A napokban nyílt meg Mohácson az ország első veteránkerékpár-kölcsönzője. Az ötletgazda a neves busómaszkfaragó, Englert Antal, akinek eddigi munkái bejárták a világot.
A neves mohácsi busómaszkfaragó tavaly számos jubileumot ünnepelt. Akkor volt ötven éves, negyven éve farag maszkokat, huszonöt éve nyitotta meg saját műhelyét, amely tíz éve látványosságként is funkcionál. Az idén megkapta Mohács városának hivatalos kitüntetését is.
A szakember neve nemcsak idehaza ismert. Tagja az Alpok Maszkfaragói Nemzetközi Egyesületnek, munkái pedig gyűjtőknek, gyűjteménykezelőknek köszönhetően bejárták a világot. A teljesség igénye nélkül eljutottak már Új-Zélandra, Dél-Afrikába, Ausztráliába és Amerikába is. A maszkfaragó két éve állandó meghívottja a londoni Temze fesztiválnak.
Englert Antal bemutatóműhelye egy - a busójárás vasárnapjainak nyüzsgését leszámítva - csendes kis mohácsi utcában bújik meg. A kapun lévő fafaragás sokat sejtet, odabent a béke szigete várja a látogatót egy meghitten megvilágított, otthonosan zsúfolt műhellyel és csendes, virágos udvarral. Ez utóbbiban öt-hat öreg bicikli árulkodik arról, hogy a maszkfaragó ez évre is tartogat meglepetéseket. A drótszamarak létjogosultságát firtató kérdésünkre elárulja: megnyitotta Magyarország első veteránkerékpár-kölcsönzőjét. A miértet illetően érdekes magyarázattal állt elő.
- Az történt, hogy hiába kaptam drága, új bicikliket, mindig ellopták őket vagy eltűntek, 2-3 hetet bírtak ki csak nálam. Amikor ebből elegem lett, eszembe jutott, hogy volt egy jó öreg orosz biciklim, amely soha nem kellett senkinek - kezdi a kétkerekűek történetét.
Az események akkor gyorsultak fel, amikor egy 1930-as, romokban heverő kerékpárra tett szert. Szép feladatnak bizonyult restaurálni, rákapott az ízére, de - mint mondja - kellet valami háttér, ami a család felé is magyarázatot ad arra, hogy újabban rozsdás vasak állnak az udvarban. Így a család megnyugtatása végett vállalkozást indított, hobbiból. Ebből lett aztán a "veterán kölcsönző". Ma mintegy ötven darabot számlál a gyűjtemény. Többségükön még akad restaurációs munka, de a drótszamarak negyede már szép, eredeti állapotában pompázik.
A maszkfaragó szálláshelyekhez köti a bicikliket: az kölcsönözhet, aki valamelyik szállodában vagy motelben száll meg. Ez az egyetlen garancia arra, hogy vissza is kapja az öreg bringákat. Aki azonban rászánja a szükséges összeget, kap hozzá biciklis vezetőt is, aki az érdeklődő turistával végigkerekezik a város "múltján".
A kerékpárokat óránként 300 forintért lehet bérelni, de a mester "programcsomagokat" is kidolgozott. Annak alapján egy napra 3-10 ezer forintba kerülnek a járművek, ám jár hozzájuk legalább 20, legfeljebb 40 kilométeres túra Béda-Karapancsa mesés tájain, igény szerint halászléfőzés és múzeumlátogatás is.
- A lényeg, hogy ne a tárgyat lássák, hanem a mögötte lévő kultúrát - vallja Englert Antal -, legyen szó bicikliről vagy busómaszkról.
A mester időről időre a Mohács igazi húzórendezvényének számító busójárással kapcsolatos markáns nézeteivel is felhívja magára a figyelmet. Műhelyében arra helyezi a hangsúlyt, hogy a mögöttes dolgokat is megismerjék a látogatók, így a munkabemutató mellé néprajzi ismertető is jár. Meggyőződése, hogy hasonlóképpen kellene eljárnia a busójárás maroknyi rendezőcsapatának is, akiken mára messze túlnőtt a feladat. - A helyiek a hétköznapjaikat élik, csinálják, amit szoktak. A hagyományoknak azonban el kell válniuk a rendezvénytől, sok európai szokás tönkrement abba, hogy ez nem sikerült. Egy bensőséges szokást nem lehet látványossá tenni, a kettő együtt nem megy - vallja a maszkfaragó.
Az Alpok Maszkfaragói éppen az eldugott kis helyeken mindmáig fennmaradt "alakoskodó", azaz beöltöző hagyományok megmentésén fáradoznak. Kevesen tudják, de a busójáráshoz minden téren megszólalásig hasonlító népszokások szép számmal akadnak Szlovéniában, Ausztriában, Svájcban és Olaszországban is. Englert Antal szerint maga a busójárás jó irányba halad, de igényelne még törődést. A mester egyrészt nem tartja helyesnek, hogy az ország mind több pontján bukkannak fel busók év közben is, hiszen meggyőződése, hogy szétszórásuk helyett helyben, Mohácson kell bemutatni őket.
- Ha ide jönnek, itt tisztelik őket, annak van reklámértéke. Amiből egy van, azt mindenki szeretné. Amiből egymillió, abból lehet tízszer annyi is - érvel.
Véleménye szerint az is probléma, hogy lassan már tíz éve fenyeget az a veszély, hogy a rendezvény kinövi a várost. Most három ember tartja kézben - úgy látja, megoldás lehetne a civilek vagy akár a mind nagyobb számú busócsoportok bevonása: ha az utóbbiak akár csak egy-egy embert biztosítanának évente, közel harmincfős szervezőgárdára tehetne szert a város.
Forrás: MTI
