Az utóbbi évtizedekben a videoklip formája szolgált az új filmes látásmódok és vizuális fejlesztések laboratóriumaként. Nem meglepő, hogy korunk vizuálisan újító és merész rendezőinek nagy része a videoklipek világából nőtte ki magát (gondoljunk csak olyanokra, mint David Fincher, Spike Jonze, és Tarsem Singh).
Merényi Dávid, a fotósból lett videóklip és koncertfilm rendező is ezen az úton halad. Megkérdeztük, milyen a magyar alternatív zenei világ sztárjaival dolgozni, és mit gondol a magyar videoklipekről.
Még mindig fotós is vagyok, csak kevesebbet fotózok. Nem is a mozgókép érdekelt igazán, hanem a zene, a hangulatok meg a játék, aztán ezek egyenesen ide vezettek. Hogy egy giccses hasonlattal éljek: az izgatott mindig, hogyan tudok a képeimmel úgy illeszkedni a zenéhez, hogy az olyan legyen mintha eggyel több hangszer lenne.
Mi inspirál, amikor nekilátsz egy klipforgatásnak? Előre eltervezel mindent, vagy munka közben spontán alakulnak a képek, jelenetek?
Alapvetően a zene inspirál, és az, hogy jól érezzem magam munka közben. Ehhez az kell, hogy legyen egy kellően magas léc, amit meg kell ugranom, és egy számomra ismeretlen terepen kelljen eligazodnom.
Általában kitalálok magamnak néhány szabályt, amit be kell tartanom a munka során, és azokon belül szabadon improvizálok. Legalábbis ez a számomra ideális helyzet, persze egy csomó olyan szituáció is van, ahol alkalmazkodnom kell a mások által kreált körülményekhez.
Hogy látod a minőségileg igen tág skálán mozgó magyar videoklip-helyzetet napjainkban?
Szerintem itt is az a helyzet, mint bármilyen más téren az országban: a klipek nagy része a fejlett országok kereskedelmi fosfolyamainak kínos szennyvízcsatornacsörgedezés-szerű utánzása. Az az érzésem, amikor egy igazán jónak tartott klipet nézek, hogy azért tartják igazan jónak, mert igazán jól utánozza azokat a klipeket, amik a fejlett országokban benne voltak a tévében. De van rengeteg szuperjó, példaértekű produkció is, szerencsére.
Milyen a magyar zenekarokkal dolgozni?
Nagyon jó, kivétel nélkül mindenkivel csak jó élményeim voltak. Azt viszont meg lehet fogalmazni kritikaként, hogy kevesen vannak akik a bátorság - bevállalósság aspektusában naprakészek lennének (természetesen klip-szempontból). De vannak azért ilyenek is, azt mindig nagyon várom, hogy újra velük dolgozzak.
A másik szempont viszont, hogy a magyar zenekarok olyan méltatlan helyzetben vannak anyagi tekintetben, hogy én szégyellem magam miatta. Egy kicsit azért nehéz minden egyes alkalommal szarból várat építeni, de amíg élvezem a munkát és bele tudok feledkezni, inkább boldog vagyok, hogy azt csinálom, amit szeretek, mint hogy panaszkodjak. Rendezőként újra és újra szívességeket kérsz, meg ingyen dolgoztatsz embereket, gyakorlatilag a teljes klip-szakmában erről van szó - addig jó, amíg a többiek is szerelemből dolgoznak, és a nagy ötleteidet meg tedd szépen vissza a fiókba.
Lehet tanítani ezt a látásmódot, vagy inkább a technikát és az alapokat kellene elsajátítani a rendezőknek, a többi meg tehetség kérdése?
Szerintem látásmódja mindenkinek sajátja van, és azt annyira nem jó tanítani, mert abból csak klónok születnek, ami nem vezet előre. Amit lehet, és kell is tanítani, az az a hozzáállás, ami elvezet oda, ahol az embernek saját magától lesz saját látásmódja. A technikát és az alapokat mindenképpen meg kell tanulni - így vagy úgy -, mert anélkül nem lehetsz progresszív.
A Raindance Budapest legújabb kurzusa, A videoklip mestersége a jelenkori videoklip készítés műfaját elemzi és boncolgatja. A négy alkalmas előadássorozatban Merényi Dávid fogja bemutatni a már klasszikusnak számító és kortárs videoklipeket, reklámokat, az új médiák kialakulását, az aktuális trendeket, valamint a videoklip rendezés technikai alapjait, kísérletezői lehetőségeit és a gyártási folyamatokat.
