A nemzeti sajátosságok meghatározásakor elkerülhetetlen, hogy megvizsgáljuk a kocsmai törzsvendégek viselkedését. Ez mindenképpen hozzátartozik ahhoz a tipológiához, mely egy nemzet, egy nép gazdagságát hivatott szemléltetni. Természetesen ragaszkodunk a hagyományos felosztáshoz, hiszen a freudi ill. jungi osztályozás a vizsgált réteg esetében mindenképpen helyénvaló. Néha egy-egy szélsőség láttán az ember már-már azt is elhiszi, hogy valóban a majomtól származunk. De ez csak pillanatnyi árnyék, melyet eloszlat a következő korsó vagy kupica, mely után újra érezzük: istenek vagyunk...
1. Extrovertált típusokAz énekes
Alapvetően kedves figura lehetne, jóllehet állandó énekhangja még a körülmények szerencsés összjátéka esetében is zavaró lesz egy idő után. Az elfogyasztott italmennyiséggel egyenes arányban nő kedve s hangja, egyben csökken repertoárja, mígnem egyetlen dal egyetlen sorába kezd bele únos-úntalan. Rosszabb esetekben már kezdettől fogva érdektelen számára, hogy ismeri-e a dalt és a szöveget, nem is beszélve a saját hangját illető önkritika teljes hiányáról... E sok apró kellemetlenség miatt e típus összességében nem tartozik a kedvelt figurák közé...
Az igazság bajnoka
A prédikáló
Tudatalattija által vezérelve olyan helyet választ magának, ahonnan jól belátja az egész kocsmát, egyben őt is minél többen láthatják, ha majd eljön az ideje. Először hallgatja az emberek beszédét, aztán valamilyen ürüggyel megszólítja őket. Bármilyen témával kapcsolatban vannak tapasztalatai, de az előző típussal ellentétben nem emberi igazságokra hivatkozik: egyszerűen kinyilatkoztatja az Élet Bölcsességét. Jó előadói teheteséggel e típus egy ideig szórakoztató is lehet, hiszen kissé kapatosabb állapotban az ember - még ha véletlenül is - mond néha valóban érdekes dolgokat. Rosszabb a helyzet, ha alapvetően unalmas emberről van szó, aki ráadásul minden mondatát ugyanazon monoton, hangsúlytalan, élettelen módon adja elő. De hát ez ugyanígy van a papokkal is...
A filozófus
Valójában az előző típus világi változata, aki észrevette, hogy egyetlen kocsmában ugyanannyi megválaszolatlan kérdés, különös probléma és emberi szenvedés van jelen, mint odakint a világban. Nos, a filozófus az, aki vállalkozik e dolgok megoldására, nem annyira lelki, mint gyakorlati oldalról. Az elfogyasztott alkoholmennyiséggel együtt nő a sürgősen elintézendő és megválaszolandó problémák száma, szerencsénkre azonban ez a szellemi megerőltetés hamar elfárasztja e típust...
A törzsvendég
Nem az igazira gondolok, aki csöndes, meghitt viszonyban van sörözővel, asztallal és csapossal: az ilyen emberben nincsen semmi különleges. A másik fajtáról van szó, aki mondjuk négyszer járt már a kocsmában, kétszer hallotta, amint az igazi törzsvendégek nevén szólítják a csapost - és ötödször már bevágja az ajtót, "szevasz, Józsikám!" kiáltással a megdöbbent pincér mellé lép, majdnem a pult mögé, vállon veregeti és kér egy szál cigit. Huzata remek, és legfeljebb akkor zökken ki szerepéből, ha Józsikám közli vele: nincs hitel...
A bűnös
A kocsmatöltelékek e típusával gyakran találkozunk az utcán is: magában motyog, mindenféle bűnökről és arról, hogy már régesrég megérdemelné a halált. Sörözőben még feltűnőbb jelenség: ha nem figyelnek rá, képes átülni mellénk és egy idő után arra kér, dobassuk ki innen is, mert nem méltó e világra... Azért előbb még kéri, fizessünk egy rundot, hiszen neki már úgyis mindegy... Azt mondják, az e típushoz tartozók között sok a régi rendszerben megszolgált kommunista vagy munkásőr. Lám, mégis van igazság...
Az ártatlan
Nem lehet tudni, hogyan alakult ki a bűnös és az ártatlan típusa: sokak szerint valójában semmi különbség nincs közöttük. Ez utóbbi nem magát, hanem a világot okolja mindenért, minden és mindenki gonosz, és ez lassan tönkreteszi az ő eredendő jóságát, ebben a helyzetben persze egyetlen vigasz az alkohol. Igazán sajnálom, hogy még soha, egyetlen egyszer sem voltam jelen e két fajta találkozásánál - pedig nagyon izgalmas és tanulságos lehet!
A dörmögő
Asztalról asztalra jár, kezdetben csak meg-megáll, később egészen közel hajol hozzánk: ez azonban mit sem segít azon a helyzeten, hogy egyhangú dörmögéséből mit sem értünk. Arckifejezésük alapján megkülönböztethetjük a tragikus és komikus alkatot: egyedül ez ad támpontot érthetetlen kifejezéseinek megfejtéséhez, melyeket alighanem egy másik világból próbál felénk üzenni... Bármely alkat legyen is, alighanem éppen ez a sejtelmes, metafizikus aura okozza, hogy valóban sajnáljuk: nem érthetjük egyetlen szavát sem...
2. Introvertált típusok
A magányos
Mint minden introvertált, ez is nehéz eset, jóllehet éppen befelé fordulása következtében cseppet sem zavaró vagy feltűnő jelenség: ugyanakkor képes arra, hogy viselkedésével sokkal nagyobb lelkiismeret-furdalást okozzon a kívülállónak, mint mondjuk az extrovertált átkozódó vagy bűnös... Ül söre mellett, merengve figyeli az apadó habot, majd fájdalmasan szájához emeli a korsót. Minden egyes korty szenvedést okoz, melyből egyedül a szellőző-ventillátor monoton zaja jelent némi kiutat. Igényét egy új sörre az üres korsó felemelésével jelzi, és ha a pincér végre észreveszi, biccent, majd keze elernyed úgy, hogy a korsóból kifolyik a maradék ital...
Az alvó
Annak ellenére, hogy a legártatlanabb fajta, valahogy mégis bosszant mindenkit - pedig még el sem kezdett horkolni! Nagyon gyors startot vesz a kocsmában, "az első három a szomjúság ellen, a második a jóllakás miatt, a harmadik másfél liter meg az íz kedvéért" jelszó alapján. Veszélyes sebességgel iszik, ha korsója még tele van, de meglátja a pincért friss csapolással közeledve, azonnal lehajtja és kéri a következőt. Sajnos, mire a söröző esti élete beindul, mire alkalma nyílna a kommunikálásra, a magányból való kitörésre, feje nagyot koppan és záróráig - ha ki nem rúgják - már nemigen mozdul...
Az elátkozott
Az átkozódó introvertált változata. Könyökére támasztott fejjel ül, és motyog maga elé - igaz, a távolból nem halljuk, ezért akár a dörmögő típust is eszünkbe juttathatja, ám közelről minden szava kivehető, és az állandóan ismételt mondatok lényege önnön szerencsétlensége és a világ összeesküvése.
A gyóntató
Különös sorsú kocsmatöltelék: szelíd, bánatos szótlansága miatt igen népszerű a többi magányos vendég körében, de gyakran még kisebb csoportok is keresik közelségét. Estéről-estére számtalan élettörténetet kell végighallgatnia anélkül, hogy bármilyen választ várnának tőle: igaz, ehhez nem is lenne kedve. Néha bólogat, máskor a fejét rázza, netán dünnyög is: ha csak törtrészét át kellene élnünk annak, amit neki, már régen szanatóriumban lennénk. Ő azonban rezzenéstelen arccal hallgatja a történeteket a megcsalt férjektől és az impotenssé vált öreguraktól... Egyesek szerint sok horgász kerül ki közülük, a százegyedik kocsmai este után egyszercsak felállnak, és többé nem látja senki őket: ettől kezdve ott ülnek valahol egy folyóparton és boldogan nézik a fel-felcsobbanó, néma halakat...
Szándékosan hagytam ki az olyanokat, mint a bunyós, a kötekedő, a fenyegető - szóval a kifejezetten és nem csupán szóban agresszív figurákat. Ezekkel kapcsolatban az embernek az az érézse, hogy javíthatatlanok, ráadásul közveszélyesek is: nem nagyon van ellenük recept.
Ha ilyennel találkoznak, csak egyetlen esélyük van, bár az sem túl nagy: nekem egyszer, egyetlenegyszer bejött. Egy józsefvárosi kocsmában - ahol annakidején még gumicsővel csapolták a sört, mintha kertet locsolnának - asztalomhoz lépett egy jól megtermett fickó, és egyszerűen közölte, hogy idegesíti a pofám, és menjek ki vele a kocsma elé. Nehéz helyzetbe kerültem: a többi vendég hallgatott, másfelé nézett vagy kifejezetten izgalomba jött, én pedig - máig is megmagyarázhatatlan módon - a következőt kérdeztem:
-Tud Ön sakkozni?
Mire a debella fickó elbizonytalanodott, körülnézett, vállat vont és fizetett, majd távozott. Nem gondolom, hogy az esetnek bármi logikája vagy tanulsága lett volna: de ennél jobbat azóta sem tudtam kitalálni...
