David Ngoombujarrát, Ausztrália egyik legismertebb őslakos színészét holtan találták egy parkban Perth közelében.
A halál oka egyelőre ismeretlen, de a rendőrség kizárja az idegenkezűséget.David Ngoombujarra háromszor is megkapta az Ausztrál Filmintézet díját, olyan filmekben szerepelt, mint a Blackfellas és Ned Kelly. Hugh Jackman szerint rendkívüli ember és színész volt.
A Twitteren posztolt üzenete szerint „Szomorúan hallottuk, hogy David Ngoombujarra elhunyt. Megnevettette az embereket, melegséget és emberséget adott a körülötte élőknek.”
A színészt Meekatharraként anyakönyvezték, de később többször is nevet változtatott. Annak a több ezer őslakosnak az egyike volt, akit szüleitől elvéve fehér család nevelt fel az ausztrál asszimilációs politikának következtében. Egy fehér család fogadta örökbe, Perth-ben nőtt fel, David Bernard Starr néven élt egészen addig, míg az ország egyik legismertebb színésze lett.
Első díját 1993-ban kapta meg egy drámában nyújtott szerepéért. Ismert szerepe volt a Fekete-fehér, melyben egy őslakost játszott, akit elítélnek egy fehér lány meggyilkolásáért. Szerepelt a Crocodile Dundee Los Angelesben-ben és a Kenguru Jackben is.
Forrás: BBC