Steriletikett. Több mint posta. Mamagyar.
Elvárhatjuk-e a művészektől, az íróktól és az értelmiségtől, hogy a zavaros időkben erkölcsi útmutatóink legyenek, vagy jobb ha a társadalmi és politikai ügyeket a választott politikusokra hagyjuk?

Nyolcvan évvel ezelőtt Julien Benda azt rótta fel az értelmiségnek, hogy politizál. Ma azon kell sajnálkoznunk, hogy a entellektüellek Julien Benda kora a politikai szenvedélyek: a fajiság, az osztályharc és a nacionalizmus szenvedélyeinek korszaka volt. A mulandó javak birtoklásáért ősidők óta dúló, de a XX. század elején teljessé váló zűrzavar élére értlemiségiek álltak, akik az anyagtalan eszmék árulóiként, az érdekharcok előőrseivé szerveződtek. Tálentumaikat oly elméletek megalkotására pazarolták, amelyekkel hitelesnek hazudták a nacionalista, osztályharcos és faji gyűlölet jelszavait és ezeknek a lózungoknak a nevében gátlástalanul gyilkoló fekete angyalokat szentté avatták. Benda tehetetlen szomorúsággal állapította meg: az értelmiség hadügyminisztériummá változott.
Az értelmiség árulása éppen abban állt, hogy végig a XX. században - a korai, nacionalista korszakában, később a fasizmus, végül a kommunizmus ideje alatt - egyre gyakrabban és egyre nagyobb kéjjel, nem kis haszonnal állították tudásukat, tehetségüket az egyetemes igazság keresése helyett valamilyen ideológia, és ezáltal hatalmi csoportok konkrét hatalmi érdekeinek szolgálatába. Mára bekövetkezett az értelmiség szkizmája, két nagy tömbre szakadt: azoknak a csoportjára, akik semmi kivetnivalót nem látnak a hatalmi törekvések megideologizálásában, és azoknak a társaságára, akik kivonulnak a való világból, az elefántcsonttoronyban dolgozzák ki a modern művészetek, a filozófia politikamentességének steril üdvelméletét.


Vörösmarty Mihály óta folyton kérdezzük magunktól és másoktól: ment-e a könyvek által a világ elébb? Pomogáts Béla, a romániai magyar irodalom avatott ismerője szerint Erdélyben lehet érzékelni azt, hogy a könyvek milyen meghatározó módon viszik előre a közösség ügyét.
Tőzsér József, a Pallas–Akadémia Könyvkiadó igazgatója már huszonnégy évesen, 1969-ben a könyvek terjesztésében találta meg szolgálatát. Az idén lett negyvenéves nagy alkotása, a Tőzsér-posta, amely több ezer erdélyi magyarnak küldött el több millió könyvet, az erdélyi magyar szellemi elit gondolatait terjesztette alkalmas és alkalmatlan időben is. Terjesztette szűkebb hazájában, a Székelyföldön, de a moldvai csángók körében, a Zsil-völgyi bányászok közt, Ady Endre szülőföldjén, a hepehupás Szilágyságban, ahová – ha a Tőzsér-posta nem lett volna – nem jutott volna el a magyar szó.
Terjeszti ma is. Isten éltesse!

Azt nem bocsátja meg a Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézete nemrég leköszönt igazgatójának – írja Rostás Szabolcs a mai Krónikában –, hogy publicisztikájában egyszerűen romagyarnak titulálja a romániai magyarokat. Miként én sem azoknak az erdélyi magyar értelmiségieknek, akik többnyire az internetes sajtónyelvben önmagunkra a rommagyar elnevezést illesztik. Egyúttal az erdélyi magyarság romos, de legalábbis divatjamúlt, anakronisztikus állapotára (is) utalnak. Rostás Szabolcs szerint a romagyar még a rommamgyaron is túltesz, mert azt sugallja, hogy létezik szemagyar (vajdaságiak), ukmagyar (kárpátaljaiak), szlomagyar (felvidékiek). És persze mamagyar is. Akik magyarkodnak vagy nem magyarkodnak, viszont mindannyian agyarkodnak.

Forrás: Beol