A nagy amerikai hedonista, az igazi törvényenkívüli, a gonzó atyja, a művelt drogos – ilyen és ehhez hasonló jelzőkkel illetik Hunter S. Thompsont.

Az említett úriember a mai napig lázban tartja a közvéleményt, bár február 20-án már a hatodik évfordulója volt annak, hogy végül nemcsak az írógépét, hanem a saját fejét is szétlőtte aspeni birtokán. A mai napig nehéz róla elfogulatlanul nyilatkozni, annyira sikeresen osztotta meg a világot egyedi világlátásával és stílusával.

Mivel rengeteg írást, fecnit, cikket, és mindemellett egy rakás legendát hagyott az utókorra, nem csoda, hogy most is sokan veszik a bátorságot, hogy feldolgozzák zavaros életútját. Vagy ahhoz, hogy egy teljesen más képet fessenek arról az emberről, aki többek állítása szerint is igazi tahó volt.



Most egy alkotópáros nyúlt a thompsoni életműhöz, hogy képregényben mutassák be, ami eddig kimaradt. A Don’t Panic magazinnak is dolgozó Will Bingley és Anthony Hope-Smith, akik gyerekkoruk óta nagy képregény-rajongók, más szemszögből is szerették volna megközelíteni a szerintük félreértett zsenit.

Az alkotók nagy hibának tartják, hogy a filmekben és a nagyobb amerikai lapokban csak és kizárólag a gonzó kapcsán emlegetik Thompson nevét, holott élettörténete ennél sokkal izgalmasabb epizódokat is tartalmaz, ám ezek nem kapnak nyilvánosságot. Az emberek többsége Thompson karikatúráját szereti, és emiatt nem veszik elég komolyan, amit alkotott.



A Félelem és reszketés Las Vegasban című filmről például azt tartják, hogy bár jó adaptációja a regénynek, mégis inkább egy szórakoztatóipari termék, mintsem egy valósághű alkotás. A film sikere sajnálatos módon eltereli a figyelmet arról, hogy Thompson valóban jó író is volt, nem csak masszív drogos.

A képregény Thompson gyerekkorával kezdődik, ami több problémát is okozott az alkotóknak, mert az íróról kevés gyerekkori kép maradt fenn. Ám annyit még fel tudtak hajtani, hogy nagyjából hasonlítson gyerekkori önmagára. A rajzolók szerencséjére Thompsonnak elég jellegzetes feje volt, így viccesen azzal ütötték el a dolgot, hogy rajzoltak egy gyereket hatalmas, kopasz fejjel.



Ugyanakkor a könyvet nem lehet egyértelműen egy illusztrált életrajznak tekinteni, holott Thompson szemén keresztül mutatja be az életét. Az igaz, hogy ma már elég könnyen kideríthet az ember bármit, amire kíváncsi, csak kérdéses, hogy ezek az adatok mennyire igazak. Ráadásul a jelen sok olyan idézetet is Thompson szájába ad, amik valójában nem tőle származnak.

Az alkotók kevés idézetet használtak fel a könyvhöz, a történet nagyját ők maguk írták. Will Bingley szerint az írónak elég határozott stílusa és szókészlete volt ahhoz, hogy azt utánozni lehessen. Emellett sok, Thompson által írt levél is a rendelkezésükre állt, amelyekben kifejezetten arról írt, hogy milyen nyelvezetet használt, így könnyen újra lehetett alkotni. A könyv szövege tehát méltó párja lett a fekete-fehér, valósághű, ám mégis szürreális képi világnak.

Aki szeretné még jobban beleásni magát a könyvbe, és újabb apró részletekkel bővíteni a thompsonista világképet, az egyenlőre csak angolul teheti meg, és megrendelheti a könyvet itt. Alig várjuk a magyar fordítást.

Amíg a könyv megérkezik, addig egy hanganyaggal elégíthetjük ki vágyainkat, amin Thompson egy műszaki áruház diszpécserével vitatkozik újonnan vásárolt DVD-lejátszójának ügyében (szintén angolul):



Forrás: Don't Panic