Gyakran évszázadokig, de legalább évtizedekig vizsgálja a katolikus egyház, hogy ki által történt csoda, ki kapja meg a boldog címet, vagy kerülhet a szentek névjegyzékébe.
A szentek tisztelete a kereszténység három nagy ágazata közül kettőnek – a katolikus egyháznak és az ortodox egyháznak – a jellemzője. A protestantizmus elvetette a szentek tiszteletét. A katolikus egyház boldoggá avatási eljárása, latinul a beatificatio a szentté avatási eljárás első része. A szentté avatás, latinul a canonisatio a pápának az ünnepélyes kijelentése, amellyel egy halott személyről megállapítja, hogy a megdicsőültek között van, és előírja a szentek jegyzékébe való felvételét. A szentté avatásnak előfeltétele a boldoggá avatás, majd két csoda igazolt kimutatása szükséges a szentté avatáshoz. A vértanúk esetében nincs szükség csodára.
Már a kereszténység történetének kezdetén is tisztelet övezte azokat, akik a legközelebb álltak Jézushoz: Szűz Máriát, Keresztelő Szent Jánost, az apostolokat. Az Apostolok Cselekedetei tudósít az első vértanúról, Szent Istvánról. A keresztényüldözés idején az életben maradottak az áldozatokat tisztelni kezdték. Tehát minden hivatalos eljárás nélkül, a hívek köréből támadt hatásra keletkezett a vértanúk kultusza. Az őskeresztény mártírok tiszteletéből pedig a III-IV. században fejlődött ki a szentek kultusza.
A szentté avatást 1170-ben III. Sándor pápa vonta a pápa hatáskörébe. A boldoggá avatás rendjét VIII. Orbán pápa (1623-1644) határozta meg, s ez igen csekély változtatásokkal máig érvényes. Eszerint: először a területileg illetékes püspök kivizsgálja, hogy a jelölt valóban szent életet élt-e, történtek-e közbenjárására csodák. E vizsgálat lezárása után, ha az illető szent híre tartja magát, ezután indítják a pápai felülvizsgálatot. A boldoggá avatott személy "boldog" , azaz beatus címet és korlátozott tiszteletet nyer. A boldogot felveszik a szentek névjegyzékébe. A boldoggá avatottat nyilvánosan tisztelhetik zsolozsmában és szentmisében, de ereklyéit nyilvános tiszteletre nem tehetik ki, és templomot nem szentelhetnek a tiszteletére.
A boldoggá avatás rendjét II. János Pál pápa 1983. január 25-i keltezésű, Divinus perfectionis magister című apostoli konstitúciója határozta meg. A vatikáni Szentté Avatási Ügyek Kongregációját 1588-ban alapították, azóta ez foglalkozik a boldoggá és szentté avatások ügyével. Ez a kongregáció részletesen szabályozza, hogy milyen feltételek mellett fogadja el hitelesnek a csodát. Hogy mennyire körültekintően jár el az egyház a végső szó
kimondásában, azt mutatja, hogy a boldoggá és szentté avatási eljárások gyakran évszázadokig is elhúzódnak.
A csodának minősülő tény természetfölöttiségének megállapítása rendkívül szigorú követelmények alapján történik. Az eljárás során a jövendő boldog, "Isten szolgája" ügyének összes dokumentációja a "Causa". Ennek írásos formája a "Positio", amely magában foglal egy tömör életrajzot, valamint a jelölt erényeinek részletes és dokumentált ismertetését. Ezt az anyagot három bizottság tanulmányozza: a történelmi bizottság a jövendő boldog írásainak hitelességét és tanbeli tisztaságát, az orvosi bizottság a csoda természetét és igazolhatóságát, a teológiai bizottság pedig az erények hősiességi fokát, illetve, ha vértanúról van szó, akkor halálának körülményeit vizsgálja.
A "Postulator" az a személy, aki hivatalosan kéri a szóban forgó "Isten szolgája" boldoggá avatását, a "konzultorok" pedig azok a teológusok, akiknek a nehézségek kimutatása a feladatuk. Minden egyes esetet kilenc teológus tanulmányoz, függetlenül egymástól, majd egy közös gyűlésen megvitatják az ügyet. Elemzéseiket írásban, olasz nyelven továbbítják a bíborosi testületnek, és a végső döntést a pápa hozza meg.
2011. január 14-én tették közzé, hogy XVI. Benedek pápa megtörténtnek ismert el egy, II. János Pál közbenjárására bekövetkezett csodát, s ennek alapján elrendelte a néhai egyházfő boldoggá avatását, amelyet XVI. Benedek végez el Rómában. A boldoggá avatási ünnepség három napot ölel fel.
Forrás: Hirado.hu
