A Vasa sorhajó a tengerek réme, az egykori svéd haditengerészet csodafegyvere lehetett volna, de már akkor elsüllyedt, amikor kifutott volna a tengerre – majd a mélyben eltöltött csaknem három évszázad után 1961. április 24-én lassan ismét kiemelkedett a Balti-tenger fenekéről.
A stockholmi partokon hatalmas tömeg gyűlt össze, és világszerte mintegy 100 millió tévénéző és rádióhallgató követte az élő közvetítést a hajó újjászületéséről.
"Rendkívüli pillanat volt. A Vasa csak lassan emelkedett ki, mivel vigyázni kellett arra, nehogy megroppanjon" – mondta el az AFP-nek a ma 90 éves Jarl Jenssen, aki akkoriban a svéd haditengerészet szóvivője volt.
A hadihajó 1628. augusztus 10-én késő délután ünnepélyes szertartás keretében szedte fel a horgonyt a stockholmi királyi palota előtt, és ágyúiból tisztelgő sortüzet adott le. Minden vitorláját kibontva első útjára készült, az azonban felette rövidre sikerült. Egy hirtelen szélroham, egy elhibázott manőver, és a rosszul megépített, menet közben nagyobbra, erősebbre áttervezett 64 ágyús Vasa erősen megdőlt. A víz az ágyúk nyitva hagyott lőrésein át betört a hajótestbe. A korához képest példátlanul erős fegyverzetű óriás felborult, és elsüllyedt a kikötőben. Alig több mint egy kilométert tett meg az ötven matróz életét követelő szerencsétlenség előtt.
Marika Hedin, a Vasa múzeum igazgatója azt mondja, hogy ez "történelmi kudarc" volt. Viszont másfelől azzal, hogy több éves előkészítés eredményeként szinte sértetlenül hozták felszínre a csaknem 69 méter hosszú, 1250 tonnás hajót, a vállalkozás "a modern Svédország jelképévé alakult át": először sikerült egy ilyen nagy hajót kiemelni a tenger mélyéről.
"Minden tekintetben őrült terv volt" – ismeri el Marika Hedin –, mivel amikor belevágtak, senki sem tudta, mennyibe fog kerülni, és egyáltalán egyben marad-e a Vasa.
A sorhajó újjászületésének története az 1950-es évekre nyúlik vissza. Egy makacs hajómérnök, Anders Franzén elhatározta, hogy felkutatja az elfelejtett vitorlást. Tapasztalatból tudta ugyanis, hogy a Balti-tenger pompásan megőrzi a hajóroncsokat: hideg és nem túl sós vizében ugyanis nem élnek meg azok a hajóférgek, amelyek melegebb tájakon felfalják a faanyagot.
Franzén fáradhatatlanul kereste a Vasát, egy mintavételre szolgáló eszközzel felszerelt szondával kutatta csónakjáról a tengert. Több évig tartó türelmes munkája végül egy napon eredményt hozott: mintegy 30 méter mélyből előkerült egy megfeketedett tölgyfadarab.
Kérésére Per Edvin Fälting búvár a mélybe ereszkedett. Rádióján a következőt közölte a felszínen őrködő társával: "Semmit nem látok, koromfekete minden, de valami nagyot tudok kitapintani. Van rajta egy lőrés, és itt egy második. Két szinten helyezkednek el. Ez a Vasa!".
De hogyan emeljék ki? A legbizarrabb ötletek keringtek, az egyik elképzelés szerint például be kellett volna fagyasztani a hajót egy jégtömbbe, amelyet kiemelnek és hagynak elolvadni a napon, egy másik javaslat értelmében annyi pingponglabdával kellett volna megtölteni belsejét, amennyi végül a felszínre emelte volna.
Végül úgy döntöttek, hogy a hajótest alatt alagutakat fúrnak, kábeleket vezetnek át rajtuk és azok segítségével emelik a felszínre. Ám a búvárok számára igen kockázatos volt a hajó alatt dolgozni, mivel a roncs rájuk omolhatott volna.
"Katonai búvárokként egyszerűen utasítást kaptunk a feladat végrehajtására" – elevenítette fel a történetet Aake Linquist, aki 19 évesen ereszkedett a a vízbe az első csoporttal, hogy felderítse a 32 méter mélységben fekvő "fekete kísértethajót".
A Vasa ma a nevét viselő múzeumban látható, ez a világ leglátogatottabb tengerészeti múzeuma. Fennállásának 20 éve alatt évente átlag másfél millióan keresték fel, április végére várják a 30 milliomodik látogatót.
Szakértők szerint a hajó szerkezete fárad, és faanyagát is kikezdi az idő, de Magnus Olofsson restaurátor szerint "nincs szó drámai veszélyről". Az ő reményei szerint a Vasa a tenger mélyén eltöltött csaknem három évszázad után odafenn is számíthat "további ezer évre".
Forrás: MTI
