1901. április 18-án született Nagybányán Németh László Kossuth-díjas író, esszéista, műfordító, a múlt századi magyar irodalom kimagasló alakja.
A Toldy Gimnázium önképzőkörében mutatkozott be először írásaival. Érettségi után a pesti bölcsészkaron tanult, majd 1920 tavaszán átiratkozott az orvosi karra, mondván, korszerű műveltség nincs természettudományos ismeretek nélkül. 1925-től a Szent János Kórház cselédkönyves orvosa volt, s fogorvosi végzettséget is szerzett. Ebben az évben vette nőül Démusz Ellát, egy gazdag vendéglős leányát, házasságukból hat leány született. 1925-ben megnyerte a Nyugat novellapályázatát a Horváthné meghal című írásával, ettől kezdve több lap is közölte írásait. 1927-től a Napkelet vezető kritikusa volt, itt jelentette meg első regényét is, az Emberi színjátékot. Babits hívására lett a Nyugat kritikusa, majd 1932-ben megindította saját lapját, a Tanút, 1934-ben pedig a Választ, a népi írói mozgalom folyóiratát.
1935-ben csatlakozott az Új Szellemi Front reformmozgalmához, de hamar átlátta a Gömbös-féle reformígéretek hamisságát. Betegsége miatt egy időre visszavonult a közélettől, s megírta a Gyász, majd a Bűn című regényeit, a VII. Gergely című történelemi drámáját. 1938-ban a Nemzeti Kamaraszínház színre vitte a Villámfénynél című drámáját, s ezt követően sorra születtek az értelmiség eszményei és külső élete közt támadt meghasonlást tükröző darabjai (Papucshős, Cseresnyés, Bethlen Kata). 1939-ben a német nyomás elleni védekezés és a szellemi ellenállás vágya íratja meg vele azóta is sokat vitatott, Kisebbségben című tanulmányát. Az 1943-as szárszói találkozón felolvasta A második szárszói beszéd címen ismert tanulmányát, amelyben a háború utáni magyar társadalmi átalakulás lehetséges útjaival foglalkozott.
A háborút követően Hódmezővásárhelyre költözött, ahol a református gimnázium óraadó tanára volt. Ekkor fejezte be Széchenyi című drámáját, Iszony és Égető Eszter című regényeit. Budapestre visszatérve néhány évig csak műfordítással foglalkozott, az Anna Karenina fordításáért 1951-ben József Attila-díjat is kapott. 1956 októberében bemutatták a Galilei című drámáját, a forradalom napjaiban megjelent Emelkedő nemzet című cikkében a szocializmus valódi értékeinek átmentésére hívta fel a figyelmet.
1957-ben Kossuth-díjat kapott, ennek összegét a hódmezővásárhelyi gimnáziumnak adományozta. 1958-ban a Tihany melletti Sajkodon felépült kis dolgozóháza, ahol berendezte írói műhelyét. A 60-as évektől sokat utazott nyugatra is, regényeit több nyelvre lefordították, a színházak állandóan repertoárjukon tartották drámáit, 1965-ben az Iszonyból film is készült. 1969-ben a Magvető és a Szépirodalmi Könyvkiadó megindította életműkiadását. 1970-ben mutatták be utolsó drámáját, a Semmelweisről szóló Az írás ördögét. Ezt követően betegsége súlyosbodásával munkaereje is megtört.
1971 januárjában súlyos agyvérzést kapott, amelyből már nem tudott teljesen felépülni. Eleget tett még meghívásoknak, de ideje jórészét visszavonultan töltötte egészen 1975. március 3-án bekövetkezett haláláig.
Forrás: MTI
