Írországról manapság a legtöbb ember a válságra asszociál, de a Dublin Contemporary 2011 kortárs művészeti fesztivál szervezői hadat üzentek a krízisnek: Írország legambiciózusabb rendezvényévé kívánják tenni az október 31-ig tartó formabontó parádét.

Mint arról a párizsi Le Monde beszámolt, Jota Castro, a nagyszabású happening francia-perui gyökerű biztosa, aki bermudában és viharkabátban fogadta a megnyitóra sötét öltönyben és nyakkendőben érkező ezer meghívottat, elmondta, azt szeretné, hogy az esemény ugyanolyan hírt vívjon ki magának, mint a németországi Casselben ötévente megrendezett Documenta kortárs művészeti kiállítás.



Susan Keiby, a projekt felelőse fontosnak nevezte, hogy az írek látni fogják, hogyan teszik fel a művészek a legfontosabb kérdéseket: “Kik vagyunk? Mit akarunk? Minek érdekében? Milyen jövőért? Fontos, hogy pozitívan gondolkodjunk, különösen most, amikor négymilliós országunkban 500 ezer a munkanélküliek száma!”

A modern művészet Dublinban egy egykori katolikus orvosi egyetem három évtizede üresen álló, lerobbant épületében rendezkedett be a parádé idejére. Jota Castro rávette a kiállítás másik biztosát, Christian Viveros-Faunét, hogy festessék vörösre az egyetem központi lépcsőjét: “Ez a lázadás és a remény színe, elegem van a fehérből: az épület többi részét kitakarítottuk, hogy működhessen!”

A recsegő régi padló, a régi fűtőtestek, a divatjamúlt csempék és az ócska szekrények csak fokozzák a zavarba ejtő művek hatását. David Zink Yi óriási kerámia tintahala mintha egy petróleumtóba süllyedt volna, a fejek fölött Wilfried Prieto fenyegető szögesdrót-felhője lebeg, a temesvári Ciprian Homorodeanu virágkompozíciói ürülékhalmokból hajtanak ki, Ciara Scanlan ír karaoké pedig olyan szíjakba bújtatja a látogatókat, amelyekhez hasonlót az ejtőernyős ugráshoz szokás felszerelni – így harsoghatják felháborodásukat egy mikrofonba.

A szabadság fontosságára különböző országokban betiltott könyvek halmaza emlékeztet egy nagy bronzharang alatt Claudio Parmiggiani installációjában. Wang Du túlméretezett óriási ágyán hatvan híréhes személy ringatózik a világ hetven tévéadójának adásait követve. A bezárkózás más formájára utal a francia Jeanne Susplugas, akinek Beteg házában a falakat gyógyszerek használati utasításaival tapétázták, a padlón pedig üres orvosságos dobozok borítják.

A Dublin Contemporaryn való részvételre ötszázan pályáztak a világ minden részéből, a biztosok 134 projektet fogadtak be, a legkülönbözőbb, nem egyszer igen fiatal alkotóktól. A legtöbb résztvevő szinte teljesen ismeretlen még. Jota Castro megfordította a hierarchiát: “A fiatalok kapták a nagy tereket, az ismert kiállítók művei a nehezebb szögleteket.”

A 886 ezer eurós költségvetés nem több, mint amennyit a lyoni biennále csak a kommunikációra fordított, és ebből a kiállított művek jó részének költségein túl egy virtuális online katalógus létrehozására is jutott. A megnyitó napján 40 ezren keresték fel a portált.

A megnyitón Bob Geldof, a világhírű énekes volt a díszvendég, aki felidézte az előző korszakot, a könnyű hitel, az ingatlanbuborék éveit, amelyek végül a 2008-as válságra vezettek. “Csaknem elvesztettük a lelkünket – ezért kell üdvözölnünk ezt a nagy szemlét, amely arra buzdít, hogy találjuk ki újra az országunkat” – mondta az egybegyűlteknek a popsztár.

Forrás: MTI