Az nem kérdés, hogy az internet kellően megváltoztatja az emberek életvitelét. Távol álljon tőlünk, hogy megpróbáljuk felsorolni, mi mindenhez állunk másképp, vagy hogy befolyásolja a kommunikációnkat. Nem.
Ami, tegye mindenki a szívére a kezét, annyira nem is nehéz. Rögtön itt az első csapda, a Wikipedia, akár hiteles forrás, akár nem. (Nem.) Kíváncsiak vagyunk valamire, beütjük, megnézzük. Erre rájövünk, hogy a szócikkben van még minimum 8 olyan hivatkozás, amiről semmi fogalmunk, de milyen jó lenne, ha lenne! Úgyhogy azokat is elolvassuk. Meg az azokban lévő ismeretlen hivatkozásokat.
A végén órákat töltünk azzal – mondjuk nem akkora baj -, hogy véletlenszerűen talált információmorzsákat szedegetünk magunkra, amikről azt sem tudjuk, hogy igazak-e. És el is felejtjük azon nyomban, hogy bezárjuk a böngészőt.
Ami nincs fönn a Youtube-on, az már lassan meg sem történt. Vagy nem is létezik. Nincs fönn egy szám? Akkor nincs is olyan szám. De az a jó a Youtube-ban, hogy minden fenn van. És az a rossz a Youtube-ban, hogy minden fenn van. De ez még hagyján, mert okos is. Egyből ajánlgat, linkelget, kínál. Meghallgatsz egy számot, és rögtön kidob még 10 hasonlót, a vágy pedig, hogy meghallgassuk őket, leküzdhetetlen.
Sajnos a lista végtelen. Ha még csak a zenéről van szó, akkor nem kell feltétlenül a videót is nézni, de a helyzet bonyolultabb, amikor mondjuk vicces eséseket kezdünk el nézegetni. Díjátadókat. Borzongató élőlényeket. Válogatott tragédiákat. Oktatófilmeket. Legmarkánsabb sorozatjeleneteket. Csak még egyet. Csak még három perc. Le is járt a munkaidő, mehetünk haza folytatni.
Ha már találtunk valami érdekeset, osszuk is meg rögtön a Facebookon. Ragadjunk is ott, ha tehetjük. A Facebooknak, akárcsak az erőnek, van egy jó oldala is, természetesen. Egyszerű a messze élő barátokkal, rokonokkal tartani a kapcsolatot, bulit szervezni, közös fotókon nevetni. De ha van jó, kell lennie egy rossznak is, ami a gyengébb pillanataiban találja meg az embert, mint Darth Vader.
Szépen, lassan, alattomosan vesz rá minket, hogy rákeressünk az exekre. Meg az exek exeire. Meg az általunk izgalmasnak és tökéletesnek tartott emberekre. Megnézzük a képeiket, hogy hol voltak legutóbb, kivel mi jót csináltak, hogy jó nyomorultul érezzük magunkat. Zokogjunk, barátaim, unalmas életünk romhalmaza felett! Kommentelni el ne felejtsünk azért, sem csatlakozni ehhez a csoporthoz.
Megfáztunk? Fáj a fejünk? Szomorúak vagyunk? Nincs annál izgalmasabb játék, mint kicselezni az sztk-t, és diagnosztizálni saját magunkat. Végtelen mennyiségű honlap áll rendelkezésünkre, hogy mindenféle vélt vagy valós tünetünk alapján rájöjjünk, mi bajunk van. AIDS? Rák? Személyiségzavar? Nem. Sima hipochondria.
De mégis csak jobb a saját személyes tapasztalatainak megosztani másokkal – írjunk blogot. Ha terhesek vagyunk, ha szeretünk otthon dekorálni, ha roppant izgalmas az életünk, ha tinédzserek, vagy fel nem ismert írózsenik vagyunk. És ha már van blogunk, akkor olvassuk másokét. Akik megint másokét ajánlják melegen, és íme, megint itt egy újabb végtelenített lista arról, mennyi minden van az interneten, képek, tapasztalatok, mélyenszántó gondolatok, amiket vétek lenne kihagyni. Ez maga a pokol feneketlen bugyra.
Apropó – még mindig ezt olvasod? Talpra, magyar, vár kinn az élet - miután megnézted a kapcsolódó cikkeket.
