A Bükk, a Dunakanyar és a Cserhát kutatottságához képest a mátrai hegyvidék sokáig fehér foltként szerepelt a paleolit-kutatás történetében. Kevés értékelhető régészeti adat állt eddig rendelkezésre.
Kevés értékelhető régészeti adat állt eddig a régészek rendelkezésére. Ezen szerettek volna változtatni, amikor 2004-ben terepbejárások indultak a hegyvidéken.
A kutatások még napjainkban is tartanak, és mára már eredményt is hoztak. Az évek óta tartó munkában Gutay Mónika, a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Örökségvédelmi Központjának régésze, Kerékgyártó Gyula gyűjtő és Kecskeméti Attila munkatárs a Heves Megyei Múzeumi Szervezettel, valamint a Dobó István Vármúzeummal együttműködve vesznek részt.
– A terepbejárások célja kezdetben egy egyetemi szakdolgozat megírásához szükséges leletanyag begyűjtése volt. Azonban a kutatásaink az évek alatt túlnőttek ezen a feladaton, és egy idő után már külön terv alapján folytattuk a munkát – emlékezett vissza Gutay Mónika. – A hét év felszíni gyűjtései során elsősorban a jégkorszakban élt őskőkori emberek telephelyeit, szórványait találtuk meg a mátrai hegyvidéken, ahol több mint 200 paleolit régészeti lelőhelyet azonosítottunk.
A gyöngyöstarjáni, gyöngyösoroszi és gyöngyöspatai lelőhelyen a Neander-völgyi ősember által készített kétoldali megmunkálású, levél alakú hegyek, kaparók és kaparókések kerültek elő. A többi régészeti területen elsősorban a felső paleolitikumban élt homo sapiens sapiens kőeszközeit: pengevakarókat, szilánkvakarókat, orros vakarókat, hegyeket, tompított hátú lamellákat, kaparókat, vésőket, véső-vakarókat és magköveket találtak.
A paleolitikum (magyarul: régi kőkorszak, őskőkor vagy pattintott kőkorszak) az a korszak, amely földtörténeti szempontból a pliocén végével és a pleisztocénnel esik egybe. A paleolitikum a legújabb meghatározások szerint körülbelül 2,4 millió évvel ezelőtt kezdődött és csaknem 11.500 éve ért véget. Az őskőkorszak az emberi eszközhasználatnak az a szakasza, amikor a kő- és csonteszközök (képünkön) tudatos készítése zajlott. A paleolitikumban vadászattal és gyűjtögetéssel szerezték a táplálékukat az emberek, akik gyümölcsökkel, magvakkal táplálkoztak.
A terepbejárások jelentős eredménye, hogy az előkerült leletek azt bizonyítják: a mátrai hegyvidéket a jégkorszakban nemcsak szórványosan, hanem nagyon intenzíven belakta az őskőkori ember, aki a jelenlegi ismeretek szerint a középső és a felső paleolitikum idején telepedett le a területen.
A Mátra közelében feltárt leletek Magyarország őskőkori kutatási helyzetét is megváltoztatják, és jelentős történeti szerepet adnak a hegyvidéknek. Feltételezhető, hogy az észak-magyarországi kőnyersanyagok – az obszidián és az üveges kvarcporfír – terjedési útja az északi területekről a Mátra előterébe történhetett.
A régészek által megtalált lelőhelyek a jégkorszakban élt őskőkori emberek műhely- és vadásztelepei, szórványai voltak. A jégkorban a hegyvidéken mamutok, rénszarvasok, vadlovak éltek, hiszen ezeknek az állatoknak a csontjait, valamint az ősember által készített pattintott kőeszközöket, illetve a testfestéshez használt földfestékeket, okkerdarabokat találták meg a vadásztelepeken.
A műhelytelepeken az őskőkori ember által készített eszközök gyártási hulladékai, szilánkok és pengék voltak, valamint magkövek kevés kőeszközzel. Elődeink vélhetően a hegyvidéken most is bányászott kovakőzeteket dolgozták fel, hogy elkészítsék mindennapi használati és vadászati tárgyaikat.
Forrás: heol.hu