Ha élne, 85 éves lenne minden idők egyik legismertebb filmsztárja Marilyn Monroe, akiről ma is találgatják, ki volt valójában.
Szexbálvány, nagy művész, a szórakoztatóipar áldozata vagy a politika bábfigurája? Akár a gyógyszerek rabja, akár az amerikai tömegkultúra emblémája volt, máig nem lehet tudni, hogy a való életben is szerepet játszott-e vagy őszintén önmagát adta.
Norma Jeane Mortensonként született Los Angelesben 1926. június 1-jén, Apját nem ismerte, anyja elmegyógyintézetbe került Norma 5 éves korában. Gyermekkorát nevelőszülőknél és intézetben töltötte, majd anyja barátnőjének anyjához került. 16 évesen otthagyta a gimnáziumot, hozzáment az első férfihez, Jim Doughertyhez, aki 1944-ben bevonult katonának.
1944-ben egy hadianyaggyárban dolgozott betanított munkásként, amikor felfedezte a hadsereg magyar fotósa, André de Dienes, akivel bejárta a vadnyugatot, s aki beajánlotta egy ügynökséghez. Nemsokára modell lett, ezzel megkezdődött karrierje. 1948-ban a 20th Century Fox szerződtette kisebb szerepekre, majd meztelenül állt modellt. Gyönyörű teste, bájos arca megtette hatását: 1948-ban szerepelt először a felvevőgép előtt. A stúdió fél évig "csiszolta", új frizurát kreáltak neki, megtanították sminkelni, öltözködni, kicsit még színészkedni is. Ekkor festette szőkére a haját és változtatta meg a nevét. de a befektetés - akkor - kárba veszett.
A második filmjében, a A kóristalányokban (1948.) a feltörekvő tehetséget, Peggy Martint alakítja, akit szende szőke szépsége azonnal sztárrá teszi a kóristalányok között.
Ezután visszatért a modellkedéshez és 1949-ben elvállalta a híres-hírhedt aktnaptárat. A képek később, 1953-ban a Playboy magazinban jelentek meg. Az aktnaptárból botrány lett, de megúszta.
Pályafutására rányomta bélyegét a szexbomba-image. Sokszor próbált olyan szerepekhez jutni, amelyekben megmutathatná színészi képességeit is, de sem a filmgyártók és sem a közönség nem óhajtotta őt másnak látni. Monroe karrierje erotikus vonzerejére építkezett.
1950-ben a Beszéljünk Éváról! című Joseph L. Mankiewicz filmben tűnt fel egy epizódszerep erejéig.
Első sikere John Huston Aszfaltdzsungel (1950) című filmjében volt, Ezek után azonban ismét kis feladatokat kapott, és ismét fotók révén próbált érvényesülni, hálóingben vonult végig a filmgyár főútján. Ekkor ismerkedett meg Joe DiMaggioval , a baseball-királlyal, aki erősítette Marilyn Monroe népszerűségét. 1951-ben házasságot kötöttek, ami csak kilenc hónapig tartott, de a baseball-sztár ezután is a közelében maradt.
1952-ben az Éjszakai összecsapás című mozifilmje hozta el Monroe számára a kiugrást, filmje pedig kasszasiker lett.
Marilyn életének folytatásához KATT
Forrás: Mi van ma?