Javier Bardem új filmjére túlzás nélkül rá lehet vágni, hogy a pesszimizmus himnusza, avagy a rossz dolgok mindig fordulhatnak még rosszabbra, ha nem figyelsz eléggé.
Uxbal családapa, aki mindent megtesz a gyerekeiért, ám sokkal több nehézségbe ütközik, mint más, sőt, egy idő után úgy érezheti az ember, hogy a Sors direkt kipécézte magának szegényt, hogy minden szart a nyakába öntsön.Mert nehéz elhinni, hogy a dolgok csak úgy maguktól elromolhatnak ennyire. Hogy lesz egy boldog családból két zokogó gyerek, akiket a szüleik a karjuknál fogva rángatnak? Hogy lesz felelős valaki több tucat ember haláláért, amikor csak jót akart nekik? Miért csapnak össze a hullámok egy olyan ember feje fölött, aki mindent megtesz azért, hogy a felszínen maradjon?
A nyomasztó filmek koronázatlan királya, Alejandro Gonzáles Inarritú ismét megmutatta, hogy a rossz után mindig lehet rosszabb, de még a tarthatatlan helyzetekben is fontos az emberség.
Uxbal a törvény szemében rossz ember. Bűnöző. Illegálisan dolgoztatott kínai bevándorlók által varrt táskákat árultat afrikai menekültekkel, hogy pénzhez jusson, ám egyre inkább szorul a nyaka körül a hurok – pedig minden tette mögött ott van az emberség. A gyerekei szemében viszont jó apa, aki minden követ megmozgat, hogy étel kerüljön az asztalukra. A felesége hol szereti, hol csalja, és általában teljesen részeg, úgyhogy nem megkönnyíti, inkább nehezíti a dolgát.
Uxbal nem csak seftel, hanem szellemeket is lát, és néhanapján segít egy-két itt ragadt, kósza léleknek távozni, eközben mániákusan keresi soha nem látott apja emlékeit, hogy dűlőre juthasson saját magával is – az idő pedig mindinkább ellene dolgozik, és ő sodródik az elkerülhetetlen vég felé, és az utolsó pillanatig reméli, hogy majd nem vesznek kárba az erőfeszítései, és nem marad végleg magára.
A Javier Bardem alakította komor férfi, bár tisztában van a korlátaival, minden helyzetből szeretné kihozni a legtöbbet, mind emberileg, mind anyagilag. De az élet kemény leckét ad neki minden egyes alkalommal, amikor nem figyel eléggé – ő pedig várhatja a megváltást, ami sosem az élőktől érkezik.
A film furcsa elegye a valónak, a földöntúlinak és az álomnak. A képek gyönyörűen festik alá a feszült hangulatot, és pont annyira színesek, amennyit a szürkeség elbír. A film sehol sem jut nyugvópontra, és nincs benne egy olyan jelenet sem, amely megnyugvást vagy örömet hozna, mert még a boldogabbnak tűnő pillanatokban is már ott van a baj apró előjele, amik fölött gondosan átsiklana az ember, de nem teheti. A filmben senki sem jó, vidám vagy higgadt, titkokat rejtegetnek, és remegve várják a lebukás pillanatát, ami ugyan elhozhatná a katarzist vagy a megtisztulást, de nem teszi.
A feszült, nyomasztó légkör végig betonként préselt a székhez, és utána sem nagyon tudtam lerázni – de az idő, mint a filmben, mindent megold. Mert szerencsére távozhatunk azzal a tudattal, hogy úgyis lesz valahogy, még akkor is, ha nem.
Feliratos spanyol-mexikói játékfilm, 138 perc, 2009
Bemutató: 2011. szeptember 1.
Forgalmazó: Szuez Film
Rendező: Alejandro González Inárritu
Producer: Fernando Bovaria
Szereplők: Javier Bardem, Maricel Álvarez, , Rubén Ochandiano, Blanca Portillo