Van egy nyúl, Zekk, aki egy kicsit veszélyes. Egyébként valószínűleg nem sok nyúlról asszociálunk a veszélyre, és persze az még ritkább, hogy egy ilyesféle nyúl felkerüljön négy borospalack címkéjére.
Két évvel ezelőtt kezdtem el olyan képeket készíteni, melyek kapcsán különböző – számomra fontos - vizuális és egzisztenciális problémákat tudtam végiggondolni. Emiatt jött létre azután egy modell, ami lényegében egy magán-mitológia; főszereplője Zekk, a lóherés, cigiző, kicsit lúzer nyúl, aki úgy néz ki, mint ha mindig buliból jönne, és oda tartana. Közben születik, él, és egy önmagát beteljesítő jóslat fogja lesz, kivégzik, föltámad, a vége pedig az, hogy egyszerűen elfárad.
Bár csomagolások tervezőjeként viszonylag ismert vagyok itthon, de ilyen típusú munkáim korábban nem voltak, így különösen sokat jelentett, hogy a Zekk történetet nagy érdeklődés kísérte. Először az otthonomban, Egerben rendeztek a képekből kiállítást, majd a fővárosban is megjelentek az Art Fair-en és a Deák Erika Galériában. Legutóbb pedig a szombathelyi Irokéz Galéria szervezett nagyszabású kiállítást. A Zekk képekből ezen megjelenések mellett mára összeállt egy kétszáz oldalas könyv is, amely hamarosan megjelenik ZEKK KÖNYVE címmel.
Zekk tehát inkább amolyan önkifejezésként indult, hogy került mégis rá néhány borospalackra?
Még nagyon régen, amikor megszületett a figura és a hozzá tartozó első szövegek, átküldtem néhány barátomnak a képeket, közöttük Zwack Izabellának és Kiss Virágnak, aki Izabella borkereskedésének marketing munkáival foglalkozik. Rögtön felmerült, hogy ennek a nyúlnak rá kellene kerülnie boros palackokra, de akkor valahogy mégsem indult el ez a folyamat.
Idén kerestek meg újra azzal, hogy egy borcsaládot szentelnének Zekknek. És bár nem ezért született, ma nagyon fontos lépésnek tartom, hogy ez megtörtént, mert úgy vélem, a csomagolások terén rossz beidegződéseket oldhat fel. Az, hogy bizonyos terméktípusokhoz meghatározott kódolás tartozik, azt eredményezi, hogy mindenki a saját köre rabja, majdhogynem ugyanazt ismételgeti újra és újra.
A csomagolások számomra érdektelenné, esztétizálóvá váltak (nem tudom, voltak-e mások valaha), így szerintem mindenki unja, mind a tervezők, mind a fogyasztók. Felépült egy elképesztő hatású közeg, a termékek közege, mely olyan volumenben jelentkezik, hogy kikerülhetetlenül gondolkodás és látásmód formálóvá vált. Utcák épülnek termékekből a bevásárlóközpontokban. Ma ez a vizuális környezet jóval erősebb hatást gyakorol az emberekre, mint Van Gogh, Csontváry vagy például Borremans.
Te hogy tudsz kilépni ebből a mederből?
Boroscímkékre lefordítva, mindig is zavartak egyrészt az unalmas címkék, másrészt az olyan nevek, melyek mögött nem volt jelen személyes attitűd. Talán először nyolc éve a St. Andrea Akutyafáját bora, majd a Bolyki és Miklós Csabi címkék hoztak egy olyan fordulópontot, amely bebizonyította, hogy ezen a téren is lehet sokkal színesebb a világ.
A színességet nem a színek tobzódása értelmében gondolom, sokkal inkább egy bizonyos személyes szabadság felmutatásában, és annak a vizsgálatában, hogy miként lehet értelmesen fogalmazni olyan közegben is, ami nem szokott ehhez hozzá.
Nagyon veszélyes, ha igazságainkat nem vizsgáljuk felül újra és újra. Tehát szükség volt ezekre az újításokra, nem is annyira a tervezők miatt (jó grafikus sok van), hanem a fogyasztók miatt, akiknek észre kellett venniük, hogy a korábbitól eltérő, személyre szabottabb fogalmazás is lehet sikeres.
A Zekk most számomra egy újabb fordulópont, mert míg korábban inkább az volt a fontos, hogy a hagyományostól, közhelyestől eltérő legyen a borok csomagolása, addig ezzel a történettel egy átfogóbb ügy indul, amely nagyobb fokú tudatosságot, összefogottságot tükröz, és egy olyan gondolat kiterjesztését, mely egy triviális közegbe megpróbál egzisztenciális attitűdökkel dolgozni.
Mit vársz, milyen hatással lesz ez a csomagolás a piacra?
Tetszik vagy nem, a minket körülvevő termékek csomagolása és kommunikációja állandó, kikerülhetetlen része az életünknek. Azt, hogy ez mennyire kiüresedett mára, talán egyre többen veszik észre. Pedig ennek nem kellene feltétlenül így lennie, hiszen a csomagolás bírhatna a kódoláson túl egyéb információkkal is. Ez a szemlélet talán adhatna egy új lendületet, leginkább a megrendelőknek, hogy jobban bízzanak magukban és a vásárlóikban, és legveszélyesebbnek azt tartsák, ha a csomagolások ilyen érdektelenek maradnak.
Ez egy nagyon érdekes gondolkodásmód. Vegyük például, hogy egy kész csomagolásomat a polcon látja egy megrendelő, és az alapján megkeres. Ez azért történt, mert a gondolatot, ami a címkén volt, a sajátjának érezte, de megrendelni már nem ilyet fog, hanem egy sokkal óvatosabbat, személytelenebbet, idegenebbet, egy olyat, ami nem velünk azonos, nem rólunk szól: de hát a csomagolás az már csak ilyen.
Mint amikor gyerekkorunkban úgy kezdődött a versmondás, hogy benyomtuk a versmondó automata gombját, és valami idegen, buta hanglejtéssel kezdtünk beszélni, amin csak azért nem nevetett mindenki, mert elfogadták, hogy a gyerek nem őrült meg, csak verset mond.
A Zekk-történetnek nem az a célja, hogy műalkotásként egzisztáljon, inkább az, hogy egy másféle gondolkodást képviseljen. Ez a felfogás fontos újdonságot jelenthet a csomagolásban is. Nekem az lenne a megrendítő, hogyha ez a hozzáállás nemcsak borospalackokon, de akár mosóporokon vagy gyümölcsleveken is megjelenne.
Ez nem egy trend, ez arról szól, hogy hányan veszik észre, hogy óriási méretű, unalmas és felszínes falanszter világot építünk csomagolásokból és reklámokból, olyat, mint az a vándorcirkusz, amiben a porondon a gondtalanság és a csillogás van, hátul a színfalak mögött meg térdig elefántszarban gázolnak az artisták.
Forrás: Vinoport
