Kutatók szerint egy mára kihalt teknősfaj túlélte a dinoszauruszokat 65 millió éve elpusztító meteor becsapódást.
A felfedezés szerint a 65 millió évvel ezelőtt végbement kréta-tercier kihalás nem véletlenszerű esemény volt, ami azt jelenti, hogy néhány csoport teljesen eltűnt (mint a nem madárszerű dinoszauruszok és számos tengeri faj), néhány csoport súlyos veszteségeket szenvedett, míg mások, mint a teknősök, nagyon jól boldogultak. Walter Joyce, a vizsgálat társszerzője szerint úgy hiszik, a vízi teknősök különösen ellenállóak voltak a meteor becsapódással szemben, mivel természetes módon széles viselkedési repertoárral rendelkeznek, amely lehetővé teszi számukra, hogy a zord időkben is életben maradjanak.
„Amikor túl hideg lesz, a vízi teknősök hibernálódnak. Amikor túl meleg vagy száraz, akkor beássák magukat az iszapba, és kivárják a megfelelő időszakot. Ezek olyan eszközök, melyek igen jól jönnek rendszeres időközönként, ám nyilvánvalóan meteor becsapódások esetén is.”
Tyler Lyson, vezető szerző és csapata a Boremys teknősfaj maradványait Észak-Dakota délnyugati részén és Kelet-Montanában ásta ki a Hell Creek és Fort Union kőzetformációkból. A Boremys a baenidae, kihalt folyamiteknős-csoportba tartozott. Az eredmények alapján ezen különleges faj azon ingoványos területeket kedvelte, melyek a kiterjedt trópusi folyókat ölelték. Az állatfaj megközelítőleg 80-42 millió évvel ezelőtt élt.
A teknős állkapcsa relatíve nem specializálódott – mondja Joyce – így valószínűleg változatosan táplálkozott, többek között lágy növényekkel, apró puhatestűekkel, rovarokkal és halakkal. A legkisebb Boremys teknője 24 centiméteres, míg a legnagyobbé 80 centiméter volt. Bár a szívós teknős nincs közeli rokonságban a modern teknősökkel, a kutatók úgy hiszik, hasonlóan viselkedett, mint a ma is élő, észak-amerikai tavi teknősök.
A vita még mindig zajlik arról, pontosan mi is történt 65 millió évvel ezelőtt. A paleontológusok között azonban egyre növekszik az egyetértés azzal kapcsolatban, hogy a Yucatán-félszigeten egyetlen hatalmas meteor csapódott be, amely megölte a dinoszauruszokat és számtalan egyéb állatot. Joyce úgy hiszi, a legtöbb állat nem a becsapódás napján pusztult el, hanem az azt követő hét vagy hónap folyamán.
„Míg a nagytestű szárazföldi állatok százával hullhattak el, úgy tűnik, hogy számos apró vagy közepes méretű vízi kétéltű (békák és szalamandrák), illetve a hüllők (teknősök, krokodilszerű champsosaurusok, krokodilfélék és gyíkok) valójában jól boldogultak, valószínűleg azért, mert ezek a csoportok általában rendelkeznek olyan technikákkal, amelyek a zord időszakokban is segítik életben maradásukat .”
Végül az pusztíthatta el a Boremyst, hogy ez a teknős és más baenidák nem tudták fejüket visszahúznia teknő alá, mint a ma élő leszármazottak. „Ennél fogva úgy tűnik, hogy ezek a teknősök kevés problémával túlélhették a becsapódást, ám nem tudtak védekezni a kistestű ragadozó emlősökkel szemben” – mondja Joyce.
Don Brinkman, amerikai kutatót meglepte az eredmény, legalábbis a korábbi fosszilis adatok alapján. Egyetért viszont azzal, hogy a felfedezés alátámasztja „azokat a bizonyítékokat, melyek szerint teknősök általánosságban kevéssé voltak érintettek a kihalási eseményben.” Jason Head, a Nebraska-Lincoln Egyetem kutatója szerint a „ kihalás az óceáni környezetekben katasztrofális mértékű volt, ám a szárazföldön sokkal összetettebbek bizonyult, csak néhány állatcsoport – többek között a dinoszauruszok – tűnt el, míg mások – a teknősöket is beleértve – a jelek szerint átvészelték az eseményt.”
A modern teknősök viszont nincsenek ilyen jó helyzetben. James Parham, amerikai kutató szerint „szomorú irónia, hogy a 220 millió éve fennmaradó, szívós állatok az emberi tevékenységek miatt kihalhatnak. Túlélték az aszteroidát, de a mi fajunkat talán nem tudják túlélni.”
Forrás: Hirado.hu
