Magyar vagy? Szeretsz itt élni? Nem? Hát nem lep meg. A közhelyek közhelye ugyan, de a magyar tényleg szeret panaszkodni, és élvezettel szidja a saját országát. Hogy ő elmegy. Hogy ő itt nem hajlandó. Hogy ez mennyire borzalmas.

Ebből a szemszögből nézve teljesen érthetetlennek tűnik az, ha egy másik náció tagja mindenáron ebben az országban szeretne élni, hogy ezt tekinti az otthonának, itt érzi jól magát, és esze ágában sincs visszaköltözni oda, ahonnan jött. Érthetetlen.

Meg hát minek jön ide, csak elveszi a dolgos magyar kéztől a munkát, hülye szokásai vannak, miért nem jó neki máshol, nem férünk el tőle a buszon, megveszi előttünk az utolsó vaníliás croissant-t a péknél, és még sorolhatnám.

A bevándorlás nem csak Magyarországot érinti, hanem egész az egész Európai Uniót, és igen, néha problémát jelent. De amikor nem, azt meg kell mutatni. A MetaforumFilm Stúdió pedig vette a bátorságot, hogy megtegye, és kicsit kiforgassa azokat a nemzeti jelképeket, amiket hamisítatlanul magyarnak tartunk.



Az Európai Integrációs Alap segítségével másodszorra vágtak bele egy toleranciakampányba, hogy elgondolkodtassák a nagyérdemű magyar közönséget arról, hogyan viszonyul a mellette élő bevándorlókhoz. A 2009-es kampányuk itthon élő, külföldi származású embereket mutatott be, akiknek Magyarország a választott otthonuk, és köszönik, jól érzik magukat. Az idei, szeptember 11-én induló sorozat abban különbözik ettől, hogy most hungarikumokat állítottak a középpontba, és az ezekhez kötődő bevándorlók szemén keresztül láttatják a magyar kultúrát.

A hungarikumok kiválasztásánál fontos szempont volt, hogy ne ragadjanak bele a szegedi paprika-makói hagyma-tokaji bor háromszögbe, így került be a Pető-módszer, a halasi csipke és a Cinetrip is, sok egyéb más mellett.

Ennél egy fokkal nehezebb volt az ezekhez bármilyen módon kötődő bevándorlókat megtalálni. Kormos Gyula és Wizner Balázs producerek szívesen és lelkesen meséltek arról, hogyan kutatták fel a filmek főszereplőit, vagy hogyan kellett őket meggyőzni arról, hogy vállalják a szereplést. A magyar állampolgárság nem volt feltétel, a jó magyar nyelvtudás annál inkább. Kevés meglepőbb dolog van annál, amikor egy kínait tökéletes magyarsággal hallunk beszélni, vagy amikor egy gyönyörű, egzotikus vietnámi lány a csipkéről tart kiselőadást – szintén magyarul.

A 10 kisfilmet tíz különböző stáb rendezte, és mindegyik egy-egy külön világot hozott magával, hangulatban, stílusban, képekben, de egy dolog mindegyikben közös – hogy szépek. Nem a nyálas, szájbarágós fajta szépség ez, hanem az egyszerű. Ami azokból a történetekből fakad, amiket a főszereplők mesélnek, és abból a szeretetből, amit választott hazájuk iránt éreznek. Mivel nekik meg kellett tanulni beilleszkedni egy teljesen más kultúrába, egészen más platformokon vívják a mindennapi harcaikat, mint mi, és kicsit olyannak tűnnek, mint akik képesek felülemelkedni a pitiáner problémákon. Minek szidná a BKV-t, a sort postán, a bürokráciát, amikor itt élhet, ahol szeretne?

A Mi, ha nem magyar? kampány nem csak arra szeretne rávilágítani, hogy az itt élő idegenek nem is annyira azok, vagy hogy a magyar jelképek mennyi többlettartalmat kapnak egy máshonnan érkező ember értelmezésében, hanem arra is, hogy mi mennyire hülyék tudunk lenni saját magunkkal szemben.

A 10 5 perces kisfilmből készül majd egy 50 perces film is, a honlapjukon pedig a filmek mellett a szereplőkről és alkotókról, illetve a hungarikumokról tudhatunk meg többet.