Nyolcvanhat éves korában elhunyt Gorka Lívia keramikusművész - közölte Dunai Adrienne, a verőcei Gorka Géza Múzeum vezetője szombaton az MTI-vel.

A Munkácsy-díjas művész augusztus 4-én halt meg. Személyében a magyar kerámiaművészet elvesztette a nagy kísérletezőt, az "őselemek" szerelmesét, az agyag és a tűz titkának örök keresőjét, megfejtőjét - tudatta a múzeum vezetője.

Mint közleményében olvasható, Gorka Lívia művészi alkotásai hazai és nemzetközi gyűjtemények keresett darabjai. "Sugárzó személyisége nagy űrt hagy maga után családja, barátai körében."

Művei állandó kiállításon tekinthetőek meg Verőcén, a Gorka múzeumban.
Verőce díszpolgárát szűk családi körben helyezik örök nyugalomra.
Gorka Lívia 1925. március 5-én született Nógrádverőcén. Édesapja, Gorka Géza a modern magyar keramika egyik megteremtője, leánya őt tekintette mesterének.

Már gyerekkorában megismerkedett a fazekasmesterséggel a családi házban, amely műhelyként is szolgált. 1943-ban érettségizett. Miután 1946-ban nem vették fel az Iparművészeti Főiskolára, fazekas mestervizsgát tett 1948-ban. Sokat dolgozott, nehéz fizikai munkát végzett. Közben rengeteget olvasott, édesapja segítségével képezte magát, autodidaktaként. 1954-ben, majd 1955-ben vett részt először kollektív kiállításon, az Ernst Múzeumban Budapesten. Jóformán minden pályázaton, bemutatón, kis kiállításon jelentkezett munkáival.
Elszakadva Verőcétől, 1960-ban már Budapesten dolgozott önálló műhelyben. 1962-ben Prágában a Nemzetközi Keramikai Biennálén aranyérmet kapott. Ezt követően rendszeresen állított ki külföldön, Prágától kezdve Genfen, Londonon át egészen San Franciscóig.
Első hazai díját 1964-ben szerezte meg, külföldön megrendezett magyar és nemzetközi kiállításokon bemutatott műveiért.
Három nagyobb lélegzetű munkához pályázat útján jutott: a Gödöllői Agráregyetem falát egy 20 négyzetméteres zodiákus munkája ékesíti, a másodikat a washingtoni magyar követségre készítette, a harmadik egy hatalmas kerámiafal, amely a tatabányai kórházban látható Felnagyított sejt címmel.
Kísérletező egyéniség volt. Saját készítésű színes agyagokkal és ezekbe beleszívódó mázakkal dolgozott, magas hőfokú gázkemencében égette ki az anyagokat.
Munkásságát 1964-ben Munkácsy Mihály-díjjal ismerték el, 1975-ben kapta meg az érdemes művész címet.