Az 550 éves város 20 éves ünnepének első napja a 10 éves Csíki Kamarazenekar valamint a Georgius kamarazenekar szimfonikus koncertjével, a Tamási Áron Színház 10 évvel ezelőtt bemutatott Ilja Prófétával valamint az Magyar Állami Népi Együttes 6 év után első erdélyi turnéjával.
Az internetet böngészve, hírek, ötletek után kutatva két mondat ragad meg. Az 550 éves Sepsiszentgyörgy 20-dik Városnapját indítja útjára, valamint a Magyar Állami Népi Együttes hat év után hat erdélyi városban, köztük Sepsiszentgyörgyön is turnézik. Számokba fojtva – ez ötlik eszembe, főleg, mikor kiderül, hogy a rendezvénysorozat nyitóhangversenyén fellépő Csíki Kamarazenekar tizedik éve alakult, valamint a Tamási Áron Színház ma este játszott Tadeusz S³obodzianek Ilja Prófétájának első bemutatója szintén mintegy tíz évvel ezelőtt volt. Csupa véletlen, vagy mégsem?Délután öt óra:
A napokban különböző fórumokon, a Szent György-Napok hivatalos programján megjelenik a felhívás: a 20. Városünnep szervezői közös fotózásra várják mindazokat, akik bármilyen szinten hozzájárultak a Szentgyörgy Napok sikeréhez. Mintegy ötvenen jelennek meg a szervezők hívására május első napjának délutánján az Erzsébet Park Könyvtár felé vezető lépcsőinél, hogy közös fotózkodással és utána pezsgőzéssel útjára indítsák a huszadik Szentgyörgy napokat.
Délután 6 óra:
Immár hagyományosan szimfonikus koncerttel indul a Városnapok Kuturális hete. Fennállásának tizedik évébe lépő Csíki Kamarazenekar és a sepsiszentgyörgyi Georgius Kamarazenekar In memoriam Liszt Ferenc ünnepi hangversenyével Werner Gábor vezényletével és Szilágyi Zsolt közreműködésével.
Simogató, néhol felkavaró, a földről a mennybe majd a pokolba vezető szólamok kísérik végig a Belvárosi Református templomban összegyűlt nagyszámú közönséget Liszt Ferenc, kortársai és barátai, valamint mai követői alkotásaival. A legvirtuózabb cigányzenétől, ahogy a Magyar rapszódiáit nevezte Liszt, magánéletet idéző „földi” szerelem által ihletett Es muss ein wunderbares sein lieden, illetve Szerelmi álmokon keresztül, a mennyei szerelem felé (Ave Maria) szárnyalnak a dallamok, hogy később a Mephisto keringőben a pokol bugyraiba húzzanak le. Megszólalnak a kortárs és barát Schuber és Erkel Ferenc és a kortárs de a Liszt-féle dallamiasságot követő Orbán György szerzeményei is, teljes és szerves előadásélményt nyújtva a hallgatóságnak.
Ugyanebben az időben a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Tadeusz S³obodzianek: Ilja Próféta című előadását játssza a Színház Kamaratermében, Bocsárdi László rendezésében. Az előadás első bemutatójának tizedik évfordulója felé közelít, és csak hogy a számoknál maradjuk, a 2010 márciusi újrabemutatásának huszonötödik előadását érte meg éppen ezen a napon.
Este 8 óra:
Teltházas közönség várja a Magyar Állami Népi Együttes Édeskeserű című „erdélyi antológiájának” kezdetét a Tamási Áron Színház Nagytermében.
Az Édeskeserű előadás – címéből adódóan – az ellentétes erők örök egymásnak
feszülésére épülő, az alkotók egyéni látásmódját tükröző táncköltemény, mely rapszodikusan ellenpontoz komikumot tragikummal, örömöt bánattal, életet halállal, ars poeticaként mutatva fel a Nagy László-i gondolatot: „A folklórban az édes és könnyű sablon helyett kerestem az összetettebb, dinamikusabb szöveg- és dallamritmust, az abszurditásig teljes képet, a szentségtörést, a komor, de szabad lelkületet.”
Az előadás Erdélybe, az erdélyi hagyományok, tánc és virtus, lélek és világlátás teritóriumába vezeti nézőit. Ellentétként feszíti a hagyományos és modern, a természetes és gépies gesztusokat, képeket, érzeteket. Az előadás egészén végigvonuló arányjáték, mely felidézi a hagyományos értékeket (a teljesség igénye nélkül: parasztház, templom, faragott kapu, népi motívumok) valamint a modern élet „kellékeit” (kerékpár, traktor) emeli át egy másik, mélyebb dimenzióba, és ringatja mintegy a múlt és jelen határán.
A népviseletben illetve öltönyben és selyemruhában táncoló párok két világ – falu és város, múlt és jelen, szülőföld és idegen ország – összeütközését, vagy talán összefonódását idézik. Az eleinte egymástól távol álló, egymásra mintegy idegenkét tekintő világ folyamatosan fedezi fel egymásban a közös gyökereket, a közös virtust, a mindannyiuk belső lényegét jelentő szenvedélyt és találnak rá a mindannyiunkat mozgató összhangra.
Forrás: Beol