Marék Veronika két hőse, Boribon és Annipanni majd fél évszázada lakik rengeteg kisgyerek szobájában, segítenek nekik elaludni, betegeskedni, kirándulni, focizni és sok-sok aprónak tűnő, de annál súlyosabb konfliktust feldolgozni, és a mese, a képek erejével átélni.
Ez volt a legelső mese:
- Kié lehet? Nem tudom, de felveszem.
Ahogy tovább sétált, megint talált valamit: egy kék inget.
- Kié lehet? Nem tudom, de felveszem.
Ballagott, baktatott, s újra talált valamit: egy kerek szalmakalapot.
- Kié lehet? Nem tudom, de felveszem.
- Piros cipőt már találtam,
kék inget is találtam,
kerek szalmakalapot is találtam,
de szamócát még egy szemet se láttam.
Odaért a tó partjára, és leült. Hirtelen meghallotta, hogy valaki sír.
- Ez Annipanni hangja! Miért sírsz, Annipanni?
- Azért sírok, mert megfürödtem a tóban, és most nem találom
a piros cipőmet,
a kék ingemet és
a kerek szalmakalapomat.
- Akkor ne sírj tovább, mert én mindent megtaláltam! - mondta Boribon. - Csak szamócát nem láttam sehol.
Hű, hogy örült Annipanni! Gyorsan felöltözött, és így szólt:
- Gyere velem, Boribon, én tudom, hol lehet sok-sok szamócát találni.
Csudajó helyre vezette Annipanni Boribont! Addig szedték, szedték a szamócát, amíg be nem sötétedett. Akkor elindultak hazafelé.
Tele lett szamócával a kosár, a kalap – és a hasuk is!
Így végződött a nagy szamóca-vadászat.
Forrás: Pozsonyi Pagony
