Július 4-én új hostel nyitotta meg kapuit a nagyvilágnak a Síp utca – Dohány utca sarkán. A Bazár Hostelről már most sejthető, hogy zegzugos szobáival, sokszögletű, tágas közösségi terével, izgalmas falfestéseivel a Budapestre látogató turisták kedvelt helye lesz. A Bazár jóval több, mint szállás: megálmodóinak kulcs-eszméje a turizmus és a kultúra szintézise, avagy „hogyan lehet valakiből bennfentes budapestit faragni egyetlen éjszaka alatt”.

A Bazár Hostel, ahogyan a neve is utal rá, az egykori budapesti játékáruház, az „ÁRKÁD BAZÁR – KÉSMÁRKY ÉS ILLÉS JÁTÉK ÁRUHÁZA” szecessziós épületében jött létre, amely 1909-re épült fel Vágó László és Vágó József tervei alapján.

Az épület különleges kerámiaburkolatát hosszú évekig a végül 2008-ban elbontott álhomlokzat takarta, restaurálásához nagy körültekintéssel, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal szoros együttműködésben lehetett csak hozzákezdeni.

A Zsolnay-gyár eozinos kerámiáinak figurális díszítése az épület eredeti funkciójára utal; a Bazár Hostel logóját is ehhez hűen, a régi reklámhordozó számolócédulák motívumaiból tervezte Rehák Roland grafikus.
Az eredeti játékáruház 1924-ben bezárt.

A bazár-korszakot idéző képek – köztük a szerecsen csomaghordó és a tulajdonosok által zombihadseregnek elnevezett gyermekfigura-sor, amelyek a logó fő motívumai lettek – a Bazár emlékfalára kerülnek majd: az elmúlt gyerekkorok emlékeire finoman rímel a hostel enteriőrjeinek színes játékossága.


Az épület második virágzására valószínűleg sokan emlékeznek: 1960 és 1969 között itt működött a kettes metró építőmunkásainak szánt szórakozóhely, amely a magyar beatnemzedékből sokak pályáját elindító Metró klubként vált ismertté.

Az 1960-as évek első felében a Metró klub többször költözött: az Irányi utca – Egyetem utca sarkán álló épületből a Petőfi Sándor utcába, onnan a Rákóczi útra, majd 1965-ben a legendássá váló Dohány utcai saroképületbe. Innen indult el a hírnév felé Zorán, akinek Zenith nevű csapatából a klubbal kötött szerződés után a híres Metró együttes lett, és amelynek feloszlásáig a Metró-klub maradt a törzshelye. És ebben az üvegkupolával fedett belső udvarban forgatták Kovács András Extázis 7-től 10-ig című filmjét, amelyben Földes László Hobo még a közönség soraiban látható.

A második fénykorát követő sok hányattatás, tulajdonosváltás és füstbe ment terv után az épület ma a helyreállítását is végző Adel Kft. tulajdonában van.
A hostelből ajtó vezet az üvegszemes kupolába, és szabad az átjárás az épület belseje felé, ahol hamarosan kávézó, koncertterem és kiállítótér nyílik. Az épület földszintjén biciklikölcsönző lesz – nem a Bazár tulajdona, de az itteni személyzet fogja üzemeltetni, és leglelkesebb kölcsönzői valószínűleg a hostelben lakó turisták lesznek.



A három tulajdonos – Sövény Tina, Kovács Miklós és Latorczai Balázs – hamar eldöntötte: lakáshostel helyett „igazi” hostelt akarnak, mivel a közösségépítés kezdettől fogva elképzeléseik egyik alapvető pillére volt. Szóba került több ingatlan, míg végül újsághirdetés útján megtalálták a jelenlegit, és annyira beleszerettek, hogy az első pénzutalás szinte azonnal, szerződés nélkül történt. A hely fent idézett kettős szelleme is inspirálta a hostel nyitottságot sugárzó stílusát. A tulajdonosok az utcán álldogálva sokat nézegették az épületet díszítő Zsolnay majolika kerámiákat, a dizájn irányát ezek adták meg: legyen eklektikus, olyan, ahol ők is szívesen laknának, ahol mindenki talál valami neki tetsző részletet, amelytől épp itt, ebben a városban otthonosan érezheti magát. Az eklektikához azonban idő kell, mondja Tina – és kellett hozzá Imre László belsőépítész, akivel a tulajdonosok közösen álmodták meg a belső terek kialakítását.

A hostel alaprajzát, a térkialakítást egy híres, hoteltervezésben jártas külföldi építészmérnök tervezte, de a területen májusban még csak tartóoszlopok álltak.
Az Imre László segítségével bravúrosan kisakkozott gipszkarton térelválasztók izgalmasan alakítják a teret, a meglepő és hatásos színek, a dekoratív festés segítségével.
A hostelbelső csupa élet: a lakószobák hét virág színeiben pompáznak, amelyeknek már a nevét is élmény kimondani: bodza, trombitavirág, napraforgó, tűzliliom, moha, pipacs, buzogány. A színekről közösen, „a színpalettával körberohangálva” döntöttek, néhány rusztikusabbnak ható falfelületet pedig Imre László saját, „jogvédett” technikájával dolgozott ki.

A szobák egy része a központi blokkból, a többi az ebből kiinduló folyosóról nyílik. Minden szobában van kézmosó, és a hostelben összesen nyolc fürdőszoba, egy külön helyiségben pedig mosó- és szárítógép található. Dohányozni sehol nem lehet, az összes szobában füstérzékelő működik – Tina sajnálkozva elmereng, hogy a közös tér impozáns, egy elegáns fotel társaságában Angliából 30 év garanciával érkezett, híresen tűzálló Chesterfield kanapéja pedig ideális dohányzókanapé lehetett volna...

A szobák között két duplaágyas privát szoba van, ezekben plazmatévé is lesz. A dán borovifenyő-ágyak biopáccal vannak lekenve, és a legtöbb helyiségben egyedi, kifejezetten a Bazár számára készített kartonlámpák adnak barátságos világítást: a lámpákon ismét visszaköszönnek a számolócédulák motívumai. A központi blokkban találjuk a modern konyhai eszközökkel is teljesen felszerelt konyhát, amelyet a fő tértől pult választ el.

A közös térben formálódik majd a Bazár saját kultúrája: van projektor és vetítővászon, amelyen a Himalájából érkező vándor is akár azonnal levetítheti képeit; a színes polcok Rózsa Gábor nagylelkű ajándékának, egy bakelitlemez gyűjteménynek (melyhez lemezjátszó is érkezik), a szintén tőle kapott idegen nyelvű könyveknek, és néhány társasjátéknak adnak majd helyet. A recepciós pult lábazatában csillanó üvegezett vitrin a hostel „alternatív szuvenír shop"-ja lesz, a lépcsőház pedig kiállítótérként fog működni, ahova fotó- és más művészeti munkákkal lehet pályázni.
A falakon kívül együttműködést terveznek más budapesti hostelekkel is: azon túl, hogy segítenek egymásnak a vendégek elhelyezésében, kulturális programokat, például romkocsmatúrákat vagy koncertlátogatásokat szerveznek majd közösen.



Balázs négy éve álmodozik egy (eleinte még kis) hostelről, majd egy új élethelyzet valóban álomszerű állapotában kezdett el hinni magában és abban, hogy érdemes gyökeret ereszteni. „Képességeinken felül tudunk teljesíteni, ha nem vagyunk egyedül” – mondja. Hármuk együttműködését mély barátság alapozza meg: kölcsönösen becsülik, tisztelik és szeretik egymást. A tervezés időszakát sok-sok beszélgetés és folyamatos együttgondolkodás határozta meg. Tina és Balázs két hónapot töltöttek Miklós közeli „főhadiszállásán”, ahol emlékezetes „futószalagos reggelik” szóltak szobakilincsekről vagy a hostel más eldöntendő- és intéznivalóiról. Az utazás metafizikáját szerencsére egyformán értik, hiszen sokat és örömmel utaznak. Balázs épp Madridba készül, Tina nemsokára vissza Kaliforniába. Nem igazán lehet eldönteni, hol van az igazság abban az állításukban, hogy mindhárman különlegesen szerencsés emberek. Mert mintha mégsem a szerencse lett volna előbb, hanem a tenni akarás és az egymásba és a közös lehetőségekbe vetett bizalom. Ez az, aminek köszönhetően a május 4-i szerződés aláírása után mindössze két hónappal megszállhat a Bazárban az első vendég.

A fiatal amerikai épp új szállásán nézelődik, amikor két nappal a nyitás előtt Molnár Attila fotóssal betoppanunk a Bazárba. Az is a ritka összhangot mutatja, ahogyan a csapat pillanatok alatt „formába hozza” a helyiségeket. Körülöttünk folynak még az utolsó simítások: munkások jönnek-mennek, Imre László a recepciós ágya alatti falat aranyozza: a falhoz illeszkedő ágyat, akár a hajóskabinokban, két méter magasba helyezték, így nincsen szem előtt, és kihasználható az alatta levő tér. Tina, Balázs és az aktuális ügyek intézéséből időközben befutó Miklós mégis lazán ülnek-heverednek le velünk együtt a központi teret meghatározó, egyedileg kivitelezett görgős kerevetekre, amelyekre óriás párnák is készülnek. Ezek a bútordarabok arra valók, hogy „eldobja magát rajtuk az ember”, és a turista fekve böngészhesse Budapest térképét.


A „Próbaalvás” néven meghirdetett megnyitón az eleinte óvatosan üldögélő közönség egyre bátrabban veszi használatba az ellazulásra invitáló környezetet. Az élénk hangulatú estét két zenekar teszi teljessé, megsokszorozódik az életöröm: elsőnek a csűrdöngölős világzenét (avagy belezős folkot) játszó Iparkutya, melyben Balázs a didzseridut szólaltatja meg, másodiknak a The Durgas nemzetközi csapata, akik rendszeresen zenélnek háborús területeken, menekülttáborokban is. A buli után a próbaalvás lehetőségével is élnek néhányan: a tulajdonosok először maradnak ott munka helyett pihenni, és sok-sok megállás nélküli hét után egy kicsit megszűnik számukra az időszámítás. A hostelavatók a Dalai Láma végtelenített énekére ébrednek, aztán nemsokára újra intézkedni kell, mert az ünneplés hevében valaki nyitva felejtette a hűtőszekrény ajtaját, és a hatalmas hűtő felforrósodott – mintha senki és semmi nem maradhatott volna hűvös ezen az estén.



Beszélgetünk a tervekről, milyennek képzelik a jól működő hostelt. Miklós három dolgot sorol fel, ebből kettő a recepciós szerepét hangsúlyozza: legyen „filozofikusan jó fej”, egy beavatott budapesti, aki tudja, hol van a városban bicikliemelés, hol titkos filmklub, és ismeri azokat az urbánus túravezetőket, akik alkalomadtán végigvezetik a turistát a Kőbányai Sörgyár pincerendszerén; és aki alapvetően figyel a higiéniára. Ezen túl meghatározóak lesznek a foglalóoldalak ajánlásai és kedvező visszajelzései, amelyek alakulása persze nagymértékben a recepciós munkájából következik.
Ottjártunkkor épp a mosolygós lengyel Kasha rendezgeti a terepet: ágyat húz, jön-megy, segít, amiben kell. Politológia- és joghallgatóként Erasmussal jött Budapestre, magyar témájú MA szakdolgozatán dolgozik, mellette zenél, így került kapcsolatba a Bazárral, ahol ő lesz az egyik első recepciós.

Nyáron elsősorban turistákra számítanak, ősztől tavaszig pedig jöhet sportegylet, osztálykirándulás, zenekar. Utóbbi egyértelmű, hiszen Balázs a zenélés mellett koncertszervező – és nem mellesleg költői performanszokat álmodó művész. Tina és Miklós pályája is a művészet és a kultúra közelében alakult mostanáig. Mindketten dolgoztak a filmiparban; Tina jelenleg argentin tangót tanít San Franciscóban, nemrég nyugdíjasokkal rendezett itt egy tangóoperát, amelynek társ-díszlettervezője is volt. Miklós a Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett, főszerkesztő volt a tévénél, majd a Bahia Kiadónál dolgozott – több mint 10 éves barátságuk Balázzsal innen datálódik. Ma saját médiaügynökséget működtet. Kérdezem, hogyan alakulnak közöttük a szerepek, de ismét nyilvánvaló, hogy organikus együttműködésüket lehetetlen definiálni: olyan fegyelmezett szabadságban vezetik majd a Bazár mindennapjait is, ahogyan a hostelt nem mindennapi módon létrehozták.


Az új kávéfőzőben a „próbaébredés” után másodszor készül kávé, amelyet a kereveteket birtokba véve stílszerűen üvegpohárból iszunk meg. Balázs teszteli, bevezethető-e a mindennapi gyakorlatba a kerevetes tálcahasználat, és felvetődnek a rémképek: ki önti majd le elsőnek vörösborral a kárpitot, meddig bizonyulnak ellenállónak a vendégbarát falak. De ezek is mind az örömteli várakozás képei, előrevetítve azokat a napokat, amikor a hostel a legmagasabb fordulatszámon működik majd; amikor a közös térben kényelmesen időznek a Föld legkülönbözőbb pontjairól érkező világjárók, akik saját álmaik megvalósítása közben folyamatosan formálni és gazdagítani fogják a Bazár varázslatos eklektikáját.