A manchesteri Hurts tavaly robbant be a köztudatba a remek szintipopslágereket tartalmazó Happiness albummal.
Vicces álneveken szoktatok bejelentkezni szállodákba. Magyarországon milyen álneveket választottatok?
Theo Hutchcraft: Ha elmondanánk az álneveket, akkor már nem lennének álnevek.
Adam Anderson: Én nem mondhatom el az enyémet. Bocsi.
TH: Mindig valami mást használunk, általában híres halott emberekét. Vagy focistákét.
AA: Az én utolsó álnevem Zladimir Boban volt.
Ti manchesteriek vagytok. Néztétek-e múlt héten a United-City szuperkupadöntőt és kinek szurkoltatok?
AA: Én megnéztem, igen. Manchester United drukker vagyok.
TH: Én a Middlesbrough-nak szurkolok.
Ha már Manchesternél tartunk: mit szóltok a zavargásokhoz? (az angliai zavargások az interjú előtt két nappal törtek ki - a szerk.)
TH: Hát… Elég furcsa most Angliában lenni, meglehetősen ijesztő a helyzet, ez most nagy változás, és elég különös megélni, ami most ott zajlik.
Térjünk át a zenére. Milyen stílusú zenét játszottak a korai együtteseitek, a Bureau és a Daggers?
TH: Igazából azt mondhatnám rá, hogy popzenét. Nem is tudom… Akkor fiatalabbak voltunk, és a zenénk is gyorsabb, talán úgy fogalmazhatnék, hogy manipulatívabb volt. És aztán ahogy idősebbek lettünk, és másfajta tapasztalatokat szereztünk az életben, a zenénk lelassult és komolyabb lett. Talán így tudnám ezt összefoglalni.
Manapság kevésbé divatos a többes számú zenekari neveknél a névelő. Arctic Monkeys, Kaiser Chiefs, Hurts… Ez miért lehet?
TH: Mert így jobban hangzik. (nevet) Ez a legegyszerűbb magyarázat, nem tudom, miért. Mi mindig is csak Hurts akartunk lenni, és nem The Hurts.
AA: Néha The Hurts-nek mondanak minket, amitől idegesek leszünk.
Sokáig sikertelenek voltatok. Amikor felkerültetek a BBC Sound of 2010 listájára, tudtátok, hogy most már igencsak közeleg a befutás?
TH: Ez volt az a pillanat, amikor már magabiztosabbak lettünk. Előtte elég sokáig kínlódtunk, és csak saját magunknak zenéltünk - fogalmunk sem volt róla, hogy bárki meghallgatja majd a dalainkat, és hogy fogunk-e bárkinek tetszeni. Igen, az volt az a pont, ami aztán továbbrepített minket. De arról szinte nem is álmodtunk, ami ezután jött
AA: Emlékszem, amikor tudomást szereztünk a jelölésről, nagyon izgatottak lettünk, mert tudtuk, hogy ez a legjobb dolog, ami történhetett velünk. Négy éve kínlódtunk már akkor. Izgalmasan alakultak a dolgok, és azóta is mindenki ezt kérdezi tőlünk a világban. Tavalyelőtt még nem ismert minket senki, idén meg már eléggé ismertek vagyunk mindenfele.
Mi volt az oka annak, hogy a lemezetek egy részét Svédországban rögzítettétek?
AA: A producerünk, Jonas Quant svéd, és Göteborgban lakik. Jó ötletnek tűnt, hogy egy kicsit kimozduljunk Manchesterből, mert mindig csak ott voltunk. Elmentünk Göteborgba a tél közepén, majd megfagytunk, a tavalyi január totálisan nyomorult volt arrafelé. És ott ragadtunk. (mosolyog)
TH: Jó ötlet volt a lemez szempontjából, egy jó perspektívát adott dalszerzési szempontból is, egy kicsit ezzel kimozdultunk a komfortzónából, és mondhatni bizonyos távolságból tekinthettünk a dolgokra. Sokat segített ez nekünk, és úgy érzem, hogy Svédország eléggé benne van a lemezben. Ezt csak akkor vettük észre, amikor befejeztük.
A Wonderful Life című slágeretek egy olyan csávóról szól, aki eléggé rossz passzban van, és akkor még finoman fogalmaztunk. A saját életetekben volt olyan időszak, amikor hasonlóan éreztétek magatokat, mint ő?
TH: Szerintem amikor azt a számot írtuk, akkor nagyon el voltunk keseredve. Teljesen elveszettnek éreztük magunkat, és az egyetlen módja annak, hogy kikerüljünk abból a helyzetből, az volt, hogy álmodozzunk. Azért mindig is ott volt az a reménysugár, hogy egy szép napon majd jóra fordulhatnak a dolgok. Ez az egyetlen esélyed, ha rosszkedvű és boldogtalan vagy. Végül tényleg jóra fordult minden, de elég sokáig kellett erre várnunk.
Mi a tanácsotok az olyan fiatal, feltörekvő zenekaroknak, akik szintén szeretnének meghívni egy híres énekesnőt a debütalbumukra? (a Hurts lemezén Kylie Minogue vendégeskedik - a szerk.)
AA: (mosolyog) Szerintem csak egy jó adag önbizalom kell hozzá. Meg kell kérdezni őket. Ezt tudom tanácsolni, hogy hívják fel őket, vagy írjanak nekik emailt, és kérdezzék meg tőlük, hogy van-e kedvük.
TH: Sokan egyszerűen nem merik megkérdezni őket, ami, ha belegondolunk, vicces. Soha senki nem kérdezi meg ezeket a nagy neveket. Azt gondolják, hogy „jaj, biztos nemet mondana.” Kylie azt mondta nekünk, hogy nagyon ritkán kap ilyen felkérést. Szóval mi eléggé bátrak voltunk. Ha fiatal zenész vagy, mindenképp bátornak kell lenned. Ez persze nem mindig könnyű, mert gyakran megkérdőjelezed önmagadat. De egyértelműen bátornak kell lenned.
Vannak titkos, kevésbé egyértelmű hatások a zenétekben, és esetleg vannak ciki kedvenceitek?
AA: Ciki kedvencek… Én elég sok instrumentális zenét hallgatok, de azokat nem nevezném ciki kedvenceknek, és én az ilyesmiben már nem is hiszek. Ha popzenét csinálsz, nem lehetnek ciki kedvenceid. Ha jó egy dal, mindegy, hogy ki csinálta, az a lényeg, hogy jó legyen. Szóval nekem nincsenek ciki kedvenceim, de sok filmzenét hallgatok, meg olyan dolgokat, amiket szerintem sokan nem ismernek.
TH: Amikor a lemezt csináltuk, elég sok zenét hallgattunk. Velünk kapcsolatban mindig az egyértelmű neveket említik, mint a Depeche Mode, de mi sok Oasis-t hallgatunk, meg The Verve-öt. Sokan nem gondolnák rólunk, de mi azért hallgatjuk őket, mert nagy popdalokat írnak, nagyszabású, izgalmas számokat, tele ambícióval. Ők nagyon tehetségesek szerintünk, az Oasis számunkra egy nagyon fontos zenekar.
Az NME honlapján a ti koncerteteket választották meg az idei Glastonbury legjobb fellépésének. Milyen érzés volt legyőzni olyan zenekarokat, mint a Radiohead, a Pulp, a Coldplay vagy a U2?
AA: Legyőztük Beyoncét is. (mosolyog) Hogy is történhetett ez meg?
TH: Hihetetlen érzés. Az a helyzet, hogy eszméletlenül lojálisak a rajongóink, amire mi mint zenekar nagyon büszkék vagyunk. Már maga a tény, hogy Glastonburyben felléphetünk, nagyon fontos volt, korábban erről álmodtunk. És hogy ennyire jól fogadtak minket, az dupla öröm számunkra.
Igaz, hogy Leona Lewis szívesen dolgozna veletek?
TH: Igen. Körülbelül hat hónapja lehetett, hogy megemlítette egy interjúban, hogy szeretne dolgozni velünk, de mi egyelőre nem érünk rá, és azt hiszem, az ő lemeze majdhogynem kész van. Nagyszerű a hangja, és mi szívesen írnánk dalokat másoknak majd egyszer. Nekem tetszik az ötlet.
Tényleg nagyon rosszkedvűeknek kell lennetek ahhoz, hogy új dalokat írjatok?
TH: Végül is igen, egy bizonyos mértékig ez a helyzet. Szerintem a mi kreativitásunk a boldogtalanságban gyökerezik. Mindig rosszkedvűek vagyunk, ha kreatívak akarunk lenni, és ez belénk van táplálva. Állandóan kell nekünk valami tragédia vagy szívfájdalom.
Adam egy alkalommal azt nyilatkozta, hogy valami borzasztó tragédiára van szükségünk ahhoz, hogy dalokat alkossunk. Még nem igazán írunk számokat abban a hangulatban, amiben most vagyunk, de ez most egy ilyen egyszer-az-életben alkalomnak tűnik. Érdekes lesz majd megnézni, hogy ez hogyan változik. Korábban máshogy működtek a dolog, de izgat minket annak a lehetősége, hogy innen továbbléphessünk.
Akkor gondolom, még nem is álltatok neki az új albumnak.
TH: De igen, csak lassan haladunk. Az első lemez elkészítése nagyon hosszú ideig tartott. Az első lépés persze az, hogy tervezgeted, de amikor utazol körbe a világban, járod a fesztiválokat és találkozol nőkkel, akkor képtelen vagy arra gondolni, hogy zenét írj. De mi most nekiálltunk, és ez jó dolog. Izgalmas időszak előtt állunk.
AA: Ne járjon mindig a nőkön az eszed.
TH: Oké. Legalábbis nem gondolok arra, hogy nőkről szóló dalokat írjak. (nevet)
Ha már itt tartunk: mi volt az eddigi legextrémebb rajongói reakció, amit tapasztaltatok?
TH: Volt már mindenféle. Nagyon szerencsések vagyunk abból a szempontból, hogy kiváló rajongóink vannak, akik nagyon elhivatottak. Sok bizarr dolgot láttunk már…
AA: Sok vicces játékot.
TH: Igen, de ezt szupernek tartom. Sok tetoválást láttunk már embereken, amit igazán bírunk, aztán rólunk gyártott zoknikat, mint például ezt. (megmutatja a Hurts mintájú zokniját - a szerk.) Épp Hurts zokni van rajtam.
AA: Én postán kaptam egy életnagyságú olajfestményt.
TH: Van mindenféle izgi dolog. Bírjuk őket.
Ki a leghíresebb Hurts rajongó?
TH: Akiről tudunk?
AA: Jay-Z.
TH: Elton John.
AA: Igen, Elton John jobb példa.
TH: Ez egy hihetetlen dolog. Nem is gondolnád, hogy… Néha én magam is elgondolkozom azon, hogy az emberek miért szeretnek minket. Ha egy általam tisztelt személyről megtudom, hogy kedveli a zenénket, akkor mindig megkérdezem, hogy na de hát miért? Megkérdőjelezem az ízlését. Elgondolkozom, hogy „miért kedvelsz minket? Nem kéne, hogy kedvelj. A te zenéd jobb.” Ez mindig érdekes.
AA: Ha megtudnánk a Depeche Mode-ról, hogy bírnak minket, az jó lenne.
TH: Jó kérdés. Ki tudja?
Forrás: Hirado.hu
