125 éve (Röchlarn, 1886. március 1.) született Oskar Kokoschka osztrák festő, grafikus, drámaíró és költő, az expresszionizmus mestere.
18 évesen ösztöndíjat kapott a bécsi iparművészeti iskolába, ahol rajzot, litográfiát és könyvkötészetet tanult, esténként pedig órákat adott. A bécsi iparművészeti stúdió megbízásából képeslapokat s könyvborítókat készített. Valójában festeni szeretett volna, de anyagi okokból ideje nagy részét iparművészettel töltötte.Adolf Loos bécsi építész felfigyelt korai képeire, és megrendelésekkel segítette karrierjét. Kokoschka eleinte főleg tájképeket festett, melyek vibráló vonalvezetése és színhasználata későbbi munkáinak is egyik jellegzetessége maradt.
Személyesen ismerte a fin de siecle valamennyi művészeti nagyságát, és tagja lett a Wiener Werkstätte elnevezésű szerveződésnek. Ekkoriban kezdődött írói pályája: színdarabjai, köztük a Gyilkos és Az asszonyok reménysége (1910) az expresszionista dráma előfutárai voltak. Ez utóbbiból Hindemith írt operát. Színdarabjai akkora botrányt kavartak, hogy elbocsátották tanári állásából.
Korai festményei Gustav Klimt, a dekoratív a szecesszió hatását mutatják, ám hamar szakít a divatos irányzattal, és önálló formanyelvet teremt a német expresszionista stílus keretein belül.
Egy évig Berlinben élt, itt rendezték meg első kiállítását a Der Sturm galériában. Kandinszkij, Klee és Marc művei mellett állították ki képeit. 1911-ben a festő visszaköltözött Bécsbe, újra elfoglalta tanári állását az iparművészeti iskolán, és beleszeretett Gustav Mahler özvegyébe, Alma Maria Mahler-Werfelbe. Kettős arcképet festett magukról (1912), és A vihar című művén is ketten láthatók.
1914-ben szakítottak, és Kokoschka a világháború kitörésekor önként jelentkezett katonai szolgálatra. 1916-ban a fronton súlyosan megsebesült. Egy bécsi, majd egy drezdai katonai kórházban ápolták, ahol megírt, majd színpadra állított három drámát, melyeknek látványtervezője is ő maga volt. 1920-as drezdai kiáltványában elítélt minden militáns politikát. A háború és bolsevik hatalomátvétel kiábrándította a forradalomból, s minden militáns politikát elítélt.
A következő években képzőművészetet tanított a drezdai akadémián és sokat utazgatott. 1924-től európai, észak-afrikai és közel-keleti utazásokat tett: ott készült tájképein jellegzetesen izgatott ecsetvonásokkal adta vissza a fény- és az atmoszférikus hatást, lírai hangulatot árasztva.
Folytatás >>
Forrás: Mi van ma?