John Cosette, a Grammy-díjátadó gyártásvezetője 54 évesen halt meg.
forrás: imdb.com
A díj alapítójának, Pierre Cosettenek fia immár 20 éve vezette a rangos eseményt. Emellett a „Latin Grammy”, a BET-díj és Millió Dolláros Quartett musical megalkotásában is nagy szerepe volt. Ez utóbbit jelenleg is nagy sikerrel játszák Londonban és a Broadway-n
Özvegye, Rita közleményben köszönte meg mindenkinek a támogatást és a szeretetet.
A Millió Dolláros Quartett egy híres 1956-os lemezfelvételről szól, melyen részt vett Elvis Presley, Johnny Cash és Jerry Lee Lewis is. A darabot februárban mutatták be a londoni West Enden.
A darab honlapján Cosettről azt írják, igazi zenei nagyhatalom volt, a sors a színházba szánta.
Azt mondják, korai éveiben, amikor egy kis new yorki teátrumot üzemeltetett, ő találta ki, hogy ha 10 perccel a szünet előtt lekapcsolják a légkondicionálót, több ital fogy a büfében.
Neil Portnow, a amerikai Nemzeti Hangművészeti és –tudományi Akadémia elnöke így emlékezett Cosettere: „Rendkívül szerencsések vagyunk, mert tanulhattunk John kreatív vezetéséből és módszereiből, de leginkább azért, mert barátunknak nevezhettük őt.”
Az első Grammy-díjat 1959-ben ítélték oda. Pierre Cosette és fia az 1971-es első televíziós közvetítés óta vezették a díjátadót. Pierre 2009-ben, 85 évesen halt
Forrás: BBC