Hogyan készült a bronzkorban egy lábvért? Hogyan állították elő honfoglaló elődeink a vasat? A kísérleti régészet ezekre a kérdésekre keresi, s ad is választ.
Ismereteit számos iskolai, múzeumi és más rendhagyó történelemórán osztotta meg hallgatóságával, ahol az érdeklődők szinte mindig ki is próbálhatták például a kőkori benyelezett kőbalta, a bronzkori tokos balta, vagy éppen kővégű íjfúró használatát.
– A régész feltárja a tárgyakat, a kísérleti régész pedig tovább is gondolja: a miértre és a hogyanra is keresi a választ – mondta Eőry Béla. – A kísérleti régész ősi módon készíti el például a kőbaltát, majd nyelet fabrikál neki, a rekonstrukcióval a kor szintje szerint munkát végez, miközben méri az eltelt időt, illetve fényképfelvételeket készít, majd a tapasztalatait feljegyzi. Ezek a dokumentációk tükrözik azokat az állapotokat, amelyek több ezer éve létezhettek. Ez a fajta kísérletezés egészíti ki a klasszikus archeológiát.
- Én 1965-ben kezdtem – folytatta Eőry Béla. – A kísérleti régészethez kapcsolódó tudományos módszerekről, az elmúlt 46 év munkájáról három kézirat vár arra, hogy elnyerje könyv alakját. Mivel én gépipari technikus is vagyok, a kövekhez a fémet is hozzávettem, ezért lett: kézművesség a neolitikumtól a keltákig.
Nem volt könnyű: azzal igazán senki nem foglalkozott, hogy például a bronzkorban miként készítették az egyszerű drótot, hogyan öntötték, kalapálták. Semmilyen információm nem volt, teljesen magamra voltam hagyatkozva. Abban a korban nem volt kohó, öntőkanál, mégis bámulatos tárgyakat állítottak elő. Minden lehetőséget kipróbáltam, hogy ennek a végére jussak – idézte fel a kísérleti régész. – A kezdeti kísérletek sikerrel jártak, s ezzel bizonyítékot nyertem, hogy jó úton haladok. Készítettem már drótból, lemezből is különböző tárgyakat. Itt Eőry Béla kitért arra: Várvölgyön egy teljesen komplett kézműves bronzkori műhelyt tártak fel, szerszámokkal, eszközökkel, ékszerekkel. Ezek között volt egy hihetetlen színvonalon elkészített lábvért.
Három hónapig tartott, míg a pontos mása megszületett, matematikai és tudományos módszerrel kidolgozva – mutatta a kísérleti régész az általa készített míves lábvértet, ami egykor a lovon ülő ember lábszárát védte. Ezen kívül még sorra vette, azon mini kiállítás darabjait, amit a beszélgetésre állított össze a saját maga által készített tárgyakból. Volt ott viaszminta, karkötő, ruha összetűzésére használt tű, játékok, mellkorongok, s még sorolhatnánk történetüket, érdekességüket, használatukat részletezve.
Eőry Béla a százhalombattai Régészeti parkban egy kísérleti régészeti kiállítás terveit is felvázolta.
– Nem csak tárgyak lennének, hanem hozzá a miliőt is kialakítanánk – részletezte. – Kis ház előtt egy ember korhű ruhában épp lábvértet kalapál, mellette a hölgye gyönyörű ékszerekkel. Ezeken az ékszereken dolgozom most.
Egy másik kiállítás is körvonalazódik: Eőry Béla a 20 ezer 600 darabos régészeti gyűjteményét odaadta a marcali múzeumnak.
Somogyfajszon az őskohó múzeum udvarán a honfoglalás kori vaskohászat kelt életre kísérleti eszközökkel. – Megpróbáltuk azt rekonstruálni, hogyan állították elő honfoglaló elődeink a vasat – kezdte Thiele Ádám őskohász, akivel több hazai egyetemről is érkeztek kísérletezők. – Hasonlóan a múzeumban feltárt műhelygödörhöz, mi is kialakítottunk egyet, ahova beépítettük a bucakemencét.
Ezt a környéken található gyepvasérccel üzemeltettük. Összegyűjtöttünk úgy 30 kilogrammnyi gyepvasércet, ami elegendő egy kohósításra. Megmostuk, hogy ne legyen sáros, így a meddő anyagok jelentős részét már el is tudtuk távolítani. A következő lépés az ércpörkölés volt. Egy gödörben a tűzben, tűz körül felhevítettük az öklömnyi, emberfej nagyságú érceket, ezáltal a nedvesség is elpárolgott belőlük. A pörkölt ércet, ami még mindig nagyméretű rögökből állt, apróra megtörtük, hogy adagolni tudjuk a bucakohók torkába.
A majd két hétig tartó munka azon napján érkeztünk, amikor a kísérletezők éppen a bucakohót fűtötték fel a kohászat előtt: a tüzet kézi fújtatóval szították. Ehhez tölgyfa kellett, amit a marcali erdészettől kaptak. Thiele Ádám elmondta: már 1400 Celsius fokos hőmérséklet elegendő ahhoz, hogy feljebb a kohó aknájában, illetve torkában ez a pörkölt gyepvasérc különböző redukciós lépcsőkön keresztül színvassá alakuljon. Közben a meddőanyagot, ami híg salak lesz, kicsapolják. Ez rendkívül fontos, mert feltöltené a medencét, s befolyna a fúvókába, meggátolná a levegő további bejutását, lehűlne a kohó és meg kellene szakítani a kohósítást.
– Egy kohósítás hat óra hosszát vesz igénybe – folytatta az őskohász. – Utána egy sárgás színben izzó, szivacsos vasbucát, salakos vastömböt húzunk ki. Ebben a meleg állapotában farönkre helyezzük, fakalapáccsal tömörítjük. Majd ezt az előtömörített vasbucát egy újra izzított tűzhelyben felhevítjük, ismét fakalapáccsal farönkön megmunkáljuk, hogy még több salakot távolítsunk el belőle. Az őskohó múzeumban is a vitrinekben ilyen, többször tömörített vasbucákat állítottak ki. A vas honfoglalás kori előállítása végül sikeres lett. A kísérleti régészeti eszközökkel elsőként 16 kilogramm jó minőségű ércből lett, egy két kilogrammos vasbuca.
Az Ötz-völgyi Alpok osztrák-olasz határvidékén 1991-ben a német Simon házaspár síelés közben egy jégbe fagyott tetemet talált. A bejelentés után osztrák hegyimentők emelték ki a jégből a holttestet. A később elvégzett radiokarbon vizsgálat és a balta anyagösszetétele alapján rézkorinak datálták a jégembert, aki az Ötzi becenevet kapta.
A ruházatában, köpenyében kimutatott gabona, fenyőfa és magas arzéntartalom egy melegebb vidéken élő, gabonatermelő, fémfeldolgozó közösséget sejtet. Kőeszközei 30-50 km-es körzetből valók. A megtalált kökénymag bizonyítja, hogy ősz elején indult el a hágó felé.
Éppen húsz éve, hogy felfedezték a világhírűvé vált jégmúmiát, ami azért is volt szenzáció volt a tudomány számára, mert nem egy csontvázat találtak, hanem egy hús-vér embert, ruházattal, felszereléssel. A kő-rézkori ember téli-nyári öltözéke, rézbaltája, kőkése és még számtalan tárgy volt körülötte.
Eőry Béla nevét az is híressé tette, hogy saját kezűleg, a korabeli technikai színvonalon álló eszközökkel, mint például kőbetétes vonókéssel, íjfúróval, csonttűvel milliméteres pontossággal készítette el Ötzi öltözékének és felszerelésének darabjait. A kiállítás, amely már több hazai múzeumban is sikerrel szerepelt, betekintést nyújt a kísérleti régész műhelytitkaiba is. – A téli viseletet magam is kipróbáltam – fűzte hozzá Eőry Béla. – Mínusz 20 fokban sétáltam benne. Úgy megtartotta a meleget, hogy beleizzadtam.
Őskohászati múzeum: ezeregyszáz éve már öntöttek vasat Somogyban
Az őskohászati múzeum első ereklyéit csaknem húsz éve fedezte fel Stamler Imre történész. Természetes volt, hogy végigkíséri a folyamatot: a tűzgyújtástól kezdve a fujtatásig, az acéllepény kivételén, a buca összetömörítésén át, végül az üllőre került vörösen izzó vasbucáig. Amit a mostani sikeres kísérlet is megerősít: Somogyban olyan 1100 éves régészeti bizonyítékokat tudunk megmutatni a világnak, ami páratlan, nemcsak hazánkban, Európában is.
Somogyfajszon van Magyarország első és egyetlen felszentelt, államilag és akadémiailag elismert őskohászati múzeuma, valamint a magyarság egyetlen honfoglalási emlékhelye. A múzeumot 1996-ban adták át. Az elmúlt években pénz híján mostohasorsra ítéltetett. 2003 után a dunaújvárosi vasmű privatizálásával gazdátlanná vált a támogató Dunaferr Somogyország Archeometallur-giai Alapítvány.
Azonban most újabb segítséget, s vele együtt új lendületet kapott és elkezdődött a múzeum felújítása, amiben a somogyfajszi önkormányzat is partnerséget vállalt. Sall István polgármester elmondta: a lábazat faanyagát kicserélték, akár csak a belső fedéllemezeket. A következő lépés a tetőrész felújítása lesz.
