Az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház két előadással is képviselte magát az idei Szent György Napok programjában. Míg az Ivácson László rendezte Csipkerózsika a Grimm testvérektől leginkább a gyerekeknek, Egressy Zoltán Portugálja Zakariás Zalán rendezésében semmiképp sem gyerekeknek szól.
Az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színház két előadással is képviselte magát az idei Szent György Napok programjában. Míg az Ivácson László rendezte Csipkerózsika a Grimm testvérektől leginkább a gyerekeknek, Egressy Zoltán Portugálja Zakariás Zalán rendezésében semmiképp sem gyerekeknek szól.Mint minden becsületes faluban, Irgácson is minden a kocsmában történik. Mindenki a kocsma körül ténfereg, kicsitől nagyig: asztal alá részegedett alakok, nagy szájhősök, bajkeverők, a béke szószólói, a közösség lúzerei, a házsártos feleségek vagy épp a falu iszákos asszonyai, talán még a pap is. Aztán ha ebbe a "családias" közegbe, ahol már minden szerep ki van osztva besétál egy idegen, már a küszöb átlépésekor ellenségekbe botlik. Hogy erre később rászolgál-e vagy sem, az lényegtelen: minden mozdulatát árgus szemekkel figyelik. Főleg ha hímnemű egyed pofátlankodik be a közösség jól szervezett, férficentrikus rendszerébe. Ha az egyenletbe egy nő is kerül, akkor már baj van. Vagy legalábbis biztosan lesz.
A dráma szépen körvonalazott karakteres szereplőket kínál, a színészek mégsem teljesítenek száz százalékosan. Itt botlik az előadás. Az Isten háta mögötti hely hangulata és szereplői néha nagyon jóra, máskor kissé hiteltelenné sikeredik. És ezekben a pillanatokban nagyon kár az előadásért. A szöveg sokszor kisegíti őket, ha mégsem, akkor picit leül az előadás. Máskor meg épp túllőnek a célon ( például Csipesz "Ken Lee" éneklésében).
Csipesznek (Barabás Árpád) és Sátánnak (Dunkler Róbert) passzol igazán a szerep. Csipesznek pörög a nyelve, poénkodik, röhög, pattog, ott van mindenütt. Sátán meg szinte alig van, de a nem-levésében "nagyon ott van". Nagyrészt ők hozzák a lepattant kocsma-hangulatot. Masni (Márton Réka) néha teljesen az ilyen helyek pultosait idézi enyhén kacér, határozott csajosságával, Bece (Antal D. Csaba) mellett sokkal szelídebb, határozatlanabb, butácskább, máskor meg mintha elveszne az egészben. Nem tudom átélni a drámáját, Bece drámáját, hál' Istennek nem is akarják lenyomni a torkomon. Portugáliába is pont olyan boldogtalan lenne, mint bárhol máshol. Csak épp elindulni sincs mersze. Az előadás második felében talán Retek (Szűcs-Olcsváry Gellért) is át tudja lépni a komikus vonal határait, a kocsmáros (Kulcsár-Székely Attila) is néha komolyan vehető, de ő néha túl normális ehhez a világhoz. Néha túlszárnyalja, máskor meg túl lebutul ehhez a közeghez gesztusaiban. Sokszor nem hiteles.
Szimpatikus a zeneválasztás: Boney M. Sunny-ja szól végig: eredetiben, gitáron vagy zongorán. Kicsit szájbarágós a szövege a történetet tekintve, de legalább nincs túlkomplikálva. Egyszerű s nagyszerű. A díszlet funkcionális, nincs túlmagyarázva, a jelmezek is karakterre szabottak és már önmagukban jelentőségteljesek.
A gyilkosság pillanata nagyon magasra emeli az előadást, innen már csak zuhan(hat). Csipesz hazaérkezése és a "cipős-jelenet"még úgyahogy áll a lábán (a színésznőt, László Katát kivéve, aki szépen botladozik a lábbeli-monstrumokban) de utána teljesen ellaposodik. Azzal, hogy Masni sört vedel a földön nem mélyíti a tragédiáját, és azzal hogy Sátánnal valamiféle párhuzamba kerül, a karaktere és a története még inkább eltörpül. De Masni és Bece története talán csak egy kifogás, hogy felvonultathassák ezeket a picit "túlexponált" de realitásra alapozott karaktereket.
A történet senki számára sem végződik hepienddel. A kilátástalanság, a stagnálás jellemzi ezt a világot, sehova sem vezető élettörténetekkel. Mindenki vágyik a maga portugáliája után, de senki nem tesz semmit. Aki belefog – Bece vagy épp Csipesz – az is visszahátrál. Mindenki marad ott és úgy, ahogy van. Irgács itt, Portugál meg jóval odébb.