A veszteséget feldolgozni nemigen lehet. Csak meg lehet tanulni együtt élni a hiánnyal.

A fa című alkotás Julie Bertucelli második nagyjátékfilmje, előtte rendező-asszistensként dolgozott számos kiváló direktor mellett. 2003-ban debütált Mióta Otar elment című filmjével. A fa a 2010-es Cannes-i Filmfesztivál hivatalos zárófilmje volt.
A történet szerint Dawn (Charlotte Gainsbourg) és Peter (Aden Young) szeretetben neveli négy gyermekét egy ausztrál farmon. Egyik nap Peter hirtelen meghal, és az idill elszáll. A családban mindenki a maga módján próbálja feldolgozni a veszteséget, Dawn összeomlik, kislányuk Simone (Morgana Davies) pedig azt képzeli, hogy a kertben álló hatalmas fába költözött édesapja lelke. Egy idő után a fa szinte felemészti a házát, mintha tényleg üzenni szeretne valamit…

Mégis perifériára szorul szegény, és a játékidő legnagyobb részét Dawn szenvedése teszi ki. Az a báj és hihetetlen erő, ami ebből a kislányból árad, alárendelődik az anya tehetetlenségének. Pedig benne rejlik a varázslat, mint mondja, választhat, hogy boldog lesz-e vagy sem, és ő az előbbit választja… Körülbelül így működik a veszteség feldolgozása. Mert magától nem lesz jobb és semmi sem hozhatja vissza szerettünket. Pusztán hozunk egy döntést, hogy tovább élünk és megtanulunk együtt élni a hiánnyal és az űrrel. Egy ilyen alkotás során a mély depressziós jelenből egy erős és reményteli jövőbe kell megérkeznünk a film végére, és itt ez terv szinten látható is, de a katarzis mégis elmarad.
Egy adaptáció során nagyon nehéz egy regény cselekmény- és érzelemfolyamából a megfelelően beszédes momentumokat kiemelni és úgy összerakni, hogy a darabkák egymás mögé kerülve nem pusztán értelmesek legyenek, hanem ezzel együtt érzékeltetni is tudják mindazt a nüansznyi változást, ami a könyvben több oldalon keresztül kifejtve olvasható. Bertucelli nem hibáztatható, a legtöbb adaptáció ezen csúszik el. Érdemes lett volna Simone-t meghagyni a középpontban, mert az ő viselkedése tényleg azt sugallja, hogy létezik új kezdet.
A film képi világa és helyszínei lenyűgözőek, a film maga viszont sajnos nem, hiába adott minden egy tökéletesen felszabadító élményhez, a nyomasztó érzések nem oldódnak fel a film végén, hanem velünk maradnak. Mert hiteltelen marad az egész, és nem az olyan meseszerű elem miatt, mint hogy egy férfi lelke tovább élhet egy fában, hanem azért, mert az érzelmi átalakulások nincsenek hitelesen ábrázolva. Így a film üres, mint egy száraz faág.
Forgalmazó: Szuez Film
bemutató: 2011. február 17.
Rendező: Julie Bertucelli
Forgatókönyvíró: Judy Pascoe
Szereplők: Charlotte Gainsbourg, Marton Csokas, Morgana Davies, Christian Byers, Tom Russell