Kovács András Ferenc:

Töredék Ignotusnak

Balatonszárszón,
harminchétben, december
harmadikán öt
gyors levelet megírt még.
Cserépfalvinak
a könyvekről, utána
Szántó Juditnak
rövid üdvözlést, aztán
Bak doktor úrnak
a lehetetlenről, majd
Ignotusnak is,
és Flórának is egyet
az egyetlen, még
megtehető csodáról –
nem rajtunk múlt a
többi. „Aztán mit sírsz, ha
sorsunk írva van
már” – ezt Kosztolányi ír-
ta. (Őt idézte.)
S a zárlatban: „Köszönjük
az almákat, én
is ettem belőlük, jól-
lehet a gyere-
keknek küldte s én bizony
nem is kértem tő-
lük, csak elvettem egyet.”
Mindez utólag,
azóta közismert, de
az Ignotusnak
írt levél már elveszett –
csak töredéke
maradt, pár tragikus sor:
„… Nem tréfadolog
az ember élete. Bár-
mit gondolnak ró-
lam, ha szerencsésen, ha
szerencsétlenül
éltem, azt már akarva,
nem akarva, vál-
lalnom kell. Ki kell állnom
a közönség e-
lé – hogyan állhatna helyt
másként egy liri-
kus? Hozzá kell azonban
tennem, hogy nagy két-
ségeim vannak, vajjon
egyáltalán jó
költő voltam-e?...” Mintha
csak Ignotustól
kérdezné múlt időben,
s az Ignotus is
hallgat örökre, mert az
Ignotus néma –
csak a lírikusnak kell
hinni csodában,
csórt almába harapni,
kétségekkel, hogy
költő, s egyáltalán jó
költő voltam-e végül?