A Gesztivállal startolt a 2011-es Sziget. Nem volt zökkenőmentes a 2,5 órás koncert, de a végén talán megbocsátottunk.
Geszti Péter saját napja volt a tegnapi, -1. nap a Szigeten. Se előtte, se utána nem lépett fel senki a fesztivál legnagyobb színpadain. Pár kocsmában és helyszínen persze ment a buli, hiszen azokat a külföldieket is ki kell szolgálni, akik kevésbé értékelik a nyelvtörő magyar szófordulatokat.
A Nagyszínpad előtti terület persze egész jól megtelt. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a Gesztivál egy komoly zenei időutazás volt. Ezt mindenképp el kell ismernem, nem sok ilyenről hallani, hogy valaki három különböző zenekar frontembereként lép fel egy este alatt. Elsőként Geszti új formációja, a Gringó Sztár dalait hallhattuk, majd visszaugrottunk 11 évet, és a Jazz+Az lépett fel, végül pedig a lassan 20 éves Rapülők idézték fel a ’90-es évek elejének hangzásvilágát. Az életmű-koncerthez csatlakozott a Balkan Fanatik a „Repülj madár, repülj” című szám erejéig, valamint Dés László, aki elsősorban a Jazz+Az dalaiba köszönt be párszor hangszerével.
Haladjunk hát sorban. A Gringó Sztár dalainak többségét személy szerint nem ismertem, és ahogy a környezetemet megvizsgáltam, a közönség többi tagján is inkább a kíváncsiságot, semmint az izgatottságot láttam. Ez persze nem ront semmit a zenekar érdemein, sőt, a legtöbb dal – pl. a „Pálinka Sunrise” – kellemes meglepetés volt. Ebbe a részbe belenyúlt a technika ördöge, ugyanis virtuális formában megjelent a színpadon Zorán. Aztán eltűnt. Aztán megint megjelent, és ugyanazokat mondta. Később aztán lehullt a lepel, hogy egy felvételről van szó – Geszti besétált a virtuális világba –, de egy darabig azt hittem, hogy el akarják hitetni a kedves nézőkkel, hogy a felvétel élő. Sebaj, a legjobbakkal is előfordul.
Ami a legjobban megmaradt ebből a részből: „Sálálálá hé, sálálálá hó, nincs a szesszel semmi baj, csak nélküle, hejjhó!”
Sokkal keményebb őrjöngés fogadta a Jazz+Az színpadra lépését. Itt már szinte mindenki kívülről tudta a szöveget, kivéve a fellépők. Az egyik számot újra kellett kezdeni, ugyanis a súgógép leállt. Ráfogtuk arra, hogy 11 év sok idő, és el is felejtjük, mert mindenki örül a „Csepp a tengerben"-nek, meg a „Ma jól vagyok"-nak. Kellemes színfolt Dés László, aki zseniális játéka mellett próbálja követni a fel-alá rohangáló Gesztit. Érdekes látványt nyújtott, amikor az egy átlagos lakásnál jóval nagyobb területű kivetítőn gigantikus spermiumok jelentek meg, és pár perc erejéig boldogan úszkáltak. Ezt persze ismét elnézzük, hiszen a „Mit tehet a sejt” című szám behatárolja a dekorációs lehetőségeket.
A legemlékezetesebb pillanat: Helló édes, hogy vagy képes... leállt a gép, akkor kezdjük újra.
A vicces szmoking és a dzseki lecserélődött a sapira, a kockás ingre és a pólóra, megérkezett a Rapülők, de rögtön az elején Geszti Péter átadta a színpadot Kikinek, az Első Emelet énekesének, akinek jóvoltából felcsendült pl. a „Csakazértis szerelem”, keményen a ’80-as évekből. Folytatta a Rapülők, és közönség szinte extázisba sodródva énekelte a „Lesz még rosszabb”, „Áj láv jú” és a „Nem adom fel” című számokat. Az egészben egy zavaró dolog volt, mégpedig az, hogy a nagyon is ügyes, figyelemfelkeltő tánckar minden egyes tagja – kb. 50 emberről beszélünk – egy sportruházatgyártó cég méteres logójával a mellkasán ugrált. Ez még nem is lenne baj, ha a Forma-1-ben lennénk, hiszen ott a szponzor-karóra nélkül lélegezni sem lehet, de egy koncerten ezt furcsának tartom.
Jó volt újra hallani: „Hé! Ha valami van, de nem az igazi még, ne remélj! Lesz még rosszabb!”
A Gesztviválról elmondható, hogy örömöt és boldogságot hozott az Isten adta népnek. Voltak ott kicsik, nagyok, még nagyobbak, hiszen aki a Rapülők 1994-es búcsúkoncertjét 20 évesen tombolta végig, az ma már 37 éves, a „Csepp a tengerben” kedvéért pedig még az „Óbudai Páncélozott Kerekeskosaras Nyugdíjas Hadosztály” is feloldotta az ostromzárat a Sziget körül. A nagyok elhozták a fiatalokat, akiknek édesapja Kiki dalainak születésekor még nem volt ivarérett, és persze a közbülső korosztály is jelen volt, akik megvették a Szigetre a hetijegyet, és ha már kifizették, akkor megnézik. Én jól éreztem magam, és már csak azért is megérte elmenni, hogy újra láthassam a magyar könnyűzene elmúlt 20 évének két együttesben is megtestesülő feltámadását.
