Ha az ember kezdő, komoly és nehéz feladat bekerülni a műgyűjtők szűk kis körébe. Egy amerikai honlap ezen próbál meg segíteni.
A műalkotás-vásárlás elég nyomasztó élmény lehet, ha valaki még új benne. Rengeteg honlap, bolt és galéria kínál tömegesen előállított nyomatokat, de mi a helyzet az eredeti alkotásokkal?
Rengeteg időt, energiát, mászkálást és órákig tartó honlap-böngészést igényel, ha valóban olyat szeretnénk vásárolni, ami megéri.
De a legnagyobb kihívást talán az jelenti egy zöldfülű számára, hogy komolyan vegyék, ha még senki sem ismeri a piacon.
A 24 éves Alexis Tyronnak is ezzel kellett szembesülnie. Két évvel ezelőtt hóna alá csapta a csekkfüzetét, és elsétált egy galériába, hogy beszerezzen egy neki tetsző, de általa is megfizethető műalkotást. Annyit szeretett volna csak, hogy ő dönthessen.
„Azt akarták, hogy menjek vissza később, de az egyetlen lehetséges időpont a kedd délután volt” – mesélte. „Abszurdnak tartottam a dolgot – mivel van munkám, ezért nem érek rá csak úgy arra, hogy kiszaladjak vásárolni egy képet. Egész egyszerűen nem vettek komolyan, mint egy fiatal szakembert, és a barátaimnak is ugyanez volt a tapasztalata.”
A kellemetlen tapasztalat eredményeként Tyron barátjával, Scott Carletonnal létrehozta online cégét, az Artsicle-t, amely eredeti, hozzáférhető és megfizethető művészetet kínál.
A műkedvelők havi ötven dollárért kiválaszthatnak egy szobrot, festményt vagy nyomatot 30 feltörekvő, vagy már némi névvel rendelkező művész munkái közül, kiakaszthatják otthon, és eldönthetik, hogy tetszik-e nekik, vagy sem.
Ha megnyerte a tetszésüket, akkor meg is vásárolhatják – a cég árai nagyjából 500 és 5000 dollár között mozognak -, ha nem, visszaküldhetik, és kölcsönözhetnek egy másikat.
Az Artsicle ugyanakkor megpróbál leszámolni az internetes vásárlástól való félelemmel is: mi van, ha az, amit vásároltam, egyáltalán nem úgy néz ki, mint a képen?
„Az alapötletünk az, hogy lehetővé tesszük a gyűjtőnek, hogy együtt éljen a műalkotással, és legyen ideje eldönteni, hogy tényleg tetszik-e neki, hajlandó-e pénzt fektetni bele, hogy élete hátralévő részében mindennap találkozzon vele” – mondta Tyron.
Amilyen rögös a műgyűjtői pálya eleje, ugyanolyan nehézkes egy fiatal művész számára is, aki megpróbál érvényesülni a piacon. Nagy munka eladni egy alkotást, vagy bekerülni egy galériába, azok ugyanis legtöbbször vonakodnak attól, hogy egy ismeretlen alkotó munkáit állítsák ki.
Tyron, aki rendelkezik művészettörténeti ismerettel és kurátori tapasztalattal, maga választja ki a honlapon szereplő művészeket. „Azt látom, hogy sok kezdő alkotónál indokolatlanul hosszú idő telik el a tanulmányok befejezése és a piacra való betörés között, ha egyáltalán sikerül nekik. Sokan más pályák felé fordulnak, mert nem engedhetik meg maguknak, hogy művészetet csináljanak. Nem tudom, hogy mi elejét vehetjük-e ennek, de remélem, hogy tompíthatunk rajta, és talán hamarabb kerülnek reflektorfénybe.”
Joana Ricou portugál származású művész, aki 2000-ben költözött az Államokba, most New Yorkban él. Azért iratkozott fel az oldalra, hogy többen megismerjék művészetét.
„Egy olyan csoportot kerestem, amibe maradéktalanul be tudok illeszkedni. Olyan embereknek adtam kölcsön a műveimet, akikkel együtt dolgoztam, vagy személyesen ismerek. A dolog nagyon jól működik” – mesélte.
Alexander Motyl már befutott művésznek számít, akit egy philadelphiai galéria támogat, de ő is örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez, miután egy kiállításon találkozott Tyronnal.
„Briliáns ötletnek tartom, hogy bérelni lehet a művészetet. Sok gyűjtőben vannak kétségek, hogy tényleg jó-e, amit vásárolnak. Az, hogy kifejezhetik ezeket a kételyeket, a művészt is megtiszteli.”
Az Artsicle megpróbálja lebontani a galériák nyújtotta élmény hagyományos formáját, ami eddig csak az exkluzív vevőknek járt.
Gregor Muir, a londoni Kortárs Művészetek Intézményének igazgatója szerint jó oka van annak, hogy egy átlagember több akadálya ütközik, amikor magas szintű művészi alkotást akar vásárolni. „A galériák egy jól működő, erős és rugalmas piacot szeretnének létrehozni a művészek számára, ezért sok esetben egyszerűen lehetetlen csak úgy besétálni egy galériába és vásárolni valamit” – mondta.
„A művészek és karrierjük szempontjából az a legfontosabb, hogy alkotásaik a lehető legjobb személynél kössenek ki. Ez fontos a művész és a galéria hírnevének is. Az Artsicle esetében ráadásul nem valósul meg az igazi vadászat izgalma, nem kell elmennünk sehova, hogy megtaláljuk a megfelelő műalkotást.”
Tyron viszont egy újfajta műgyűjtő réteget szeretne kitermelni, és honlapjával szeretne változtatni néhány műgyűjtői szokáson.
„Egy átlagos galériában sosincsenek kitéve az árak, a vásárlónak el kell kérnie az árlistát. Mi büszkék vagyunk arra, hogy az áraink fenn vannak a honlapon, és mindenkinek ugyanazok. Akkor is, ha pizsamában ülsz a kanapén, vagy egy drága kosztüm van rajtad – mondta. – Úgy gondolom, hogy az a tény, hogy nem kell keresgélni az alkotások között, több embert fog arra motiválni, hogy művészeti alkotásokat vásároljon.”
Bár Muir dicséri Tyron kezdeményezését, azt megkérdőjelezi, hogy ez valóban segíti-e a fiatal alkotókat, és kellő tapasztalatot nyújt nekik. „Lehet, hogy egy magabiztosabb fiatal művész nem szeretné, hogy ilyen könnyen hozzáférhetőek legyenek a művei. Ha sikeresek lesznek, akkor meg kell majd válniuk a honlaptól, hiszen egy galériának valószínűleg ez lesz az első kérése, hogy szedje le onnan a képeit.”
Tyron erre azt válaszolta, hogy „nem úgy tekintek az oldalra, mint egy célállomásra – remélem, hogy az itt megmutatkozó művészek végiggondolják ezt. Ha valamelyiknek sikerülne bekerülni egy neves galériába, az fantasztikus élmény lenne. Még ha ez azt is jelentené, hogy meg kell válnia tőlünk.”
Tyron szerint a művészeik nagy része fiatal, és a pályája elején van, úgyhogy nem tudni, melyikből lesz a következő Picasso vagy Damien Hirst, de az esélyük megvan rá.
A vásárlók 90 százaléka egyelőre csak bérli a műveket, 10 százalékuk pedig egyből megvásárolja. A bérlők közül 20 százalék szokott úgy dönteni, hogy meg is veszi a művet. Tyron biztatja vásárlóit, hogy inkább azért vegyenek meg valamit, mert tetszik nekik, ne csak a befektetés miatt. „Ha valamit szívesen nézel minden reggel, és még mindig ugyanannyira tetszik, mint a honlapon, akkor lehet, hogy már nem érdekel a művész karrierje, vagy hogy mennyire volt jó befektetés. Már azzal profitálsz, hogy együtt élsz vele és szereted.”
Magyarországon sem kifejezetten elterjedt dolog műtárgyakat kölcsönözni, holott az ötlet kifejezetten nagy távlatokat nyithatna a műkincspiacon – kérdés, van-e ennyi bizalom az emberekben. Pedig milyen jó lenne havonta váltogatni a nappali enteriőrjét, hangulattól, házibuli tematikájától, évszaktól függően.
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kőbányai könyvtárában viszont, ha nem is festményeket vagy szobrokat, de grafikákat kölcsönözhetünk. A Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban található könyvtár ugyanis 1983-ban mintegy 4000 sokszorosított grafikát kapott az OSZK Térkép és Aprónyomtatvány Osztályától. Erre később egy új részleg, az Artoktéka alapult, ami kortárs grafikákat gyűjt, kölcsönöz és állít ki.
Forrás: BBC
