tanítás hátralévő óráit lucskos, piszkos ruházattal, magányosan üli végig - és otthon sem kap lehetőséget arra, hogy apjával megbeszélje a dolgot.
Kohl nyugalmat és normális légkört kívánt, és hallani sem akart efféle "üzemi balesetekről". Arról sem beszélt fiaival, hogy a 70-es évek terrorhulláma idején a Kohl-család is a Vörös Hadsereg Frakció emberrablási akcióinak potenciális célpontja volt. Egy biztonsági tiszt készíti fel Waltert és öccsét, Petert a veszélyre, "megnyugtatva" őket: a kormány ki fogja értük fizetni a váltságdíjat, ha az nem haladja meg az ötmillió márkát. A 13 és 15 éves fiúkat heteken át kínozza a gondolat: és ha a terroristák több pénzt követelnek? Apjuk egy szót sem veszteget a témára...
Még a vasárnapi mise alkalmával sem lehetett szó meghitt apa-fiú együttlétről. A katolikus templomból kilépő Kohlt (felesége vasárnaponként az evangélikus istentiszteletet látogatta) mindjárt körülvették az emberek, az apa ekkor sem tudott foglalkozni a fiaival. "Gyűlöltem a miséket, mert éreztem, hogy az őt körülrajongó emberek még egy darabot elrabolnak abból az igen szűkre szabott időből, amelyet apa ránk szánt" - írja Walter.
Elkeseredése idővel odáig fajult, hogy anyjuk, a Walter által nagyon szeretett Hannelore 2001-ben bekövetkezett halála után öngyilkos akart lenni. (Felesége halálhírét Kohl nem személyesen, hanem titkárnője útján hozta fiai tudomására.) Aprólékosan kitervelte a dolgot: búvárkodás közben "balesetet" fog szenvedni, így családja fölveheti az életbiztosítása után járó összeget. Tettétől végül kisfia tartotta vissza, amikor egy este neki szögezte a kérdést: "Papa, szép dolog az élet?"
Kohlt a felesége halála sem hozta közelebb fiaihoz - sőt még jobban eltávolodott tőlük. Maike Richter, a titkárnőből lett élettárs értésére adta Helmutnak, hogy nemigen érdekli előző családja. Apa és fiai ezután egyre ritkábban látták egymást, majd következett a könyvben leírt jelenet, amikor Walter föltette a kérdést Helmutnak: "Azt akarod, hogy szakítsunk egymással?" Kohl válasza egyetlen szó volt: "Igen!"
Ezek után csöppet sem meglepő, hogy Maikéval 2008-ban tartott esküvőjéről nem személyesen, hanem csak távirat útján értesítette a fiait...
Forrás: MTI