„A Martha Marcy May Marlene-ért felborítottam a fél világot” – Csákvári Gézával a CineFest művészeti vezetőjével Gyürke Kata beszélgetett.
A kiinduló pont: a jó film. Aztán jöhetnek a heroikus küzdelmek, alkudozás, szervezés, pályázatok, szponzorok felkutatása, a kópiák, a winchesterek - a végeredmény pedig Magyarország legszerethetőbb filmfesztiválja, a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál. 99 százalék film, a többi nyüzsgés, vendégek, koncertek, nagy találkozások.
K: Soha ilyen erős nem volt még a filmes program Miskolcon a CineFesten. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján, mit gondolsz arról, hogy mennyire vagytok benne a köztudatban?
CS.G.: Mi most alapvetően arra törekszünk, hogy Magyarország legjobb filmfesztiválja legyünk. Az, hogy tágabban, a kelet-európai régióba hogy lehet, mint lehet kilépni, az egy nehéz kérdés. Itt ugye többször szó volt arról, hogy lesz-e Magyarországon „A” kategóriás filmfesztivál, ami az igazi nagy lehetőség lenne arra, hogy kilépjünk a nemzetközi porondra – bár szerintem ez nem járható út. Egyrészt azért, mert rengeteg pénz és hosszú távú elkötelezettség kellene kormányzati és városi szinten hozzá, másrészt pedig azért, mert idehaza nincs meg a hagyománya egy „A” kategóriás filmfesztiválnak. Le vagyunk maradva 60-70 évvel. Soha nem fogjuk tudni például Velencét megismételni, ahol kifejezetten erős színvonalú filmfelhozatal van.
K: Ad absurdum a pénzen és az elhatározáson kívül, még nagyon jó filmek is kellenek egy "A" kategóriás fesztiválhoz.
CS.G.: Igen, az "A" kategóriás nemzetközi filmfesztiválnak az a csapdája, hogy a versenyprogramban csak világpremierek lehetnek. Más fesztiválon, korábban nem mehetnek a filmek. Nekem az a tapasztalatom, sorra járva ezeket a fesztiválokat, hogy évente körülbelül 100-120 jó film készül. Ami tényleg jó, és amire azt mondhatjuk, hogy fesztiválfilm lehet. Ami nem blockbuster, hanem egy viszonylagos auteur, szerzői film.
Ebből 90-et felvesz a Cannes-i Filmfesztivál, a maradékot felveszi a Velence és Torontó duó, és szerintem már a Berlini Filmfesztiválnak (ami elvileg a harmadik legnagyobb a sorban) roppant kínos a versenyprogramja. Idén Berlinben két jó film volt, az Arany Medve- díjas iráni Asghar Farhadi filmje, a Nader és Simin - A válás, valamint az Ezüst Medve-díjas Torinói ló, Tarr Béla filmje. Megvannak tehát a húzónevek, és onnantól kezdve: pont. Óriási zuhanás van a versenyfilmek minőségében.
K: Mégis, melyik nemzetközi filmfesztiválhoz szeretnétek hasonlítani, mi lehet a „csúcs”?
CS.G.: Mi igyekszünk egy viszonylag jó, utánjátszó fesztivál lenni, nem világpremiereket keresünk, hanem a szerintünk legizgalmasabb, legjobb filmeket. Magyarországon erre nagy igény van, különösen az art filmek, a művészfilmek forgalmazásának kvázi megszűnése miatt. Alapvetően független alkotásokat mutatunk be, tehát nem nagy stúdió filmeket. Hosszú távon egyfajta európai Sundance fesztivál szeretnénk lenni.
Itt a profilra gondolok, mint mintára, olyan filmeket keresünk, amelyek független módon készültek, frissek, és az jöhet bárhonnan, akár még Amerikából is. Az ars poeticánk a régi: fiatal filmeseket mutatunk be, a dokumentumfilm, a kisfilm és az animációs kategóriában 35 évesnél fiatalabb rendezők munkái kerülnek be a versenybe. A nagyjátékfilmnél is ugyanezt keressük, azzal a különbséggel, hogy első, második film is lehet, de ha valaki például 50 évesen készíti el a második filmjét, az is bekerülhet.
K: Nem is tűnik olyan lehetetlen, távoli célnak, hogy Magyarország legjobb filmfesztiválja legyetek, hiszen alig van már konkurenciátok. Pécsen idén már nincs filmes mustra, bajban van a Titanic, a Magyar Filmszemle meg teljesen más profilú. Kik a versenytársak?
CS.G.:Fontos az, hogy nem csak egy kibővített filmhetet akarunk létrehozni, hanem fesztiválban gondolkodunk. Az erős filmes felhozatal mellett, egyedülálló a filmtörténeti vonatkozású CineClassic válogatásunk, vannak roma programjaink, koncertek, konferenciák. Az hogy van-e konkurenciánk, az a jövő zenéje. Érdekes kérdés, hogy ha feláll majd az új finanszírozási rendszer, akkor azon belül kik és hogyan fognak pénzt kapni. És hogy vajon létrejön-e majd az a bizonyos Budapesti Nemzetközi Filmfesztivál. Ha létrejön, akkor majd nyilvánvalóan versenytárs lesz.
A Magyar Filmszemle – ha lesz – az természetesen nem versenytárs, hiszen az egy nemzeti mustra. Ha azt mondjuk, felfejlesztenék nemzetközi fesztivállá, kihasználva a sok évtizedes tradícióit, nos, akkor, az akár versenytárs is lehetne, bár mi egy egészen más vonalat képviselünk a függetlenfilmes kínálatunkkal. Bár idén mindenképpen szóba kerül, hogy „szegény fesztivál”, vagy „kis fesztivál”, vagy „nagy fesztivál” vagyunk-e, a tapasztalataink azt mutatják, hogy nagy boom van a szponzoráció területén, a cégek jönnek, segítenek, nem csak bartellel, hanem konkrét pénzekkel is támogatnak.
Sokat mond az is, hogy idén az állami támogatás körülbelül 10 százaléka a fesztivál költségeinek. Az, hogy most szegényebb a fesztivál, kevésbé látszik majd, bár kevesebb a Citi Light poszter, kevesebb a villamosokon a reklám, kevesebb a szállodai szoba a vendégeknek, kevesebb a külföldi meghívott, de alapvetően a fesztivál kulturális része soha nem volt ilyen erős.
K: Négy szekcióban versenyeznek a filmek, Nagyjátékfilmek, Kisjáték-, vagy Kísérleti filmek, Dokumentumfilmek és Animációs filmek kategóriákban. A Kitekintő szekcióban is kihagyhatatlan filmek futnak majd. Hogyan állt össze a program?
CS.G.: A kisfilmeket, az animációs filmeket és a dokumentumfilmeket nevezik a fesztiválra. Idén beérkezett majdnem 600 nevezés, ebből válogatott a szakmai előzsűri a versenyprogramba. A nagyfilmek esetében teljesen más a helyzet. Egy tűrhetően jó nagyfilmnek már van nemzetközi forgalmazója, aki kereskedik a filmekkel. Nekünk meg harcolni kell értük. A Martha Marcy May Marlene–ért például felborítottam a fél világot.
Így történhet az meg, hogy a Sundance-nagydíjas, itthon valószínűleg forgalmazásba sem kerülő filmet az amerikai premier előtt egy hónappal vetíthetjük Miskolcon. Alkudoznunk kell tehát, kemény jogdíjakat kell fizetnünk, mintegy 150 és 1500 Euro között. Persze mindig meg kell magyaráznunk, hogy ez egy ingyenes fesztivál, Magyarországon van, viszonylag kis moziteremmel, hogy ez egy kulturális misszió.
K: Akkor jöjjön a lényeg. Mit, miért ajánlasz a programból?
CS.G.: Arra törekszünk, hogy a 14 nagyfilmből álló verseny programban legyen nagyágyú is, de legyen totálisan ismeretlen film is. A lényeg, hogy első vagy második film legyen, és hogy érdekes legyen. Az teljesen mindegy, hogy mondjuk felkarolta-e egy nagy stúdió vagy sem, mint például a Martha Marcy May Marlene-t a Fox, de van olyan film is amelyiknek maga az alkotó a forgalmazója és ingyen kapjuk meg. Szerencsések vagyunk, mert tulajdonképpen a világ legjobb szakemberei válogatják elő az éves filmtermést, mi Cannes, Karlovy Vary, Locarno legjobbjaiból szemezgetünk.
A versenyben nagy dobásnak tartom még a neves osztrák színész, Karl Markovics: Atmen (Lélegzés) című filmjét. Amikor erre a filmre megegyeztünk, akkor még egyáltalán nem volt szó arról, hogy ez a film lesz az Oscar jelöltje Ausztriának. Nagyon fontos film még A láthatatlan nő című német film, ezt Karlovy Vary-ban láttam, kicsit a Fekete hattyú témájára emlékeztet, de sokkal erősebb szerintem. A „mi gyerekünknek” tartjuk Adrian Sitaru filmjét, a Visiting Hours-t is, első filmje már volt nálunk, a második pedig most locarnói nagydíjas lett.
Versenyen kívül bemutatjuk például Gus van Sant: A nyugtalanság kora című alkotását, ami Cannes-ban az Un Certain Regard szekció nyitófilmje volt, Magyarországon ez sem kerül moziba (a CineFesten kívül), az Egyesült Államokban pár nappal korábban lesz a bemutatója. Van azért néhány film, amelyiknek van magyar forgalmazója, ilyen az angol Harry Brown, az osztrák Michael, amely egy pedofil témát dolgoz fel és szintén Cannes-ban volt versenyben.
Nem reménytelen tehát a helyzet, van egy két olyan cég, akik forgalmaznak művészfilmet, de nyilvánvalóan nincs sok pénzük marketingre. Tehát egy ilyen fesztiválszereplés a forgalmazás szempontjából is fontos lehet, még akkor is, ha majd csak dvd-én jelenik meg egy-egy film. Elvileg, ha egy egészséges filmpiac lenne Magyarországon, egymásra is kellene épülnie a fesztiválfilmek és a művészfilmek forgalmazásának. Mert a fesztiválnak alapvetően nem az lenne a célja, hogy ismeretlen filmeket mutasson be, legalább egyszer.
K: Izgalmas kezdeményezés az egyetemes filmtörténet magyar vonatkozásait bemutató CineClassic sorozat. Emeric Pressburger, a Korda testvérek után idén Szőts Istvánnal, Krzysztof Kieslowskival és Gabriel Pascallal foglalkoztok.
CS.G.: Végtelenek a lehetőségek, a program kurátora és szervezője dr. Muszatics Péter. Azt gondoljuk, hogy egy filmfesztiválhoz hozzátartozik az is, hogy nemcsak új filmeket mutatunk be, hanem a művészeti ág történetiségét is elbeszéljük. Hogy a fiataloknak legyen alkalmuk megismerni a filmművészet gyökereit is, hiszen könnyen lehet, hogy ezek a nagy klasszikusok jobbak, mint amik ma készülnek.
