A líbiai polgárháború közepette sokan várják, hogy Kadhafi lemondjon és száműzetésbe vonuljon. Nem példa nélküli a történelemben, hogy egy elnyomó hatalom vezetője így hagyja abba pályafutását, életéért és viszonylag kellemes nyugdíjas évekért cserébe. Az alábbiakban nyolc olyan császárról vagy diktátorról olvashatnak, akik száműzöttként végezték.

1. Bonaparte Napoleon
(Elba és Szt. Ilona)

A száműzött diktátorok alfája. Napóleon kétszer is eljátszotta a visszavonulást, megteremtve ezzel a műfaj alapjait. A korzikai katonai géniuszt a francia nép szerette, de külföldi ellenségei már annál kevésbé. Figyelembe véve, hogy az Európán végigsöprő hódító hadjárata 3,4 millió halálos áldozattal járt, ez nem nagy meglepetés.

Az 1812-es elbukott oroszországi hadjárat után Napóleon lemondott a trónról, és az olasz partok melletti kellemes kis szigetre, Elbára költözött. Ez a hely nem bizonyult elég távolinak, hiszen nem sokkal később visszatért Franciaországba, új hadsereget toborzott, amit éppen csak le tudtak győzni a britek és a poroszok Waterloonál.
Az angolok – felbőszülve a felesleges plusz egy háború miatt – ezúttal a távoli, dél-atlanti szigetecskére, Szent Ilonára szállították a hadvezért, aki itt írta meg emlékiratait. 1821-ben halt meg 51 évesen. Halálát követően orvosa állítólag levágta Napóleon hímtagját, mely legutóbb 1977-ben cserélt gazdát. Egy amerikai urológus 3000 dollárért szerezte meg a hadvezér által életében oly nagyra becsült testrészt.


2. III. Napóleon
(Anglia)

Híresebb nagybátyja emlékének hátszelével sikerült Franciaország elnöki székét megragadnia, majd 1848-as kinevezését követően három évvel kikiáltotta magát francia császárnak. III. Napóleon megpróbált minden olyan gyarmati területet megszerezni, ami még nem volt brit kézen. Virágzó metropolisszá tette Párizst és segített az olasz egység megteremtésében is. Az egyik legnagyobb külpolitikai ügyeskedése azonban balul sült el.

A francia bábként uralkodó mexikói vezetőt, I. Maximiliánt hazájában megbuktatták és kivégezték, ezt követően pedig maga III. Napóleon megalázó vereséget szenvedett a poroszoktól Sedannál.

Száműzetését Angliában töltötte családjával, ahol mindvégig abban reménykedett, hogy újból hazatérhet és elfoglalhatja elnöki székét. Nem sikerült neki. 1873-ban halt meg egy vesekőműtét szövődményei miatt. A holttestét a Viktória királynő által ajándékozott szarkofágban helyezték örök nyugalomra. Temetésén 30.000-en vettek részt Európa minden szegletéből.


3. II. Vilmos német császár
(Hollandia)

Ő vezette Németországot az első világháborúban. Mint azt tudjuk, a történelmet a győztesek írják, így II. Vilmos kezébe nem adatott toll. A nyugati közvélemény a császárt vádolta a világháború kitöréséért és a német hadsereg által elkövetett atrocitásokért. Ésszerűnek tűnhetett, hogy a szomszédos országban, Hollandiában keressen menedéket, ahol unokatestvére, I. Vilma holland királynő megvédte az őt háborús bűnökkel vádoló üldözőktől.

1919-ben egy csinos kastélyt vásárolt magának Doorn városában, ahol nyugalomban töltötte hátralévő életét. Itt írta meg emlékiratait, melyben mindenkit hibáztat az első világháború miatt, csak II. Vilmos német császárt nem. A nácik hatalomra kerülésekor reménykedett benne, hogy visszahívják a trónra, de Hitler nem szándékozta hatalmát megosztani senkivel, maradt hát Hollandiában. Vilmos 1941-ben halt meg, pár héttel azelőtt az Oroszország ellen irányuló német hadművelet előtt, mely később (ismét) romba döntötte szeretett hazáját.

4. Idi Amin
(Líbia és Szaúd-Arábia)

Az őrültebb diktátorok sorát Idi Amin nyitja, aki még akkor kezdte katonai karrierjét, amikor Uganda még brit gyarmat volt. 1971-ben vette át a hatalmat, majd barátságos kapcsolatot alakított ki a Kadhafi vezette Líbiával, a Szovjetunióval és Kelet-Németországgal. A kedves olvasó tippelhet, milyen eszmeiséggel kormányzott Amin.

Az 1970-es évek közepén követői belekezdtek az Ugandában élő dél-ázsiai kisebbség vagyonának államosításába (ellopásába), így ezen etnikum tagjai az ország elhagyására kényszerültek. Ők még a szerencsésebbek közé tartoztak, ugyanis később Idi Amin több afrikai nemzetiség lemészárlását is elrendelte, kiirtva ezzel az ország népességének majd 2%-át, kb. 300.000 embert. 1975-ben menedéket biztosított egy palesztin terroristacsoportnak, akik elrabolták az Air France egyik repülőgépét. Idi Amint kannibalizmussal is megvádolták, de ezt sosem sikerült bebizonyítani.

A bukás 1978-ban, Tanzánia megtámadásával kezdődött. Az agresszív akció hatására Tanzánia megszállta Ugandát és nem sokkal később Amin menekülni kényszerült. Először Líbiába ment, ahol Kadhafi tárt karokkal fogadta. Olyannyira, hogy a száműzött diktátor elvette feleségül kebelbarátja lányát, Ayeshát (később elváltak). 1980-ban végül Szaúd-Arábiában telepedett le, ahol az uralkodó család finanszírozta luxus számkivetettségét cserébe azért, hogy – többé-kevésbé – kerülje a bajt. 2003-ban halt meg veseelégtelenségben.


5. Mohammed Reza Pahlavi iráni sah
(Egyiptom, Bahamák, Mexikó, Egyesült Államok, Panama, majd újra Egyiptom)

26 éves uralkodása alatt Pahlavi sahnak sikerült szisztematikusan felbosszantani népének minden lakóját. A gazdag földtulajdonosokat földreformjával, a köznépet a kötelező katonai szolgálattal, a középosztályt pedig ügyetlen gazdasági beavatkozásaival, végül a síita vallási képviselőket olyan újításokkal, mint a nők szavazati joga. Egyre nagyobb támadások érték őt és amerikai támogatóit is, amikor végül Washington – természetesen nagyon rosszkor – is hangnemet váltott. Az iráni ellenzék a támogatók nélküli uralkodót azonnal lecserélte Khomeini ajatollahra, aki ha lehet, még rosszabbnak bizonyult.

A sah elmenekült és száműzöttként élte le hátralévő éveit. Nem volt könnyű dolga, hiszen egyetlen ország sem látta szívesen, attól tartva, hogy rossz pontot szerez az új iráni vezetésnél. Először Egyiptomba ment, ahonnan pár hónappal később Marokkóba utazott. Kis idő után II. Hasszán király elküldte, mondván, túl nagy politikai kockázattal jár a sah befogadása. Ekkor kért először menedékjogot az Egyesült Államoktól, amit nem kapott meg arra való hivatkozással, hogy túl sok amerikai van még Iránban, akikért aggódnak. A következő állomás a Bahamák volt, de itt a britek bátorsága nem tartott sokáig, innen is mennie kellett. Mexikói tartózkodása alatt több fenyegetést kapott az ország Iránból, így mielőtt onnan is kirúgták volna, ismét amerikai menedéket kérvényezett.

1979-ben léphetett be a „lehetőségek hazájába”, ahol egy New York-i kórházban kezelték limfómáját – sikertelenül. A tény, hogy barátságos fogadtatásra lelt az Egyesült Államokban, felbőszítette az iráni szélsőséges csoportokat, akik elfoglalták a teheráni USA nagykövetséget és 444 napig fogva tartották annak személyzetét. Lelkiismerete arra késztette, hogy ismét tovább álljon. Ezúttal a jó egészségügyi felszereltségű Panamát választotta, ahol csak kis híján tudta elkerülni, hogy kiadják Iránnak és elítéljék kínzásért és gyilkosságért. A végső megaláztatást elkerülendő, visszatért Egyiptomba, ahol 1980 nyarán meghalt.

6. Ferdinand Marcos
(Guam és Hawaii)

Egy újabb eltévelyedett hidegháborús amerikai szövetséges. Fülöp-szigetek-i elnöksége és miniszterelnöksége alatt Ferdinand Marcos valahol 5 és 10 milliárd dollár közötti összeget lopott el saját országától, legtöbbet olyan külföldi hitelek formájában, melynek részleteit még ma is fizeti a szigetállam.

Természetesen ez csak a Marcos-rezsim pénzügyi hagyatéka. Egy történész számvetése szerint 3.257 gyilkosság, 35.000 kínzás és 70.000 politikai bebörtönzés írható még az enyves kezű vezető számlájára. Mindezek ellenére Marcos még mindig a „mi kutyánk kölyke” volt az USA szemében, akiknek a Fülöp-szigetek hasznos bábú volt a Szovjetunióval vívott sakkjátszmában. A határt akkor lépte át Ferdinand, amikor a száműzetésből hazaérkező ellenzéki vezetőt még a manilai reptéren lelövette, amint kiszállt a gépéből.

Amerika minden támogatását elveszítette, így már csak saját hadseregére támaszkodhatott. Az ellenzéknek nem volt nehéz dolga, a korábban lelövetett politikus feleségével az élen aláásták Marcos hatalmát, aki vesebetegségétől legyengülten feleségével, Imeldával együtt elhagyta az országot és Guamba menekült. Beteg vagy sem, annyi ereje állítólag maradt, hogy 24 arannyal telerakott bőröndöt és pár gyémánt ékszerrel töltött pelenkás zsákot magával vigyen. Távozása után a nyomozók Marcos turpisságairól szóló dokumentumok mellett megtalálták feleségének hírhedt, 2.700 darabos cipőkollekcióját is.

A dollármilliárdos zsákmányuknak és az Amerikaiak vendégszeretetének köszönhetően a kleptomán párocska kényelmesen élte nyugdíjas éveit Hawaii szigetén, ahol a tenger mellett Marcos a kiváló orvosi ellátást is élvezhette. 1989-ben halt meg, felesége pedig pár évvel később visszatért hazájába. A hatóságok 2009-es jelentése szerint az eltulajdonított nemzeti vagyonból 2 milliárd dollárt sikerült visszaszerezni.


7. Manuel Noriega
(Egyesült Államok, Franciaország)

A ’70-es és korai ’80-as évek panamai diktátora, Manuel Noriega fontos szövetségese volt Amerikának egészen addig, amíg Reagan távozásra nem szólította fel. Ehhez természetesen nem volt kedve, így volt barátainak orra előtt szabad utat engedett a feléjük tartó drogkereskedőknek – elsősorban Pablo Escobarnak.

Innentől kezdve Panama nemcsak a kokain kedvelt csempészútvonala lett, hanem biztonságos banki háttere is a drogból származó illegális milliárdoknak. Noriega sikeresen kivédett két, az USA által támogatott puccskísérletet, és hagyta, hogy katonái kedvükre zaklassák a Panama-csatornát őrző amerikai katonákat. Ez utóbbi döntése nem bizonyult bölcsnek, hiszen indokot adott az Egyesült Államoknak a katonai beavatkozásra. A bosszú gyors és hatékony volt.

Az elkerülhetetlen vereség végórájában, végső kétségbeesésében a Vatikáni Konzulátuson kért politikai menedékjogot, melyet – talán érthető okokból – nem kapott meg. 1990 januárjában adta meg magát az amerikai csapatoknak. Bíróság elé állították és elítélték csalásért, drogcsempészésért és pénzmosásért. Közel két évtizedet töltött egy Miami melletti szövetségi börtönben, ahol agyvérzést kapott, prosztata rákos lett és miután megtalálta Istent, hű kereszténnyé változott. Jó magaviseletéért az eredetileg 30 éves börtönbüntetését 17 évre változtatták, ami 2007-ben lejárt, de a börtönt mégsem hagyhatta el. 2010-ben végre kitalálták, hogy mi legyen vele.

Kiadták Franciaországnak is, ahol 77 évesen ismét bíróság elé állt és jelenleg frissen kiszabott 7 éves börtönbüntetését tölti, immár Európában.


8. Mobutu Sese Seko
(Togo és Marokkó)

Kiterjedt trópusi birodalmában, mely igen gazdag ásványkincseket is rejt, a katonai vezéralak mintapéldája lett. Miután a CIA segítségével 1965-ben hatalomra jutott, Mobutu összefércelt gyarmatellenes ideológiájával zászlaján bűnbe kormányozta Zairét. Jól jövedelmező vállalkozásai legalább 5 milliárd dolláros bevételhez juttatták, míg országában valódi mélyszegénység uralkodott. Mobutu arra kötelezte alattvalóit, hogy „autentikus afrikai ruházatot” hordjanak – mely annyira volt afrikai, mint a farmernadrág. Emellett hagyományos afrikai nevek viselését is kötelezővé tette. Példamutatásul születési nevét – Joseph Desiree Mobutu – lecserélte „Mobutu Sese Seko Nkuku Ngbendu wa Za Banga"-ra, mely fordításban annyit tesz „A mindenható harcos, aki állóképességének és hajlíthatatlan akaratának köszönhetően győzedelmeskedik, hódításai nyomán pedig lángba borít mindent”.

Megalomániájánál talán csak szélhámossága volt nagyobb. Saját szülővárosát fényűző erdei pihenőhellyé változtatta, Concorde gépeket fogadó repteret építtetett, ahova természetesen csak a párizsi bevásárló körútjaihoz használt gépek landoltak. Luxusvillákat vett mindenfelé Európában, hatalmas farmokat Dél-Amerikában, és beszerzett pár yachtot. Mobutunak az sem okozott gondot, hogy díjnyertes tehéncsordáját kormányzati repülőgépekkel fuvaroztassa Dél-Amerika és Afrika között.

Mindezt illegális arany-, gyémánt-, kobalt- és rézügyletekkel, valamint külföldi hitelekkel finanszírozta. Arra is jutott ebből a pénzből, hogy eltartsa 3.000 fős kíséretét, melyben feleségei, szeretői, gyermekei, testőrei, szakácsai, barátai, sofőrjei stb. kaptak helyet. A hidegháború végeztével lassan elvesztette az Egyesült Államok támogatását, míg végül a lufi 1997-ben durrant ki, ekkor lázadt fel országának keleti része (mai Kongó). A vesebetegségben szenvedő Mobutu Togóba menekült, ahonnan egy kevésbé meleg fogadtatás után továbbállt Marokkóba. 2007-ben itt halt meg, ekkor 66 éves volt.

Forrás: Mental Floss