A XX. század emlékezeteként, a kompromisszumkeresés és a kultúra embereként, a holokauszt írójaként és tanújaként emlegetik a vezető spanyol lapok Jorge Semprún írót, akit 87 évesen Párizsban ért a halál.
Az író Madridban született 1923-ban. Apja egy ideig Spanyolország hágai nagykövete volt, így Semprún gyermekkorát felváltva Spanyolországban és Hollandiában töltötte. A spanyol köztársaság bukása után a család Franciaországba emigrált. Párizsban végezte egyetemi tanulmányait, a Sorbonne-on filozófiát hallgatott.
Egészen fiatalon csatlakozott a francia ellenállási mozgalomhoz, 1942-ben a Spanyol Kommunista Pártnak is tagja lett. A Gestapo 1943-ban letartóztatta, és 1945-ig a Weimar melletti buchenwaldi koncentrációs táborban tartották fogva. Ahogy egy 1994-es interjúban elmondta, Buchenwaldban valószínűleg az mentette meg az életét, hogy nagyon jól tudott németül, így irodai munkára került. Kiszabadulása után visszatért Párizsba, ahol az 1946-ban létrejött UNESCO munkatársa lett, fordított és tolmácsolt.
Az El País című lap szerdai cikkében felidézte, hogy a holokauszt visszatérő témája lett Semprún irodalmi munkásságának, halálával azonban elvész az a fajta emlékezet, amely nem tűnik fel a könyvekben, az "égett hús szaga", ahogy az író maga fogalmazott.
"Eltűnnek a népirtás tanúi. Vannak még öregek, akik megtapasztalták a táborokat, de nem mindegyikük író, ez világos. Tudja, mi a legfontosabb, a legszörnyűbb, amit nem lehet megmagyarázni? Az égett hús szaga. Mit lehet kezdeni ezzel az emlékkel? Erre való az irodalom" - idézte fel a lap (www.elpais.es) az író évekkel ezelőtti interjúját.
Semprún franciául írt, de következetesen spanyolnak vallotta magát. Az ötvenes években a Spanyol Kommunista Párt (PCE) "hivatásos forradalmáraként" Federico Sanchez és egyéb álneveken többször járt Spanyolországban. Az évtized vége felé azonban lassan kiábrándult a kommunista eszméből, világlátása erősen eltért a párt hivatalos nézeteitől, emiatt 1964-ben kizárták a pártból. A kommunista párttal való szembekerülésének, kiábrándulásának és kizárásának történetét írta meg az 1978-as Federico Sanchez önéletrajza című művében.
A párt így elveszítette egyik ideológusát, az irodalom azonban nyert egy kiváló tollú és ízig-vérig humanista írót.
1963-ban jelent meg mindmáig talán legismertebb regénye, A nagy utazás, amely buchenwaldi "lágerélményeit" dolgozza fel. A művet több nyelvre lefordították, magyarul az elsők között jelent meg. Semprún egy csapásra világhírű lett, 1964-ben Formantor-díjjal és az Ellenállás irodalmi díjával tüntették ki. A sajátos regénytechnika, az idő széttördelése, a szabad asszociációkon alapuló szerkesztés, az emlékezés és a jelen idejének váltogatása a későbbi Semprún-művek védjegye lett.
1969-ben jelent meg a Ramon Mercader második halála című regénye, amely még ugyanebben az évben elnyerte a rangos Fémina-díjat. A hatvanas évektől kezdve Semprún a filmezéshez is közel került, több jelentős mozgókép, többek között az 1965-ös Resnais-film, A háborúnak vége és a Costa-Gavras által rendezett Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája című alkotás (1969) forgatókönyvét jegyezte.
A Spanyolországban történő politikai változásokat figyelemmel kísérő Semprún 1988-ban, Felipe González kormányfő hívására visszatért hazájába, és kulturális miniszterként vett részt a leginkább szociáldemokrata irányvonalat követő szocialista kabinet munkájában. Semprún, akit saját vallomása szerint mindig a szenvedélyes igazságkeresés vonzott a politikához, 1991-ig maradt ezen a poszton, Magyarországra is ellátogatott.
A politikusi kitérő után visszatért igazi hivatásához, az íráshoz.
1994-ben megkapta a német könyvszakma rangos elismerését, a Békedíjat, majd 1997-ben a Jeruzsálem-díjat is. 1995-ben - noha a legesélyesebb jelöltnek számított - visszalépett a francia akadémia tagságától. Ebben több ok is közrejátszott: néhány akadémikus nehezményezte külföldi állampolgárságát, mások pedig a Spanyol Kommunista Párt illegális vezetőinek egyikeként játszott
szerepe miatt bírálták. A Goncourt Akadémiának viszont tagja lett egy évvel később.
Az író 2000 után még hallatta hangját politikai kérdésekben, például sürgette Fidel Castro távozását Kuba éléről, az utóbbi években azonban már visszavonultan élt Párizsban
Forrás: Vitaltippek
