Tananyag lesz a képregény ősztől a skóciai Dundee-i Egyetemen, diplomát is lehet majd szerezni belőle.

Ez az első alkalom, hogy brit egyetem oklevelet ad majd képregénytudományból, nem is akármilyet, hanem mesterdiplomát (MA), mivel a képregénytanulmányokat egyéves mesterképzés keretében oktatják az angol tanszéken.

A képzés a képregényipar "erős helyi tradícióira" épít - közölte az egyetem, hiszen Dundeeban van a székhelye a DC Thompson and Co. kiadónak, amely nagysikerű angol képregények, köztük a Dennis, a komisz kiadója.
A diákok azt tanulmányozzák, miként hatott a képregény a művészetekre, az irodalomra, a kultúrára szerte a világban.

Az oktatást Chris Murray irányítja, aki a Studies in Comics című szaklap szerkesztője, a képregénykiadást felügyelő nemzeti hatóság tagjai.
Az egyetemen azt tervezik, hogy később PhD fokozatot is lehet majd szerezni képregénytanból - olvasható a BBC brit közszolgálati műsorszolgáltató honlapján.


1896. október 18-án Richard Felton Outcault amerikai rajzoló életre hívott egy sárgaruhás figurát. A "Yellow Kid" még csak két-három kockából álló történet volt, amely egy hírmagazin egyhangúságának megtörésére szolgált.

Outcault a magyar származású sajtómágnás, Joseph Pulitzer "A Világ" című lapjánál dolgozott, s már 1895-ben megpróbálta humoros félhasábos illusztrációkkal növelni a hétvégi kiadás olvasótáborát. Ő illesztett először buborékot a szereplők szájához, benne azok gondolataival, szavaival. Az első fekete-fehér kiadás után sárga színnyomtatással kísérletezett, így született meg a mindig kalandra kész csúnyácska, foghíjas kopasz ördögfióka. Outcault képtörténetei, az úgynevezett képsorok, általában három-öt képből álló, csattanóval végződő történetek voltak. Innen ered a műfaj angol elnevezése: a comics a kis történetek humoros, vicces voltára utal.


A képregény eredete persze vitatott, előzményeit a cselekményes történeteket ábrázoló ókori domborművekig szokták visszavezetni, idesorolva az egyiptomi halotti önéletrajzokat is. A leggyakrabban emlegetett példa a Hódító Vilmos 1066-os angliai partraszállását és a hastingsi csatát ábrázoló, a XI. század végén készült bayeux-i faliszőnyeg. A több mint hatszáz kép közé latin nyelvű feliratokat szőttek, ezek segítették a cselekmény megértését. A szóbuborékok előfutárainak a középkori kódexekbe található szalagszerű, a képeken az egyes alakok szájától kiinduló feliratokat tekintik. A nyomtatott sajtó kialakulásával, a nyomdatechnika fejlődésével az egyre szélesebb rétegekhez eljutó lapok igyekeztek az újságok példányszámát érdekes illusztrációkkal növelni. A karikatúra, mint a társadalmi szokások, a politikai élet szereplőinek gunyoros, humoros ábrázolása telitalálat volt a korabeli olvasóközönség igényeinek kiszolgálásában.

A képregény történetének kulcsszereplői a svájci Rondolphe Töpffler, a német Wilhelm Busch, a francia Georges ("Christophe") Colomb és a brazil Angelo Agostini voltak. A legjelentősebb fordulat Wilhelm Busch nevéhez fűződik, aki 1844-ben a Fliegende Blätter című müncheni lap hasábjain nemcsak karikatúrákat, hanem önálló történeteket bemutató képsorokat is megjelentetett. Tudatosan élt a képregény nyújtotta lehetőségekkel: a gúnyrajzokat helyzetkomikummal, gegekkel kombinálta; legsikeresebb rajzsorozata az 1865-ben keletkezett Max és Móric. 1884-ben jelent meg Angliában az Ally Sloper dugába dőlt nyaralása, az első képregénymagazin, amely egy állandó figura kalandjait mesélte el.


A nyomdatechnika fejlődésének köszönhetően Rudolf Dirks "A Katzenjammer Kölyök" sorozata jelent meg először négy-szín nyomásban, 1897. december 12-ikén, a Journal of America oldalain. A képregény sorsa ezzel eldőlt: újságok egész sora kezdte ostromolni a rajzolókat minden elképzelhető témájú és hosszúságú képsor megalkotásáért. A legfőbb alkotóelem továbbra is a humor maradt. Winsor McCay a New York Heraldban 1905-1911 között közölte a Kicsi Nemo Álomországban történetét, amelyben a szórakoztatáson kívül új elbeszélő kifejezésmód lehetőségeit is látta. A kis Nemo és barátainak álomutazása a korábbiaktól eltérően nem fejeződött be egyetlen számban, hanem folytatásokban jelent meg több héten át.

Az 1929-es tőzsdeválság a képregény arculatát is átrajzolta, a harmincas évekre a képregény felnőtté vált és elindult a kalandok útján. Alex Raymond Flash Gordonja, Chester Gould Dick Tracyje és Hal Foster, E. R. Borroughs Tarzanjának adaptációjával beköszöntött a képregény aranykora, s már feltűnt a sci-fi és a detektívtörténet is. Ebben az időben jelent meg az első kosztümös hős is, Phanton Lee Falk tollából.


A képregények rendkívüli helyzeteket átélő szereplőinek sorát a szuper hősök megjelenése koronázta meg, ezzel a képregény immár a tömegkultúra része és formálója lett. Superman, két ohio-i tinédzser - Jerry Siegel és Joe Shuster - rendkívüli képességű hőse 1938-ban mutatkozott be az Action Comics-ban, a többi már történelem. Superman a műfaj archetípusa, a modernkor legtökéletesebb mítosza. 60 évet ért meg az újságok lapjain, hosszú élete során számos akadémiai értekezés és disszertáció foglalkozott jellemével és a nyomában keletkező háromszáz szuperhős társadalmi hatásával. A 30-as évek végén még két új legendás alak született, Bob Kane Batmanje és C. C. Beck Captain Marvelje. A II. világháború idején a képregények hősei is harcba vonultak és ideológiai csatákba bonyolódtak, morálisan támogatva a fronton harcoló katonákat és az otthon maradottakat, sőt Captain America magával Hitlerrel küzdött meg.


Az ötvenes évek képregényei boszorkányokkal, horrorral, szexszel, erőszakkal teltek meg. Ellenhatásként mozgalom indult Az ártatlanok védelmében, az ifjúság úgymond tudatos megrontása ellen. Így született meg a képregény irodalmat szabályozó jogszabálygyűjtemény, sok helyen nyilvános képregény égetéseket tartottak, több városban betiltották árusításukat. A kiadók egy része nem élte túl a tömeghisztériát és úgy tűnt, az egész képregény-iparnak befellegzett.
A képregény újjászületését sokkal intelligensebb formában Charles M. Schulz Peanuts (Charlie Brown és Snoopy kutya) sorozata jelentette, valamint a René Goscinny szövegével és Albert Uderzo rajzaival a francia Pilote magazinban hatalmas sikert arató, rendkívüli humorú Astérix.


Nem szabad azonban megfeledkezni a hatvanas évek legnagyobb sikeréről sem: "ő" Stan Lee és Jack Kirby fantázia univerzumának Pókembere.


A szociológusok és kultúrkritikusok gyakran a fogyasztói ízlés káros megnyilvánulásának tekintik a képregény műfajt. Kétségkívül a legegyszerűbb szórakoztatási funkciókat tölti be, de önmagában véve talán mégsem veszélyesebb a többi műfajnál, sőt akár művészi értékei is lehetnek.