Ganxsta Zolee és a Kartel a pénteki sepsiszentgyörgyi éjszakában megmozgatta a közönséget a hangszálától a lábujjáig. A fergeteges koncert után Zolee exkluzív interjút adott a Kultúrpartnak.

Melyik az a kérdés, amit a legtöbbször tesznek fel neked az újságírók?

Hát nem is tudom... Talán az, hogy hogy alakult a zenekar. Legalább százszor elmondtam már. 1995-ben kezdtük, ilyen régi múltról elég nehéz már beszélni. Ebből legyen elég!

Megleptétek a sepsiszentgyörgyi közönséget...

Igen. De minket is meglepett, hogy mi kerek edett ki az egészből. A Rage Against The Machine amerikai rap metál együttes 1992-ben (akkor voltunk mi fiatalok, ti még nem is éltetek) megjelent számát, a Killing in the name címűt mindannyian nagyon szeretjük. Felmerült, hogy játszuk el. Úgy jöttünk ide, hogy nem sikerült elpróbálni. A jégkorongvilágbajnokság miatt én állandóan Szlovákiába utazok, és a zenekar többi tagja más-más együttesekben is játszik. Abban egyeztünk meg, hogy mindenki megtanulja a maga szólamát, hisz profi zenészek vagyunk, este nyolckor elindulunk, reggel ideérünk, itt úgyis van szállásunk, lefekszünk, felkelünk három óra körül, összeülünk a gitáros szobájában és összerakjuk a nótát. A dobos csak az asztalon ütötte a ritmus t, a gitáros szárazon játszott, ám kimondtuk, ez menni fog. És látod, sikerült!


Mióta szereted a jégkorongot?

Nagyon pici korom óta. A hetvenes é vekben voltam én kisgyerek, már akkor a finnek voltak a kedvenceim. Most már szerencsére a magyar jégkorong is annyira feljött, hogy érdemes elmenni bajnoki mérkőzésekre. A három és fél éves kislányom is imádja a hokit. Mielőtt elaludnánk, mindig együtt tévézünk. Egyik este focit néztünk, s megkérdezte: „Apa, ez foci?”, helyeseltem, s visszakérdezett: „Hoki nincs?” Ő már tanul korcsolyázni, én még jégkorongozok, ráadásul mindig fiatalokkal. Öreg fiúkkal nem nagy kunszt, ott csak totyogás van a jégen. Így legalább iparkodnom kell, s kondiban tartom magam. 45 éves vagyok, 20 évesekkel játszok, de még bírom! Ha majd nem fog menni, kíméletlenül elküldöm magam nyugdíjba...

Melyik volt a legemlékezetesebb koncertetek?

A Sziget fesztiválon, a Prodigy előtt. Azért az nem semmi, amikor ötvenezer ember áll a színpad előtt. De ez a mai sem volt piti! Az erdélyi fellépéseinken is mindig komoly bulikat nyomunk. A marosvásárhelyi Félsziget-fesztiválon, de bárhol máshol Erdélyben fantasztikus közönség van. Mindig nagy szeretetet kapunk tőlük.

Milyen műfajba soroljátok a zenéteket?

Szemétláda-rap... Anarho hip-hop. Sokan azt mondják, hogy időközben mainstreamek lettünk, de szerintem mi mindig undergroundok maradtunk. A kilencvenes évek végén, amikor nagyon népszerűek lettünk, s a rádiók is leadták a dalainkat, azt a bélyeget nyomták ránk, hogy a nagy gatyás underground fiúk zenekara szar, mert már mainstream. Attól függetlenül, hogy én médiabohóc lettem – s erre nem vagyok büszke, de ez azért van, mert asszonynak ruha kell, gyereknek cipő –, mi még undergroundok vagyunk. Szemmel láthatóan nem keresünk sokat, s mivel én máshoz nem értek, csak az énekléshez, így nem lehetek kőműves. Gangxsta Zolee egy médiamajom, de Gangxsta Zolee és a Kartel a mai napig underground, és erre büszke vagyok! Mi nem akartunk soha semmilyen zenei divatnak megfelelni, mindig azt csináltuk, ami nekünk tetszett, még ha az nem is volt mindig a legtrendibb. Ezért van az, hogy időnként előtűnünk, máskor el... De azért 16 éve a pályán vagyunk! Sok zenekar, amely velünk egyszerre alakult, és sokkal nagyobb népszerűségnek örvendett, ma sehol sincs. Ahogy ívelt felfele a karrierjük, úgy zuhant is alá.

A Nagy Duettben látszólag nem érezted jól magad.

Akkor nem, amikor olyan számot erőltettek rám, ami nem nekem való volt. De amikor olyan szám volt, amit én találtam ki, akkor egész jól éreztem magam. Több számra is azt mondták, hogy hát az tévébe nem való.

A dalszövegeitek vulgaritása milyen célt szolgál?

Semmilyen célja nincs. Jön magától. Vulgáris fiúk vagyunk, de jóindulatúak. Jólelkű, nagyon rossz életű srácok. S ráadásul ez a való világ!