A sepsiszentgyörgyi M-Studio Mozgásszínház legújabb előadása a városnapi program keretén belül került bemutatásra. A Shakespeare drámájából ihletődött Othello és hőn szeretett Desdemonája című mozgásszínházi alkotás Mihai Mãniuþiu rendező és Uray Péter koreográfus munkáját dicséri.
Othello (Györgyjakab András) megüti a főnyereményt és nem hajlandó osztozni senkivel. A furcsa szokásokkal rendelkező, kissé nevetséges sötétbőrű idegen számára a felbecsülhetetlen kincs a gyönyörű Desdemona, akinek elnyerte szívét. Jago közbenjárásával azonban felbukkan a zöldszemű szörny, Othello pedig képtelen fékezni haragját és féltékenységét. A tüzes románc tragédiába fullad. Ki mire képes a szerelemért? Melyek azok az áldozatok, amelyet a szerelem vélt (vagy valós) oltárán joggal vagy fölöslegesen áldozunk? Problémáink mennyire valósak viselkedésünk mennyire nevetséges? Ezeket a kérdéseket dobja fel az előadás és erős öniróniával próbálja megválaszolni őket.Desdemona rémálomból ébred. Csupán Othello érkezése oldozza fel álma nyomasztó hatása alól. Tüzes táncukat romantikusnak cseppet sem mondható groteszk ágyjelenet követi és innen kezdve végletekig fokozott nevetséges jelenetek sora mutatja be a szerelmes pár életének hétköznapinak messze nem mondható mozzanatait Jago aktív vagy passzív jelenlétével.
Jago három különböző karakter, akik egyként (és kétszínűen) szolgálják Jagót és egyként vannak benne minden cselszövésben. Ez a háromfejű teremtmény (Dávid Attila Péter, Nagy Attila, Szekrényes László), kissé skizofrén megnyilvánulásokkal folyton azon veszekszik (veszekszenek), hogy melyikük is az "igazi" Jago. Leginkább mindhárman, együtt. Az előadás talán legsikeresebb és legötletesebb megvalósítása. Kígyószerű, tipikus csúszómászó alakok, de mégis emberiek. Oda meg vissza vannak Desdemonáért, megvetik az idegen Othellót, és bár látszólag őt szolgálják, mégis keresztbe tesznek neki.
Othello sem gyanútlan: kellő elővigyázatossággal kezeli őket, minden jelenetben, táncban föléjük kerekedik és láthatóan félelmet kelt bennük. A nő, mint főnyeremény többször visszaköszön az előadásban: a három Jago alkoholmámorban próbálja "elnyerni a szívét" három játékgépnek, sikertelenül.
Desdemona (Györgyjakab Enikő m.v.) kis harcias teremtmény, ugyanakkor végtelenül naiv. A megtriplázott Jagokat sorra teríti földre (a szerelemért persze), de mikor ténylegesen ártani akarnak neki, tehetetlen ellenük. Emiliának (Polgár Emília) hosszasan és dühösen ecseteli, hogy képtelen lenne a hűtlenségre a világ minden kincséért sem (véleménye valamelyest változik Jago hatására). Fülig szerelmes és próbál lépést tartani idegen kedvesével, igyekezete azonban erőteljes komikus színezetet kap. Afrikai tánca rángatózásba fullad, az idegen nyelvelsajátításából pedig csak valami halandzsázó, értelmetlen mormogás kerekedik (gyönyörűen kifejező arcjátékkal). De a szándék a fontos. Mindent a szerelemért.
Az előadás egészét végigkíséri a zene. Ahogyan életünk minden mozzanatát hajlamosak vagyunk zenei aláfestésekkel párosítani, az előadás szereplői is folyton ki-be kapcsolják a zenegépet, a helyzethez passzoló zenét választva. Aztán ez a gyakorlat kifordul: egyszercsak észrevétlenül alájátszik a zene egy-egy lírai jelenethez.(zene: ªerban Ursachi)
A szöveg teljesen elveszíti Shakespearre jellemző poétikusságát, ami nem is baj, hiszen így sokkal jobban beépül az előadás egészébe, amelyben csak foszlányaiban jelentkezik ez a fajta magasrendű szépség. A lírai hangvétel csak pár mondatban jelentkezik, de itt is inkább irónia tárgyát képezi. Desdemona kedvenc dala a szomorúfűzről például teljesen kifigurázva hangzik el Othello förtelmesen magas (és néhol falcs) énekébe, melyet a Jago-trió kísér.
A túlzás eljárását befogadhatóan alkalmazzák, nálam csak a leginkább lélegeztetőgéphez hasonló gép-monstrum lóg ki a sorból (de az nagyon). A sok vígjátéki elem jól működik, de talán kicsit megöli a tragédiát. Vannak nagyon gyönyörű jelenetek, a történet tragikuma összességében valahol mégis elsikkad.
Az előadás többszörösen is rámutat önmagára. A drámának, mint írott műnek a beleszövése a történetbe egyértelmű önreflexió: Desdemona még kislányosan el is sírja magát saját történetének olvasása közben és kalóriákat számlálva tömi magába a szomorúság-oldó csokit.
A féltékenység "mechanizmusa" teljesen leegyszerűsödik. A gyanú legkisebb csírájára valamiféle ős-ösztönök kezdik Othellót vezetni: ragaszkodni a "tulajdonhoz" bármi áron. Othellóban nyoma sincs kétségnek. Igaznak hitt feltevése, miszerint Desdemona hűtlen volt hozzá fájdalmat okoz neki. Görcse rándult testtel vonaglik vagy épp őrjöng, Desdemona mégsem látja. Elvakítja a szerelem?
Ha már Desdemona beszennyezte nászi ágyukat, ágyban kárhozzon el: Othello stílusosan párnával fojtja meg kedvesét. Átértékelődik az ártatlan gyermeki párnacsata, a játéktérben felhalmozott párnák közt az ágyjelenet groteszk táncmozdulatai teljesen más értelmet kapnak: Desdemona életéért küzd. A három Jago Othellóval is hasonlóképpen végez, végül "kitáncoltatják" a halottat a színről.
De vajon tényleg meghalnak?
Vagy csak a lány lelkiismerete játszik gonoszul álmaiban?
Desdemona újra zilálva ébred álmából. Talán mostmár valami mégis más...