Gauland Ágnes 2006-ban könyvet írt önről Fábry–Cenzúra Nélkül címmel. Mennyire fest ez hiteles képet az igazi Fábry Sándorról?
Gauland Ágnes nálunk volt szerkesztő. Ez a könyv tőlem független. Akár hiszi, akár nem, én nem is olvastam, nem is nagyon szerepelek benne. Ez a produceremnek volt az ügye. Velem a búlvársajtó azért van bajban, mert körülöttem nincs botrány. De ők persze mindig próbálnak kelteni. Én normális, józan életet élek, nem történnek velem olyan események, amelyek a bulvársajtóban címlapsztorik lehetnének. Ha a könyvet elolvassák, abban sincs semmi különleges. Mondom ezt hallomásból. Én azzal a könyvvel semmiképpen nem azonosítom magam.
Magyar-német szakon végzett. El tudja képzelni, hogy holnap bemegy egy iskolába, és megtart egy németórát?
Meg tudnám tartani, de hát recseg a léc. A nyelvet azt karban kell tartani. Fiatalkoromban, azt hiszem, mondhatom, nagyon jól tudtam. Az Eötvös József Gimnáziumba jártam Pesten, ami német tannyelvű iskola volt. De ha az ember nem használja, rettenetesen megkopik a nyelvtudás. Ha tényleg erre kerülne a sor, felkészülnék, készítenék egy kis vázlatot, és valahogy lenne.
A Playboyban önálló gasztronómiai rovata volt. Tényleg tud főzni?
Ez egy érdekes történet. A rendszerváltásnak számos előnye volt. Az egyik, hogy eljött a Rolling Stones. Amikor a Népstadionban bemondta a speeker, hogy a színpadon Mr. Mick Jagger, elsírtam magam. Ott álltunk a szélhámos, alkoholista barátaimmal, és úgy sírtunk, mint akiknek esernyőt dugtak a seggébe. Az egy olyan leírhatatlan pillanat volt! Nos, én a Playboyba teljesen véletlenül kerültem, nem is tudtam, hogy indul egy ilyen lap.
Egy barátom kért egy cikket tőlem egy másik lapba, ami tönkrement vagy meg se jelent végül, és ő a megkérdezésem nélkül odaadta ezt a Playboynak. Nagyon tetszett az olvasóknak, és azt mondta a szerkesztő, hogy annak ellenére, hogy nem tudom megkülönböztetni a puliszkát a túrógombóctól, írjak még. Ha megnézi, és javaslom, hogy nézze meg, jópofa dolgok vannak benne. Azt a formát választottam, hogy valakivel, aki ahhoz a kultúrkörhöz közel áll, elmentünk és beszélgettünk.
A grúz étteremben Szilágyi Ákossal voltam, akinek a felesége grúz. Ahogy drága Boncz Géza mondta: tejbegrúz. A Tímár Györggyel voltam a francia étteremben, a Bartos Tibor barátommal, akivel akkoriban ismerkedtem meg, az angol steakhouseban. Azon kívül, hogy az étteremről valami véleményt kialakítottunk, egy interjú is volt tulajdonképpen a dologban. De nem tudok főzni, sajnos.
Mit gondol arról, hogy manapság lépten-nyomon magukat humoristáknak kiadó emberekbe botlunk?
Ez nem olyan rossz! Nagy rendszerváltás történt ezen a téren is. Nyilván ezek a fiúk különbözőek, de hát a Bödőcs Tibi, aki külön csatornán van, zseniális, Badár Sándorról nem is beszélve. Egyrészük tanítványom bizonyos értelemben. Például Kőhalmi Zoli tíz évet dolgozott velem a Showderben. Aranyosi Péter most is velem dolgozik. Nem hiszem, hogy humoristákból lenne a legtöbb. Hogy egyesek celebeknek nevezik magukat, és senki nem tudja, hogy mit csinálnak, és egyáltalán valami értéket létrehoztak-e, az más.
Ez is egy hülyeség, hogy úgy az X-faktorban, mint a Megasztárban azt sugallják, hogy te legyél énekes. Ne legyél énekes! Menj vissza, legyél taxisofőr, családanya stb. Egyszer megmutattad magad és kész. Ennyi embert nem tud megbírni a pálya.
De ennek a 15-20 srácnak elég jól megy a szekér, ezek mind különböző színek, úgyhogy én nagyon örülök nekik.
Mi az, ami megtanulható ebben a szakmában?
Kell egy bizonyos affinitás, ehhez kétség sem fér, de az előadási rutin feltétlenül tanulható, és tanulandó. Kőhalmi Zolit például nem lehetett érteni az elején. Ő egy isteni agyjárású ember, de ahhoz, hogy ezt színpadra tudja tenni, kellett egy kis fellépési rutint szereznie, hogy már ne izguljon és ki tudjon teljesedni a produkciója.
Mit jelent önnek a humor?
Hát nem lehet anélkül élni! Olyan mint a kutya és a szőnyeg, meg esetleg a gyerek. Nagyon fontosnak tartom. Én a humornak rengeteget köszönhetek. Én humortalan emberekkel nem tudok létezni. Nem lehet. Tévedés ne essék, ez nem azt jelenti, hogy én reggeltől estig röhögök. Egy gyakori kérdés, amit az újságírók feltesznek, hogy: " A művészúr a magánéletben is ilyen rendkívül vicces?" Hát nem. Van, amikor nem. Általában van a világhoz egyfajta pozitív hozzáállásom, holott a világ ezt nem érdemli meg. De én ennek ellenére optimista vagyok.
