Ismét bebizonyosodott, hogy reneszánszát éli az operett, amelyet újabban hungarikumként, magyar műfajként is emlegetnek.
Kilenc előadás, többezer elégedett néző, vastaps, a musicalrészletek hatalmas sikere- ime néhány jellemzője a múlt héten végetért operett-musical gálának, amely Erdély-szerte olyan nagy tömegeket vonzott, hogy Sepsiszentgyörgyön, és Déván a tervezett egy előadást a nagy érdeklődésére való tekintettel duplázni kellett, de voltak olyan helyszínek is, ahol sokan kint maradtak.Ismét bebizonyosodott, hogy reneszánszát éli az operett, amelyet újabban hungarikumként, magyar műfajként is emlegetnek. Hogy miért? Ezt a legtalálóbban, Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház igazgatója, a műfaj reformátora és legkíválóbb szakmai tekintélye határozta meg:
- Csak a magyar operettre jellemző az a szélsőséges vad szerelmi történet, mely az egyik pillanatban az őrületet, a másikban a sírást, a harmadikban pedig a nevetést örökíti meg. A daraboknak mindig olyan pillanatban van vége, amikor éppen győz a szerelem, ám a néző sejti, hogy ha a történet folytatódna, újabb konfliktusok születnének. Emellett csak a magyar operett bővelkedik jellegzetes cigányzenei elemekben… Él és virul, elandalít és kacagtat, romantikus és szemtelen… A magyar operett azért tudott olyan elsöprő nemzetközi sikert aratni, mert… annyira magyar!
De vissza a fantasztikus hangulatú erdélyi turnéra, amelynek Dancs Annamari és Kerényi Miklós Máté, a Budapesti Operettszínház művészei, valamint Tarján Pál ismert tenor voltak a főszereplői. A gálán, a közkedvelt Kálmán, Szirmai operettek (Csárdáskiránynő, Marica grófnő, Ördöglovas, Mágnás Miska) legismertebb “slágereit” a nézők tapsolva, együtt énekelték az előadókkal, mindenütt ámulattal követték Annamari és Máté akrobatikus táncait, és a március idusával egybeeső előadásokon könnyes szemmel, felállva tisztelegtek az elhangzó Hazám, hazám Erkel-ária és a Nemzetidal duettnél. És milyen érdekes egybeesés, hogy Déván kultúrtörténeti esemény tanúi voltak abban az 1911-ben szecessziós stílusban épített, nemrég felújított gyönyörű épületben, amely még az országban meglévő kevés operettszínházak közé tartozik, és amelybe 100. évfordulóján után ők vitték vissza újra otthonába a magyar szót és dalt.
A gála második részében a musicalé volt a színpad. Annak ellenére, hogy Erdélyben a műfaj nincs annyira elterjedve mint az operett, néhány olyan kivétellel, mint például a műsorban is elhangzott Rómeó és Júlia, a közönség mégis vastapssal jutalmazta az itt ritkábban hallható magyar származású alkotók: Lévay Szilveszter, Rebecca valamint Elisabeth című műveinek és Claude-Michel Schönberg Miss Saigon című musicaljének betétdalait.
Aki eddig Annamarit csak popzenei énekesnek tartotta, meggyőződhetett, hogy az erdélyi előadó, 14 év után magasabb, igényesebb zenei szintre lépett. Tarján Pál, akit eddig is lelkesen fogadtak, még inkább átérezhette az itteni közönség ragaszkodását, akárcsak az Erdélyben először fellépő és a nézőket egycsapásra meghódító fiatal előadó, Kerényi Miklós Máté, aki talán soha nem felejti el, hogy Brassóban 900 néző felállva, énekkel köszöntötte születésnapján.