Merész dolognak tűnhet hozzányúlni Karinthy szövegeihez. Bármelyikhez. Főleg, ha megpróbáljuk őket összefésülni, és egy forgatókönyvet írni a Tanár úr kéremből és az Utazás a koponyám körülből.
A történet – nem lövök le semmit – Karinthy Frigyesről szól, akin épp agyműtétet hajtanak végre, és ezalatt, merthogy ébren kell maradnia, megelevenednek előtte gyerekkorának képei. Az iskola, az osztálytársak, a bukás, minden, amit az ember a Tanár úr kéremben olvasott.
A film nagy előnye, hogy főszereplőnek sikerült egy hasonlóan karakteres arcszerkezettel megáldott színészt választani (Giacomello Roberto erdélyi színészt), mint amilyen maga Karinthy is volt, így könnyen beazonosítható, hogy róla van szó – már ha nem derülne ki egyértelműen a filmből.
Mert az például nem, hogy a film egyáltalán kinek készült. Ha gyerekeknek, akkor túl nyomasztó. Ha felnőtteknek, akkor meg túl egyszerű.
A felnőtt Karinthyt gyerekkori énje kalauzolja végig a régmúlt eseményein, több-kevesebb lázálommal és hallucinációval megspékelve. Több olyan jelenet is helyet kapott abban az 58 percben, ami nem tesz hozzá túl sokat a cselekményhez, inkább hangulatfestőnek illik be, ám annak viszont túl sok. A látványvilág, amiért Pater Sparrow volt felelős, bár próbálkozik, nem nyújtja azt, amire vállalkozik. De tény, hogy a sötét és nyomasztó hangulatot nagyon hozza. Ehhez tökéletes hátteret nyújtott a forgatási helyszín, a romos és lepukkant volt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, ami jelen állapotában tényleg kész horror, ugyanakkor kellően változatos is.
Az sem tesz túl jót a filmnek, hogy a szereplők szájába adott mondatok gyakorlatilag ugyanazok, amiket Karinthy leírt. A film emiatt nem ad más jelentést az írott szövegeknek, inkább tűnik egy képes összefoglalónak, ami viszont közel sem üti meg a szövegek színvonalát, néhol pedig egészen iskolásra sikeredett, ahogy a szereplők felmondják a novellákat.
A gyerekszínészek aranyosak, bájosak, látszik rajtuk, hogy élvezték a forgatást, viszont sokszor érződik rajtuk, hogy nem eléggé profik. Ezzel nem feltétlenül lenne baj, de itt és most nekem az volt. Lehet, hogy túl sokszor olvastam Karinthy örökbecsűit, vagy túl sokszor hallottam már őket szavalóversenyen, de az a lényeg, hogy lehetett volna még csiszolni rajtuk. Ha már a felnőtt szereplők viszont azok, Hollósy Frigyes kellően szigorú Karinthy apjaként, Pindroch Csaba pedig élvezettel bábáskodik tanárként és orvosként is.
Kár, hogy mégsem működik a film úgy, ahogy szeretne. Arra viszont tökéletes, hogy eszünkbe jutassa az elfekvőben lévő Karinthy-köteteinket, és ismét kedvünk szottyanjon elolvasni őket.
A filmet, bár konkrét időpontot még nem tűztek ki, várhatóan április környékén adja majd le a Magyar Televízió.
