Határon Brassóból érkező lelkes gyakornokaink, Ambrus Melinda és Ugron Réka gondoltak egyet, és bevették a Ludwig Múzeumot. Kalandjaikat olvassátok szeretettel.

Újságírótanoncból műtárgy? Akár. A múzeum a múzeumról című kiállításának megtekintése után állítjuk: minden lehetséges!

A Múzeum első állandó kiállításának 20. évfordulóján önmagába néz, amikor a múzeumot mint intézményt vizsgálja neoavantgárd művészek ironikus, szellemes munkáinak bemutatásával.

A kiállítóterembe lépve az ember könnyen zavarba jöhet a látványtól: fehér falak, a hatalmas térben elvesző valamik (mert még nem tudod róluk, hogy mik), szigorú és komoly tekintetű felvigyázók. De nem kell megijedni, csak a fél múzeumot kell végigjárni, és összeáll a kép.

Egy óra értetlenkedés után Ivan Moudov Töredékek című installációja láttán valami megmozdult bennünk. Moudov gondolt egyet, és egy kézzel készített dobozba gyűjtötte a nagy művekből elcsent tárgyakat, melyek szerinte jelentéktelenek voltak.

A látottakon felbuzdulva erős kényszert éreztünk arra, hogy mindezt le is jegyezzük. Tollat és jegyzetfüzetet vettünk elő, és egy számítógép asztalán kezdtünk írni. A teremőr figyelmeztető hangja szakított félbe, hogy legyünk szívesek távolabb állni az asztaltól. Ki tudja, ez a most funkcionális asztal talán jövőre műtárgyként lesz kiállítva?!

Moudov műve elhessegette fenntartásainkat, így visszatértünk az előbb faképnél hagyott alkotásokhoz.



Kele Judit, aki az élet és művészet viszonyát vizsgálta, 1979-ben 3 napon át a Szépművészeti Múzeum egy kölcsönadott El Greco festmény üres helye előtt ült, műtárgyként állítva ki magát. A kiállított képnek éppen ezért Műalkotás vagyok a címe.

Mark Dion Kiállítás rendezés alatt című alkotását megpillantva néhány percig azon tűnődtünk, művészi szándék vagy múzeumi felújítás áll a nylonnal letakart polc hátterében. A kiállított egzotikus műtárgyakkal (kitömött sün, kaktusz, avokádó stb.) arra a hasonlóságra hívja fel a figyelmet, hogy az egykor élő organizmusok az élettelen műtárgy pozíciójába kerülnek. Önmagában a gyűjtés nem elég egy gyűjtemény létrehozásához: az osztályozás, rendszerezés folyamata elengedhetetlen ahhoz, hogy a káosz kozmosszá alakuljon.

Ezek után már nem lepődtünk meg azon, hogy tilos a kiállításon fényképezni. Puszta elővigyázatosság: nehogy a most látogatók később múzeumtulajdonosokká váljanak.

Ami érkezéskor badarságnak tűnt, a végén értelmet nyert. Halász Károly Stelázsi- és Minimúzeuma a nagy nyári befőzések világát idézi meg. Az értékek megőrzésének kérdése jelenik meg ezekben a befőttesüvegekben, mint a saját műveinek és művészeti emlékeinek konzerválása.

Már szinte büszkeség öntött el távozáskor, hogy nem fogott ki rajtunk ez a kiállítás, amikor a kijáratnál megláttuk az Elképzelések feliratú emlékkönyvet. Vajon ebbe írhatunk vagy ez is műtárgy?

Végül minden incidens elkerülése érdekében ezt nem írtuk le: „Mi a jelenben élünk. Ezért a mi korunk konzekvenciáját követeljük, olyan művészetet, amely csakis belőlünk indulhat ki, amely nem létezett előttünk és utánunk sem létezik majd – nem mint változó divatot, hanem abból a felismerésből, hogy a művészet örökösen új, és nem áll meg a múlt konzekvenciáinál.”

(Moholy-Nagy László, akinek a kiállítása a Ludwig Múzeumban szintén megtekinthető, ám előtte erősen javallott az előzetes információgyűjtés.)